A MEASZ Demokrácia Akadémia harmadik évfolyamának gólyatáboráról

nyomtatás

Újabb évfolyamhoz újabb gólyatábor dukál. S ugyan ezek a gólyák a tábor idejére már egy összemelegedett csapatot alkottak, aligha bánta bármelyikünk is, hogy részt vett a 2010. január 23-24. napjaira eső táborban.

Az esemény a Medves-fennsík szlovákiai felén található Abroncspuszta nevű pár fős, jobbadára a szálló személyzetéből álló zsákutcás faluban került megszervezésre, távol a mindennapok elektronikus kütyüjeitől, stresszétől. Miután gépkocsis konvojunk megérkezett erre a két főépületből álló szigetre, rögvest el is foglaltuk szobáinkat: sokáig azonban nem volt lehetőségünk kipihenni a kétórás autóút okozta fáradalmakat, 14:00-ra találkozónk volt az étteremben, ahol egy égő kandalló mellett, Enikő, a szakember közreműködésével négy órás csapatépítő tréningen vettünk részt. Az elméleti szemelvényekkel tarkított játékos feladatok során még jobban megismerhettük hallgatótársainkat – jövendőbeli harcostársainkat.

A 18:00-kor véget érő tréning után a kétfogásos vacsora következett, majd mindenki ment, amerre látott. Volt, ki biliárdozott, volt, ki szaunázott, volt, ki a csillagképeket kémlelve sétálgatott a hóban, volt, ki tűzijátékot nézett (ti. a hotel tulajdonosának lánya aznap ünnepelte születésnapját).

Másnap a svédasztalos reggeli előnyeit élveztük, majd egy halálos rasszista indíttatású fenyegetés kapcsán két csoportot alkotva vitatkoztunk arról, hogy érdemes-e ilyen esetekben fölvenni a kesztyűt. (Illetve tervbe vettünk egy DA-s naptárat és áttekintettük a MEASZ tavaszi programját.…) Az egymással töltött újabb óra után még elfogyasztottunk egy hatalmas tócsnit ebédre, majd ki-ki a maga sofőrjének autójával hazaindult, hogy folytassuk képzésünket, és felkészülésünket az újfasizmus minden formája elleni harcra.



Langer Ármin

2010. január 26.

Újság
Tovább 70.
XXVIII. évfolyam,
70. szám.
2010. március 7.
pdf, 0,9 MB


MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT