GÖLLNER ANDRÁS: Az elfeledett japán katona esete a semmivel

nyomtatás

Az Élet és Irodalom 51. évfolyam, 35. számából


Mennyi a semmi? Ezt akartam a napokban kisilabizálni, miután a szeretet és összefogás pártjának kedvenc napilapjában a következő mondatra bukkantam a magyar neofasiszta megnyilvánulásokkal kapcsolatban: "Hanti Vilmos (a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke - G. A.) úgy viselkedik (...), mint az elfeledett japán katona. Húsz évvel a háború után is rohamozza a semmit"(Seszták Ágnes: Általános Pergőtűzben, Magyar Nemzet, 2007. aug. 11.). Seszták lényegében ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Révész Sándor a Népszabadságban: "Olyan borzasztóan kevesen vannak, hogy nevetséges félni tőlük" (Vakulj, magyar, aug. 4.). Vagy Papp László Tamás, ugyanott: "Attól, hogy egy Hitlerjugend-imitátor szerepjáték-egyesület vagy fajmagyar karateklub maroknyi törzstagsága rettenetmód komolyan veszi önmagát, ne kelljen már nekem is komolyan venni őket. Hadd röhöghessek rajtuk." (Az antifasiszta ágyú és a nyilas veréb, aug. 17.).

Hanti Vilmos azért kapott a kobakjára, mert azt merte állítani, hogy a Jobbik által meghirdetett Magyar Gárda "...eddig megismert programja, használni kívánt szimbólumai a II. világháborút megélt idősebb tagjainkat erősen emlékeztetik a nácik, illetve a nyilasok által működtetett embertelen szerveződésekre." Hanti nyilatkozatot tett közzé: "Ebből nem kérünk megint! (...) Felhívjuk a magyar társadalom demokratikus erőit, hogy határolódjanak el a kezdeményezéstől. Ne engedjük, hogy békés utcáinkon - de lelkeinkben is - ismét teret kapjon az erőszak, a rémület!"

Kíváncsi voltam arra, hogy a szeretet és összefogás embereinek mennyi a semmi, ezért elmentem a legközelebbi újságárushoz, és megvásároltam az egymást támogató kortárs magyar jobboldal könnyen hozzáférhető és mérvadó sajtótermékeit, melyek összesített olvasottsága nagyobb, mint az úgynevezett liberális sajtó olvasottsága. Most már tudom, hogy mennyi a semmi. Veled vagyok, te rég elfeledett japán katona! S remélem, hogy az alábbiakat olvasva mindinkább veled lesz ennek az országnak zilált, szomorú lelke is.

A Magyar Világ, magát "nemzeti hetilapnak" nevező újságban - mintha Sólyom László köztársasági elnök urat hallanám - az erkölcs és a nemzeti érdek elsőbbrendűségéről olvasok: "A törvénykezés alapja, az erkölcs és a nemzeti érdek legyen, az ellene vétőket örökre ki kell zárni a politikából (...), és mindezt, csak nemzeti egyetértéssel lehet megvalósítani." Legyen úgy. Viszlát, Horn Gyula. De azért tessék már elárulni, kedves Magyar Világ, konkrétan milyen tulajdonságokkal rendelkeznek ezek a személyek, akiket ki kell zárni a politikából? Hogy is van ez? "A pénzembereket (...), elsősorban az SZDSZ-t alkotó zsidó származású személyeket... Az MSZP és a Fidesz vezető emberei is vagy zsidók, vagy annak a csoportnak az elkötelezettei... A rádió, a televízió, az újságok, még az internet is a zsidó érdekeltség irányítása alatt áll." Nos, ezeknek az embereknek a politikából való kitiltása az igazi nemzeti és erkölcsi érdek. Akár Orbán, a Magyar Világ munkatársa is rendre ismételgeti a jól megszokott mantrát: "Ne pártokban, hanem nemzetben gondolkozzunk." Kénytelen vagyok lapozni, de még ugyanannál a lapnál maradok. "Hogy van az, hogy egyedül a zsidóság kapja meg az isteni kegyelmet, az összes többi meg nyögi a hátrányait? Néhány pápa megpróbált föllázadni, de azok váratlanul, gyorsan meghaltak. Ráadásul soha senki nem vizsgálta, hogy mért mérgezték meg őket és miért mindig akkor, amikor a zsidóság hazugságaira hívták fel a figyelmet. ...ezek az elfajzottak (...) még a zsinagógát is csak arra használják föl, hogy üzleteljenek (...), mindenkivel üzleteltek, még Schildgruberrel is, aki más néven Hitler volt". Meglepett, hogy ezen kijelentések után a lap tudósítója a következő kérdésen morfondírozik: "Milyen jogon szélsőjobboznak, rasszistáznak meg fasisztáznak minket?"

Nyúlok a következő lapért: Magyar Fórum. Közéleti hetilap. Csurka István és a MIÉP lapja. A MIÉP a Vona Gábor által vezetett Jobbik egyik politikai partnere. A MIÉP már lenyomott négy évet a parlamentben, a Jobbik most készül oda bekerülni. Nézzük, mit mond a mester tanítványának: "Azt a technikát, amellyel most dolgozik a kormány, 1882-83-ban dolgozta ki a magyar és nemzetközi zsidóság. Akkor, 1882. április elsején örökre eltűnt Solymosi Eszter 14 éves szolgálólány, akinek utolsó útja a zsinagóga előtt vezetett el, ahol a sakterválasztásra összegyűlt vad lengyel zsidók (...) rituális okból vérét vették, hulláját eltüntették... (...) most a neoliberalizmus mocskos századában, valami hasonló történik (...), most látjuk, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni a zsidók a nem zsidókkal szemben. (...) Most nem az a baj, hogy a Jobbik Fekete Gárdát szervez, hanem az a baj, hogy ez komolytalan, komoly meg nincs." Szóval ezért semmi a semmi? Szőcs Zoltán kiigazít: "Attól tartok, hogy ez a gárda a lepedős letakarások, a keresztszállítások, a zászlóadományozások állandó háttérdíszleteként fogja megtalálni hivatását. ...a Jobbik Gárdától nem erősödni, de gyengülni fog a közérzetünkben az Árpád-sáv szimbólum ereje." Ez már valami.

További útbaigazításért a gárda alapítójához, Vona Gáborhoz fordulok, akinek a Magyar Hírújság augusztus 11-i számában minden kóser a gárdával kapcsolatban. Vona először is leszögezi, hogy ő nem egy jöttment szélsőjobboldali fazon: "2002 után, Orbán Viktor meghívására tagja lettem a Szövetség a Nemzetért Polgári körnek." A radikális MIÉP-esekeket pedig megnyugtatja, nem kell félni, nem leszünk puhák: "...ökölvívóedzők vagy más küzdősportok művelői és maguk a barantások is erősíteni fogják az önvédelmi ismeretek elsajátítását. És igen, szeretnénk megtalálni a módját, hogy lőtereken, vagy akár "air soft" keretében gárdisták megismerkedjenek a lőfegyverek használatával is. (...) egy belső polgárháború esetében, vagy ehhez hasonló kiélezett helyzetben komoly jelentősége lehet egy önkéntes alapon működő, felkészült és józan erő meglétének (...), valóban gombamód szaporodnak a hasonló kezdeményezések (...), melyekkel érdemes és szükséges is lesz egy együttműködési megállapodás kialakítása... Ilyen a Kelet-Magyarországon egyre erősödő Nemzeti Őrsereg, amely ott lesz velünk augusztus 25-én a Várban, hogy bajtársi szövetséget kössünk." Frankó.

Átlapozok a Magyar Oldalra. A Magyar Oldal - ha véletlenül valaki nem ismeri - "a Magyar Önvédelem Lapja". A III. évfolyam 8. számából próbálom felmérni a semmi súlyát. Azonnal megtudom, hogy nem az SS, hanem maguk a zsidók pusztítottak a haláltáborokban. "A zsidók kiirtását (...) a zsidó foglyoknak egy speciális csoportja hajtotta végre. Ezek vették át az újonnan érkezetteket a táborban. Vezették őket a "hatalmas gázkamrákba" és adtak túl a holttesteken később. Tehát az SS nagyon keveset tett (akár semmit, tudod, te kis elfeledett japán katona - G. A.), így a tábor SS személyzetének nagy része teljes tudatlanságban volt." A holokauszt a Magyar Oldal szerkesztői szerint egy nagy semmi volt: "A mai Magyarországon, az iskolai oktatásban és a hamis tömegtájékoztatásban még mindig a "hatmilliós" hazugsággal etetik az embereket. Bennünket magyarokat pedig "hatszázezer" meghamisított áldozattal vádolnak, amely semmiképpen sem felel meg a történelmi tényeknek." A lap behúz egy pár jól ismert, hazai, általuk zsidónak vélt személynek, pl. Morvai Krisztinának és Fábry Sándornak a Magyarok Házában történt fellépésük miatt. (A fellépés apropója a Civil Jogász Bizottság 2006. október 23-i budapesti eseményekről szóló könyvének bemutatója volt.) "Ha a Magyarok Háza valóban a magyaroké lenne és csak magyar ügyekre használnák, akkor az ilyen zsidó ripacs és bandája be se tehetné oda a lábát. Fábry jobban tette volna, ha a közeli zsinagógába húzott volna el... A zsidó Morvai Krisztina (az MTV-zsidó Baló György felesége) pedig a magyar áldozatok véres történetéből nyerészkedik, és csodák csodájára minden kapu megnyílik előtte, minden tévécsatornán lehetőséget kap föllépni." Érdekes, hogy az Auchan magyarországi tevékenysége jobban lázba hozza Morvait, mint a holokauszt tagadása, a holokauszt áldozatainak gyalázása, emberi méltóságuk sárba tiprása. Az nem fáj neki - mint jogvédőnek -, hogy ezekért a gyalázatos szavakért Magyarországon semmi nem jár?

Ne csak a múltat nézd, kis japán... Olvasd a Magyar Jelent, az eredeti Magyarország, "az egyesülő magyar nemzet" hetilapját! A lap főszerkesztője Torockai László, aki valóban több mint semmi. A vezércikkből megtudhatjuk, hogy hazánkban a "négerek", a cigányok, a zsidók és a szekták szítják a rasszizmust. A lapból most végre megtudtam, hogy mindenhol gyalázzák a magyart. Megtudtam azt is, mi vár azokra, akik ezt nem hagyják abba: "Itt idegen érdekek nevében tipornak felismerhetetlenné mindent, ami magyar (...) manapság magyarnak lenni szégyen. Ahol magyar zászlót lengetni bátorság... na ebből most elég. Mostantól legyen vége. Nem bízhatunk a politikában... Barátaim, magyar testvéreim: nem tüntetni kell, nem pártot alapítani, és legkevésbé megfelelni annak, amit emberinek, európainak és demokratának hazudtak nekünk. (...) Ha valaki a magyarságot gyalázza, bánjunk el vele úgy, ahogy a mocskos szájú inassal. Ne mérlegeljük többé a következményeket: cselekedjen mindenki az erkölcsből fakadó ösztöne szerint - mert ezek az ösztönök, a tisztesség és a nemzet védelmének eszközei nem véletlenek (...), mindössze erőt kell felmutatni (...), erőt és határozott választ a társadalmon kívüli söpredéknek." A Magyar Jelenből értesülök arról, hogy "az MDF egy cionista párt". Torockaitól pedig azt, hogy a "...köztársaság szó nálam már a hazaárulás szinonimája lett (...), a legnagyobb bűn számomra az árulás. Régen halálbüntetés járt azoknak akik (...) a hazát elárulták (...), ezt én ma is visszaállítanám (...), mert nálunk ilyenek ülnek a hatalomban. (...) én rendszerváltást akarok (...), ha eljön az idő, és már elég erősek leszünk, elsöpörjük ezt a hatalmat. (...) egy nemzetközi pénzügyi oligarchia uralkodik rajtunk... (a szabadkőművesség). (...) egyre tarthatatlanabbá válik ennek a sötét erőnek az uralma... (...) megoldást most már csak (...) egy radikális tisztogatás hozhat (...), ki kell söpörni a közéletünkből, kulturális életünkből, a tömegtájékoztatásból, a politikából a nemzetellenes szemetet." További jó ötletek? Torockai szerint "Meg kell szüntetni a cigányság pozitív diszkriminációját", Vona szerint pedig "A magyarországi zsidó kisebbségnek végre egyértelművé kell tennie viszonyát a magyar nemzethez és országhoz." A melegeket pedig mindketten következetesen ütlegelni fogják, "mert ez ugyanannak a sátáni folyamatnak a része, amellyel a hagyományos értékeinket akarják megsemmisíteni".

A tavaly szeptemberi Magyar Televízió előtti rendbontásról, a tévészékház ostromáról Torockainak csak elismerő szavai vannak: "Hogy kik vettek részt benne? A tévét ostromlók nagy részét személyesen ismerem... Bátor, elszánt, kemény fiatalok. Igen, voltak közöttünk futballszurkolók is. És akkor mi van?" Semmi, te kis buksifejű, elfelejtett japán katona... A Magyar Gárda vezetője, Vona Gábor, akinek pártbeli követői bántalmazták a Budapest utcáin békésen felvonuló melegeket, a következő szavakkal csatlakozik Torockai mondókájához: "Nem szeretek jósolgatni, de egy biztos, mi tudni fogjuk a dolgunkat, ha itt az idő." Őszinte beszéd. Röhögjünk egy jó nagyot. Vona, szintén nem rejti véka alá a Fidesszel való együttműködésének taktikai megfontolását: "A Fidesz nélkül nem lehet leváltani a jelenlegi kormányt, ezért békés egymás mellett élésre törekszem (...), akik nekik ellenfelek, számunkra ellenségek."

Bár kezdek a semmi súlya alatt elmerülni, még belenézek néhány lapba, amelyeket a legnagyobb áruházlánc és a legnagyobb benzinkútlánc is terjeszt. Kezembe veszem a "Független, Pártsemleges, Igazságkereső, Nemzeti, Konzervatív" hetilapot, a Nemzetőrt. Innen megtudom, hogy mi van valójában ebben az országban: "A magyar társadalom forradalom közeli állapotba került (...), a küzdelem a magyar nép megmaradásáért folyik (...) és ezért a jelenlegi balliberális hazaáruló kormány a felelős... Ebben a küzdelemben a fő erő a Fidesz polgári szövetségé (...) ez azonban a teljes siker eléréséhez nem elég. Szükség van a Fidesz után viszonylag a legnagyobb tömeget megmozgató MIÉP-Jobbik-együttműködésére is. Ezt az összefogást a nemes ügy érdekében a kölcsönös engedmények árán is vállalni kell." A Nemzetőr publicistája szerint a Fidesz partnere a kormánybuktatásban nem a cionista MDF, a józan konzervatizmus hangja, hanem a nyíltan homofób, rasszista MIÉP-Jobbik-konstelláció. "Mese nincs, a cigányoknak, melegeknek, zsidóknak, idegeneknek egyszer s mindenkorra össze kell szedniük magukat, mert az, amit eddig csináltak, az nem mehet tovább."

De Bandi, hol van a Demokrata meg a Heti Válasz? Miért nem ezekkel kezdted? Mert ezekkel fejezem be, kis japán katonám! A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András a Magyar Gárda vezetőségi tagja. Egy zászló alatt menetel a Fidesszel és a Jobbikkal. Bencsiket a zsidóság sosem töltötte el jó érzéssel. Kertész Imre Nobel-díját anno a fekáliához hasonlította. A "kölcsönös engedmények" áraként Bencsik még egy érdekes kultúrminisztere lehet ennek az országnak. Bencsik nem cifrázza: "A jobboldal nem lesz képes még egy választási vereséget elviselni. Ennek a bekövetkezése (...) ma még nem látható folyamatokat indíthat el", írja a lap augusztus 9-i számában. A Heti Válasz, Orbán Viktor másik kedvenc hetilapja kevésbé szűkszavú. "A trianoni határokon belül élőknek csupán egynegyede rendelkezik egészséges nemzeti tudattal. Az 1990-ben létrehozott parlamentáris demokrácia diktatúrává torzult (...), együtt kell fellépni a diktatórikus hatalomgyakorlás ellen, mint 1956-ban és a nyolcvanas évek végén történt (...), ezért kell felemelnie szavát ma minden egészségesen gondolkodó értelmiséginek. Ezért üdvözölte minden józanul gondolkodó a Csoóri Sándor által létrehozott Márciusi chartát."

S mi köze van mindezekhez a Fidesz vezérének? Semmi. Ő most nem nyilatkozik, mert nincs miért nyilatkoznia. Kis verébre nem lövünk nagy ágyúval. A tények? A tavalyi önkormányzati választásokon több mint kéttucat képviselő kapott mandátumot a Fidesz és a Jobbik összefogásának köszönhetően. A Fidesz vezére szoros kapcsolatot ápol annak a pártnak a vezetőjével, aki pár hete felszólította a magyar zsidóságot, hogy rendezze már kapcsolatát a magyar nemzettel, mert ugyebár az nem semmi, amit a zsidók művelnek idehaza. Amikor a Jobbikkal szövetséget kötött, ezt mondta Orbán, és ez már valami: "...bátorító szeretettel nézem amit csinálnak (...), becsületes, rendes nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó".

S hogy mennyi a semmi? Ennyi. Itt a vége, fuss el véle. Attól tartok, lesz még egy kis dolga a semmivel az elfeledett japán katonának a mi országunkban.



Göllner András

emeritus egyetemi oktató,

Montreal/Budapest



2011. november 7.

Maléter Rajzpályázat
FIR hírlevelek

Tüntetés az Új Színházért (videó)

Demokrácia Akadémia
FIR Facebook

Népszava

Népszabadság

emasa

Kurucwanted

BPI

Memorings

Mix Online



Demokrácia Akadémia

MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT