A VIII. kerületben tavasszal nyílt meg a Józsefvárosi Békatanoda, ahol hétköznaponta uniós támogatással szegény (főleg cigány) gyerekeknek segítenek abban, hogy iskolai tanulmányaikat eredményessebben tudják folytatni. Ezen túlmenően több kiegészítőprogramot is rendeznek, pl. ilyen a fogyasztóvédelmi klub vagy a számítógépes klub.
A nevelő-oktatómunka során sok nehézséggel kell szembenézi, mivel máraz is sokszor pedagógiai művészetet igényel, hogy a rendszeres Békatanodába járásra szoktassák a gyerekeket. Volt olyan eset is, amikor egy iskolai kolléga
fölöslegesnek tartotta az erőfeszítéseket, mivel véleménye szerint iskolája
mindent megtesz a hátrányos sorsú gyerekekért, újat nekik már nem lehet tudni
nyújtani. Természetesen a Békatanodás nevelők véleménye, hogy a pedagógiai ráhatás akkor a legeredményesebb, ha a gyerekek életére minnél több területen fejlesztő hatással tudnak lenni. A munkához reményt ad, hogy több tanár is beszámolt
arról, hogy egy-egy gyermek a Békatanoda miatt nem bukik meg és nagyon köszönik a segítséget. A tanítás közben elképesztő lemaradásokkal találkoztak a Békatanoda szervezői. Volt olyan 6. osztályos tanuló, aki nem ismerte az órát, ezért nem tudott pontosan érkezni a foglalkozásokra. Az összeadás, kivonás is sok gyermeknek okozott problémát. A szövegértés átlaga a kettes osztályzat alatt van. A tanoda pályázati követelménye viszont az, hogy a gyermekek 80 %-a nyerjen érettségit adó középiskolába felvételt. Így sokszor a tanodaprogram keretében muszáj megfelelniük ennek az elvárásnak, s nem tudtak eddig foglalkozni a legelesettebbekkel. Hozzájuk egy másik program vezet el, amelyet nemsokára elindít a Békatanoda.
Az első békatanodai évzáróra és szülői értekezletre 2010. június 17-én, csütörtökön, 18 órakor kerül sor. A helyszín: Budapest, VIII. Bérkocsis (vagyis BK - béka utca) utca 41. ( zöld ajtó ).
Program: általánosságok a "félévről", tájékoztató nyári táborról jelentkezéssel, év végi bizonyítványok begyűjtése.
2010. június 16.
MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT
| 2010. szeptember 6. |



