
A karancslejtősi bányászellenállás 65. évfordulójára
A karancslejtősi bányászellenállás 65. évfordulójára emlékezett a MEASZ Nógrád megyei szervezete. Patinszki Lajos megyei elnök vezetésével széleskörű összefogás bontakozott ki az ellenállás vezetője sírhelyének rendbetételére.
November 21-én Hanti Vilmos a MEASZ elnöke avatta fel a sírt, majd sorkerült a a közel száz fős emlékező, főleg egykori bányászok előtt a bányászmártíremlékmű megkoszorúzására. Emlélkező beszédet mondott a Bányászszakszervezet alelnöke és a MEASz elnöke. Hanti hangsúlyozta, hogy az egykori bányászok vértanúságának emléke arra kötelez bennünket a mában is, hogy fellépjünk a szélsőjobb ellen, amelyet ma nem nyilasoknak, hanem jobbikosoknak hívunk.
Fotóalbumunkban megtekinthetők Pál Gizella felvételei az eseményről: Gusztávaknán a bányabejáratról, a bajtársi találkozóról az ellenállókkal és a társadalmi szervezetekkel a karancsaljai polg. hiv. dísztermében, illetve a sírhely avatóról az Etes-Albertaknai sírkertben.
2009. november 22.
1081 Budapest, Népszínház utca 27. I. 6. Tel.: 343-3900, fax: 343-3901, e-mail: measz@chello.hu
Alapítva: 1945