
Az önkormányzat is tantárgy a Demokrácia Akadémián - Debreczenyi János a MEASZ-ban
Új témákkal és a régi lendülettel látott neki a 2009/2010-es tanévnek a Demokrácia Akadémia. A szervezet fiatalok részvételével igyekszik hangját hallatni humanista értékrendről, és a szélsőségektől mentes, józan gondolkodásra neveli a foglalkozására ellátogatókat. Ezúttal az önkormányzati működésről tartott előadást Veszprém polgármestere, Debreczenyi János, na és persze antifasizmusról is esett szó.
"Idő kell ahhoz, hogy a demokratikus keretek kialakuljanak, megszilárduljanak, hogy demokráciánk ne csupán valódi, de emberi is legyen!"- mondja Hanti Vilmos, a publikus fikciókat értékteremtő célra felhasználó akadémia igazgatója. Ez pedig még várat magára, nagyon úgy tűnik, nekünk még nem megy csípőből. Ezt nem csak a közszereplők magatartása mutatja, hanem az is: egyelőre a köztudatban sem erősödött meg a meggyőződés, hogy "ha már van demokráciánk, kezdjünk is vele valamit!" Ám ez nem jön magától, tanulni kell, erre jók a Népszínház utcai irodában rendezett előadások, amelyek elsősorban a neves előadók iránt érdeklődő fiatalokat vonzzák. Hanti szerint fontos, hogy a jövendő generáció értékrendjének részévé váljon a demokrácia iránti igény, szabadság ugyanúgy, mint egymás elfogadása, és persze lehetőleg senki ne dőljön be vagdalkozó, bűnbakkereső politikai lózungoknak.A mai napon előadóként az akadémiára látogató Debreczenyi János nem csak magánemberként hisz az egymás mellett élésben, és egymás tiszteletében. Veszprém polgármestereként példamutató módon állta útját a tragikus gyilkosság után fellobbanó gyűlölethullámnak, és elsőként szólalt fel az általánosítás ellen. A kritikus pillanatok után is jól kezelte a helyzetet, és nem adott helyt a bujtogatásoknak. Előadása többek között az önkormányzatiságról szólt, ám arról is beszélt hallgatóságának, hogy jó értelemben vett alázat és felelősségvállalás nélkül nincs közélet, se demokrácia. Debreczenyi és Hanti hangsúlyozták: csak akkor élhetjük meg a demokráciát teljes egészében, ha végre valamennyi pozícióban szakmailag és emberileg egyaránt alkalmas emberek ülnek majd- persze, ehhez kell majd, hogy szavazóik is kellően tudatosak legyenek.
A Demokrácia Akadémia szónokai újra rámutattak: ijesztőnek tartják a szélsőségek jelenlétét a politikai életben, és felhívták a figyelmet az ellenük való védekezésre. Hiszen vitának és politikának az utca helyett zárt ajtók mögött a helye- mondta Hanti Vilmos igazgató.
Forrás: mixonline.hu
Debreczenyi János a Demokrácia Akadémián
Debreczenyi János előadása nyitotta meg november 13-án a fővárosban a Demokrácia Akadémia (DA) idei konzultációinak sorát.
A Demokrácia Akadémia a 2009-10. tanévben harmadik alkalommal kezdte meg munkáját 32 hallgatóval.
Idén a képzés bővült a Veszprém megyei fíliával. Az idei tanév ünnepi nyitóünnepsége két hete volt a Parlamentben, ahol Kiss Péter miniszter köszöntötte a hallgatókat.
A képzés lényegében november 13-án indult. A hallgatók elméleti és gyakorlati feladatokat fognak teljesíteni. A képzés egyik legfontosabb üzenete, hogy a demokrácia erősítéséért nap mint nap tenni kell minden demokratának.
A DA azt tűzte ki céljául, hogy megtanítsa a felnövekvő generációt arra, milyen a demokrácia valódi íze, illetve, hogyan lehet az adott problémákat diktatórikus helyett demokratikus módszerekkel megoldani. A képzésre 16-28 éves fiatalok jelentkezhettek.
A fiatalok a novembertől áprilisig tartó képzés során megismerhetik a demokráciával kapcsolatos alapvető politológiai, társadalomismereti és médiakommunikációs elméleteket és gyakorlatot, bepillantást nyerhetnek a főbb közéleti, politikai, társadalmi rendszerek működésébe, közvetlen kapcsolatba kerülhetnek neves politikusokkal, társadalomtudósokkal, közéleti szereplőkkel.
A nyitó foglalkozásra november 13-án a fővárosban, a MEASZ központjában került sor. Debreczenyi Jánost, Veszprém megyei jogú város polgármesterét Hanti Vilmos igazgató és Kerecsényi Zoltán, a DA fíliájának vezetője kérte fel, mert úgy látták, Debreczenyi János nem csak magánemberként hisz az egymás mellett élésben, és egymás tiszteletében, hiszen Veszprém polgármestereként példamutató módon állta útját a Cozma-gyilkosság után fellobbanó gyűlölethullámnak, és elsőként szólalt fel az általánosítás ellen. A kritikus pillanatok után is jól kezelte a helyzetet, és nem adott helyet a bujtogatásoknak. Debreczenyit egyébként idén márciusban Radnóti-díjban részesítette a MEASZ, melyet a Parlamentben vehetett át.
Veszprém első emberének DA-n lévő előadása többek között az önkormányzatiságról szólt, ám arról is beszélt a jelenlévő fiatalságnak, hogy jó értelemben vett alázat és felelősségvállalás nélkül nincs közélet, se demokrácia.
Véleményem szerint is csak akkor élhetjük meg a demokráciát teljes egészében, ha végre valamennyi pozícióban szakmailag és emberileg egyaránt alkalmas emberek ülnek majd, persze, ehhez kell majd, hogy szavazóik is kellően tudatosak legyenek.
A Demokrácia Akadémia első kurzusán résztvevők rámutattak: ijesztőek a szélsőségek jelenléte a politikai életben, ellenük védekezni kell a demokratáknak, hiszen a vitának és a politikának az utca helyett az ajtók mögött a helye.
Jabronka Richárd, DA hallgató
Forrás: naplo-online.hu
2009. november 13.
1081 Budapest, Népszínház utca 27. I. 6. Tel.: 343-3900, fax: 343-3901, e-mail: measz@chello.hu
Alapítva: 1945