Még nem történelem? |  |
Harmadik éve, hogy október 30-án ellátogatok a Köztársaság térre, zsákomban két mécsessel. Az egyiket mindig Jean Pierre Pedrazzini emléktáblájánál, a másikat a volt pártház egyik beugrójának ablakánál gyújtottam meg és helyeztem el. Az első évben még volt néhány fehér szegfű a rácsokhoz erősítve, tavaly a Jean Pierre Pedrazzini emlékére felállított szobor talapzatánál még néhányan koszorút is elhelyeztek.
Nyíri András felvétele
Az elmúlt évben és idén virág már nem volt, és erre az évre a koszorúk száma is lecsökkent, legalább is harmincadikán délig. (Később a helyzet változhatott.) Elszomorított, amit láttam, illetve nem láttam. 1956-ban emberek haltak itt meg mindkét oldalon. Nekik hozzátartozóik, (elv)barátaik, utódaik voltak-vannak. Senkinek nem jut eszébe, hogy megemlékezzen a halottakról. Ilyenkor, Halottak napja környékén ez még inkább feltűnő. A hivatalosságot még csak-csak értem. Nem volt igazán felemelő, ami itt történt, így mind az előző, mind a mostani hatalom inkább elterelte a figyelmet erről. A maiak olyannyira, hogy még a tér nevét is sikeresen megváltoztatták, hátha így nem jut eszébe a későbbi nemzedéknek semmi erről a helyről. De a személyes emlékezetből is kitörlődik az a nap? Azokéból is, akik résztvevők voltak? Azokéból is, akiknek meséltek, akik „csak” olvastak róla? Komolyan azt hisszük, hogy meg nem történtté lehet tenni?
Forrás: galamus.hu
2011. november 2.
