Az ellenfél kiiktatása |  |
A történelem birtokba vételének Orwell negatív utópiájában oly’ plasztikusan ábrázolt folyamatával kell kezdenünk megint, amely fontos tényezője az önkényuralmi rendszerek legitimációs kísérleteinek – részint az alávetettség hitszerű elfogadására részint az ellenségként megbélyegzettek engesztelhetetlen gyűlöletére alapítva.
-
A 2012. január 1-jétől hatályos új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat körül támadt indulatok olyan benyomást kelthetnek, mintha új szakaszában lépne vele az orbáni politika, jóllehet mindaz, amit tartalmaz, egyenes folytatása, logikus következménye a másfél éve tartó kurzusépítésnek.
A történelem birtokba vételének Orwell negatív utópiájában oly’ plasztikusan ábrázolt folyamatával kell kezdenünk megint, amely fontos tényezője az önkényuralmi rendszerek legitimációs kísérleteinek – részint az alávetettség hitszerű elfogadására részint az ellenségként megbélyegzettek engesztelhetetlen gyűlöletére alapítva. Az alaptörvényt bevezető „nemzeti hitvallás” történelmi fejtegetéseinek egyik célja, hogy visszatérve a szerves magyar fejlődés megszakítását jelentő dátumhoz, a Horthy-korszak végnapjaihoz mintegy kiiktassa a huszadik század második felét a jogfolytonosságból.Olvastunk olyan véleményeket komoly szakemberektől is, miszerint nem kell ezeket az ömlengéséket komolyan venni, nincs azzal semmi gond, ha honfitársaink jelentős részének emocionális igényeit kielégítő tézisek uralják a pusztán deklaratív jellegű bevezetőt. Természetesen már akkor is világos volt (világosnak kellett volna lennie) minden józanul gondolkodó ember előtt, hogy az alaptörvényben semmi sincsen véletlenül, a deklaratív passzusoknak is konkrét jogkövetkezményeik lehetnek. Ennél is fontosabb azonban, hogy ezek a tézisek alapvető részei az ellenforradalmi folyamat ideologikus legitimációjának, a jogállam, a demokratikus köztársaság felszámolásának és egy parlamentáris autokratikus rendszer kiépítésének.
Eljutottunk oda, hogy történelmi indokok, illetve az MSZMP–MSZP jogutódlás alapján válhat lehetővé a politikai ellenfél kiiktatása. Párhuzamosan egy olyan választójogi törvény megalkotásával, amely a legfőbb eszköze az orbáni hatalom leválthatatlanná tételének. Egyidejűleg felállítanak egy új szuper titkosszolgálatot (az Orbán pretoriánus gárdájaként létrehozott „terrorelhárító” csapat után egy még újabbat), amely biztosítja, hogy a Nagy Testvér figyelmét semmi ne kerülje el. Ki cáfolhatná, hogy indokolt az alkotmányerejű törvényben bűnszervezetté minősített politikai közösség tagjairól és támogatóiról összegyűjteni minden tudnivalót, amihez immár minden létező nyilvántartás felhasználható. József Attila szavai megint aktuálisak: „Aktába írják, miről álmodoztam, / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.”
Természetesen nem pusztán kultúrharcos figyelemelterelés mindez az Orbán–Matolcsy-féle gazdaságpolitikai ámokfutás következményeiről, legfeljebb az időzítés kelt ilyen gyanút. Lám, most is erről a „közembereket” hidegen hagyó, látszólag a múltba meredő ügyről folytatunk vitát, miközben derék kuruc vezéreink élethalálharcot vívnak a Magyarországot leminősítő, népét sárba tiporni próbáló sátáni erőkkel.
Az új rendelkezés a nemzeti hitvallásban jelzett történelemfelfogást jogkövetkezményekkel járóan teszik hivatalossá, ahogyan csak diktatúrákban szokásos. (Ez amúgy előrevetíti azt is, hogy mi lesz a centralizált-államosított közoktatás kötelező tanterveiben.) Nem maradt immár alkotmánybírósági esély sem arra, hogy az alaptörvényben foglalt, az alkotmányosság alapvető normáit sárba tipró jogszabályt kiiktassák a magyar jogrendből.
A létrehozandó nemzeti emlékezeti bizottság a történészszakma (nem a historikus kurzuslovagok) kiiktatását jelenti az új autokratikus kurzusnak megfelelő emlékezeti kánon kialakításában, vagyis a politikai szempontú ítéletalkotás primátusát a múlt valódi – és természetesen mindig vitákban formálódó – feltárása helyett. (Ettől persze a közelmúlt történelme releváns kutatóhelyeinek felszámolásáért, ill. a múltértelmezésre hivatott intézmények birtoklásáért vívott hősi kormányzati harc sem fog csitulni.) Ha törvénybe iktatják, hogy mit kell gondolnunk a múltról, az a szellemi élet szabadsága felszámolására irányuló merénylet.
A Fidesz túllép a szimbolikus térfoglaláson – amit az utcaátnevezések, a szoborcserék, a színházfoglalások, a Kerényi-féle festőiskola elmekórtani jelentőségű alkotásai jeleznek. Az orbáni párt identitásnak egyetlen állandó eleme az antikommunizmus, amihez nem kellenek kommunisták, miként az antiszemitizmus is prímán elvan zsidók nélkül. Ellenségképzés, hitszerű ideologikus elköteleződés és örökös harc nélkül összeomlana az egész orbáni tákolmány. A folyamat öngerjesztő, a gyűlöletpolitika fenntartásához egyre nagyobb dózisokban kell adagolni a szellemi kábítószert. Csak akkor állítható meg, ha már fölöslegessé válik az ellenségképzés – mert nem marad komolyan számba vehető hatalmi rivális a porondon. (Kiegyezés híján ilyenkor szokott a konfliktusképzés befelé fordulni, megkezdve a diktatórikus uralom erózióját.)
