Radnóti-díj alapító okirat

nyomtatás

A MEASZ elnöksége 2001. februárjában díjat alapított.
A díj: Radnóti Miklós Antirasszista Díj (röviden: Radnóti-díj).

A díj átadásának ideje minden év március 21-e, az antirasszista világnap.

A díj adományozható a társadalmi élet különböző területén tevékenykedő bármely magánszemélynek, aki munkásságával, véleményformáló kiállásával fellép a rasszizmus, antiszemitizmus, kirekesztés bármely formája ellen. A díjazottak a társadalom és a demokrácia „élő lelkiismerete”. Minden évben 12 díjat adunk át, ebből a MEASZ tagjai hármat kaphatnak.

A Radnóti-díj Mészáros András ötlete alapján, üvegből készült műalkotás (pajzs), rajta fémplaketten a díj és a díjazott neve, valamint az adományozás évszáma. A díjhoz emléklapot is mellékelünk.

A jelöltekről a MEASZ elnöksége dönt az addigi Radnóti-díjasok véleményének kikérése után. A jelölésről előzetesen egyeztetünk a jelöltekkel, hogy elfogadják-e a díjat.

Jelölési határidő: január 31. A végső döntés határideje: február 21. Az elnökség felkéri az Országgyűlés elnökét (távollétében alelnökét) a díj átadására.

A Radnóti-díj átadásának menete:

  1. megnyitó, művészeti pródukció (zene stb.), a díj történetének ismertetése
  2. a MEASZ elnökének beszéde
  3. a díj átadására felkért közéleti személy beszéde
  4. díjátadás, a díjazottak munkásságának ismertetése, méltatása
  5. egy korábbi Radnóti-díjas beszéde
  6. egy újonnan díjazott Radnóti-díjas beszéde
  7. művészeti produkció (zene, vers)

2005. március 10.

Újság
Tovább 70.
XXVIII. évfolyam,
70. szám.
2010. március 7.
pdf, 0,9 MB


MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT