MEASZ - Összefogás a Demokráciáért

10 éves a Radnóti-díj

A Radnóti Miklós Antirasszista Díjat a MEASZ elnöksége 2010-ben 10. alkalommal adja át olyan személyiségeknek és közösségeknek, akik kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tettek az antirasszizmus mellett.

Tisztelettel meghívjuk Önt és partnerét 2010. március 19-én (pénteken) 11 órára a Radnóti Miklós Antirasszista Díj átadási ünnepségére. Helyszín: a Parlament Felsőházi Terme.

A díjat átadja: Dr. Katona Béla, a Magyar Országgyűlés elnöke és Hanti Vilmos, a MEASZ – Összefogás a Demokráciáért elnöke.


Kérjük részvételi szándékát 2010. március 10-ig szíveskedjék jelezni a MEASZ központjában!


Antirasszista Világnap: március 21.


Az ENSZ 1966-ban hogy március 21-ét az antirasszizmus világnapjának nyilvánította, egy hat évvel korábbi Dél-Afrikában történt, vérfürdőbe torkollott appartheidellenes demonstráció 69 áldozatának emlékére.

Ezt a hagyományt követve a MEASZ a Radnóti-díjasok mára már jelentőssé vált táborával e napon arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy sajnos Magyarországon is egyre inkább tapasztaljuk embercsoportok kitaszítását. Az Antirasszista Világnapon ezen antihumanista tendenciák megállításáért, de legalábbis azok csökkentéséért szólunk. Hangsúlyozzuk a sokszínű kultúrák egymás mellett élésének szükségességét, szorgalmazzuk egymás jobb megismerését és elfogadását, egyben példát kívánunk állítani azok által, akik a rasszizmus elleni fellépésnek szentelték életüket. 

 

2010. február 16.

© www.antifasiszta.hu – Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – Összefogás a Demokráciáért
1081 Budapest, Népszínház utca 27. I. 6. Tel.: 343-3900, fax: 343-3901, e-mail: measz@chello.hu
Alapítva: 1945