1989. október 7-én, amikor az MSZP alakuló kongresszusa bejelentette, hogy az új párt megalakulása az állampárti örökség lezárását, a múlttal való szakítást jelenti, deklarációjában egyértelművé tette, hogy a jogutódlás vállalása a politikai elköteleződéstől független. Nem pusztán a pártvagyon kérdéséről volt szó, bár annak sorsa sem volt mellékes. Az MSZP megalakulásakor elismerte az MSZMP vagyonával való elszámolás igényének jogosságát (nyilván nem függetlenül a megkezdett népszavazási aláírásgyűjtéstől), ahogy később – a zavaros viszonyok miatt nem kis nehézségek árán – eleget is e tett törvénybe foglalt kötelezettségének. A vagyon egy részét amúgy a rendszerváltó pártok örökölték meg, amihez a Fidesz kiegészítésként újabb ingatlanrészt is kapott, amely hitelt érdemlően nem cáfolt állítások szerint bizonyos felcsúti illetőségű Orbán Győző bányavagyonának forrásaként is szolgált.
A jogutódlás vállalásának azonban volt a vagyonnál fontosabb politikai indoka. Ha az MSZP nem vállalja a jogutódlást, semmisnek tekinthette volna a garanciát, miszerint a kerekasztal-tárgyalásokon aláírt megállapodást érvényesíti a törvényhozásban. Az ugyanis még hátra volt. Vajon kedvezőbb lett volna a békés átmenet kimenetele, ha az MSZMP politikai örökségét nevében is nyíltan vállaló Grósz–Berecz–Thürmer-féle pártra kellett volna hagyják a jogutódlást? A csehszlovák, a keletnémet, a bolgár, a román rezsimek már inogtak, de még nem dőltek el a dominók, a szovjet csapatok már készültek ugyan a pakolásra, de még élvezték „vendégszeretetünket”.
„Tetszettek volna forradalmat csinálni” – mondotta állítólag Antall József pártja bosszúért lihegő radikálisainak, akik immár a hatalom birtokában kívánták felmondani a tárgyalásos átmenet kimondatlan kompromisszumát: ti nem lövettek, nem veritek szét az ellenzéket, szabad választásokon dől el a hatalom kérdése, mi viszont nem állunk utólagosan bosszút. Olyan demokratikus jogállami rendszert teremtünk, amely kizárja a hatalom kizárólagos birtoklását, egyszer s mindenkorra szakít azzal a hagyománnyal, hogy az ország egyik része félrerúgja, víz alá szorítja a másikat. Ez a demokratikus rendszer élt két évtizedet (a most bűnözőnek ítélt MSZP 12 évnyi kormányzati pozíciója mellett), s most hogy vége szakad, nincs mit csodálkoznunk az egykori gentlemen’s agreement felmondásán.
Néhány nappal ezelőtt az 1991. novemberi „kónyapető” (ifjabbak kedvéért: a visszamenőleges hatályú igazságtételi törvény egykori tévévitája) felidézésén megint csak az derült ki, ami már annak idején is nyilvánvaló volt: mindenkit kielégítő igazságtétel nem lehetséges, a visszamenőleges, bosszúálló törvényhozás és abból fakadó törvénykezés felfakasztja, de nem gyógyítja a sebeket. A bűnök megtorlásának legfőbb társadalmi célja nem a bosszú, hanem a hasonló bűnök elkövetésének megakadályozása. Eszköz a jogszabályokkal is megerősített erkölcsi normák kikényszerítésére. Figyelmeztetés, hogy a törvényben bűnnek minősített cselekedetek nem maradnak következmények nélkül. Az alkotmányosság alapelveivel ellentétes visszamenőleges jogalkotás és jogalkalmazás, az elévülés utólagos kiiktatása épülhet valós igényekre, de kielégülést biztosan nem eredményez. Láttuk a sortűzperek szánalmas végeredményét. Ezúttal azonban másról, többről is szó van.
Az ókori Rómában a proskripció az ellenfél megbélyegzését, törvényen kívül helyezését jelentette. A kollektív megbélyegzés értelme sem más, mint a kitaszítás törvényesítése. Azáltal, hogy az MSZP-t mint jogutódot bűnözők szervezeteként kollektív felelősség viselőiként bélyegzik meg, a Fidesz éppen azt teszi, amit maga is élesen kifogásolt a Benes-dekrétumok életben tartása vagy legutóbb (éppen történelmi okokra visszavezetve) a magyarok kollektív szerbiai diszkriminálása miatt. Ilyesfajta diszkriminatív törvényeket csak akkor érdemes hozni, ha céljuk is van vele, ami ezúttal nem más, mint Orbán kötcsei programjának megfelelően a centrális erőtér, a kizárólagos hatalomgyakorlás megteremtése – az ellenfelek kriminalizálása, ha kell, a pártjuk kiiktatása árán is.
Az új törvényjavaslat kommentálói közül többen rámutattak, hogy a kommunista rezsim felsorolt bűnei között számos olyat találunk, amelyeket mostanság a hatalom birtokosai követnek el a demokratikus rendszer felszámolása közepette. Új alaptörvényünk lesz, az alkotmányosság azonban megszűnik Magyarországon.
2011. december 4.
