Az őszirózsás forradalom emléknapja, október 31.

Az Őszirózsás forradalom

Előzmények
Magyarországon 1918-ban általánossá vált a kormányzati válság. Október végén, miután Tisza István elismerte a háború elvesztését, Wekerle Sándor miniszterelnök kormánya nevében immár negyedszer mondott le. 1918 október 25-én a Károlyi-pártból (Vezetője: Károlyi Mihály), a Polgári Radikális Pártból (Vezetője: Jászi Oszkár) és a Szociáldemokrata Pártból (Vezetője: Garami Ernő) megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Az elnök gróf Károlyi Mihály lett.
Október 25-én diák- és katonatanács is alakult. A katonatanácsot tartalékos tisztek hozták létre, akik közül sokan orosz hadifogságból tértek vissza.
Október végén tüntetés tüntetést ért a fővárosban. Október 28-án a sokaság a Lánchídon át a Várba igyekezett, hogy követelje Károlyi miniszterelnöki kinevezését. A pesti hídfőnél az utat elálló csendőrök belelőttek a közeledőkbe, majd a lovasrendőrök nekiugrattak a tömegnek. (Következmény: 3 halott és közel 200 sebesült.) A "lánchídi csata" jelentette a gátszakadást a forradalom előtt. A vérontás a Nemzeti Tanácsot is határozottabb magatartásra késztette: nem volt hajlandó többé tárgyalni a kormánnyal. A fővárosi rendőrség többsége pedig - a lánchídi sortűz következményeitől tartva - csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz. 

A forradalom eseményei
Október 30-án a késő esti órákban tört ki Budapesten a forradalom. A Gizella (ma Vörösmarty) téren a Károlyi-párt székháza előtt összesereglett katonák letépték csákójukról a császári-királyi hadijelvényt, és helyére őszirózsát tűztek. Az egyre sokasodó tömeg -mintegy tízezer ember- a Keleti pályudvarra özönlött, és ott megakadályozta újabb egységek frontra küldését. Az éjszakai órákban a katonatanács tervei szerint elfoglalták a városparancsnokságot és a főkapitányságot, a hivatalokat és a pályudvarokat.
Október 31-én a kora reggeli órákban az MSZDP röplapokon a forradalom támogatására szólította fel a főváros munkásságát. A délelőtt folyamán őszirózsával felvirágozott munkások ezrei vonultak a belvárosba, ahol Károlyit és a köztársaságot éltették. A budapesti eseményekhez hasonlóan a vidéki városokban is tüntetések zajlottak le, megalakultak a helyi nemzeti tanácsok. A falusi lakosság szintén a forradalom mellé állt.
Az események hatására a Habsburg-hatalom meghátrált. Október 31-én József főherceg a király megbízásából Károlyit miniszterelnökké nevezte ki, hivatalosan is elismerve a forradalom győzelmét Magyarországon. Még a délelőtt folyamán megalakult a polgári demokratikus népkormány a Nemzeti Tanács pártjaiból. Az esti órákban Károlyi ismertette kormánya programját, többek között függetlenségi és választójogi törvények alkotásáról; a gyülekezési, az egyesülési jog és a sajtószabadság biztosításáról; a gyökeres földbirtokreformról.
November 1-jén a főváros munkássága a köztársaság mellett tüntetett. November 2-án megalakult a Budapesti Munkástanács. A tömeghangulat hatására IV. Károly lemondónyilatkozatot írt alá. November 16-án a Parlament előtt a tömeg örömujjongása közepette kikiáltották a független Magyar Népköztársaságot.

Katonai helyzet 
Az új kormány rendkívül súlyos helyzetben vette át az ország irányítását. Az antant 1918 november 3-án Padovában a monarchiával, majd november 13-án Belgrádban Magyarországgal írta alá a fegyverszünetet. A belgrádi egyezmény az antantbarát Károlyi és kormánya, de a magyar közvélemény számára is kijózanítóan súlyos csapás volt. Az egyezmény a megszállási vonalat a Drávánál és a Marosnál jelölte ki. A szerbek , a románok és a csehek azonban ezen a vonalon túl is egyre nagyobb országrészeket szálltak meg, hogy az antanttól korábban kialkudott területeket mielőbb birtokba vegyék, és a végső rendezéshez a békekonferencia számára kész helyzetet teremtsenek.
A csehek arra hivatkozva, hogy az antant elismerte a csehszlovák államot (miután október 30-án Turócszentmártonban kimondták Szlovákia elszakadását Magyarországtól), kezdték megszállni Szlovákia nyugati településeit, az antant pedig jegyzékben szólította fel a magyar kormányt Szlovákia átadására.December 6-án a magyar hadügyminiszter és a csehszlovák követ megállapodtak a megszállás vonalában, amely a magyar többségű terület peremén haladt. A cseh vezetőknek, Benesnek és Masaryknak azonbam sikerült a természetes határok elvét hangoztatva még előnyösebb rendezést kijárni az antantnál: az újabb megszállási vonalat a Duna és az Ipoly mentén húzták meg.
A román csapatok elfoglalták a Székelyföldet, és miután az erdélyi románok december 1-jén Gyulafehérváron kimondták egyesülésüket Romániával, tovább nyomultak előre. Az antant beleegyezésével 9 várost szálltak meg, 1918 karácsonyán Kolozsvárt is birtokba vették. Előnyomulásukat egészen 1919. január közepéig folytatták, ekkor azonban a Székely Hadosztály egységei - Kratochwill Károly ezredes vezetésével - véres harcok árán Csucsa térségében megállították a román csapatokat.

Az ország belső helyzete
A Károlyi-kormány, hogy Magyarország területi épségét megmentse, mindenekelőtt az antant jóindulatát akarta megynyerni. Gyors ütemben leszerelte a hadsereget, demokratikus reformok sorozatát vezette be, kész volt a nemzetiségi igények messzemenő kielégítésére. (Jászi Oszkár "keleti Svájc" terve: legyen Magyarország is egy kantonokra épülő államalakulat, hasonlóan Svájchoz.) Az antant azonban nem méltányolta az igyekezetet. Fönntartották Magyarországgal szemben a gazdasági blokádot, és ez, főleg a szénhiány, fokozta a termelés zavarait, növelte a munkanélküliséget és a létbizonytalanságot. A délszlávok, a szlovákok, és a románok elzárkóztak a megegyezéstől, szomszédos testvérországaikhoz kívántak csatlakozni, minél nagyobb elcsatolt területtel. Ebben a helyzetben az ország számottevő védelmi erő nélkül maradt. Az első hadügyminiszter, Linder Béla " Soha többé nem akarok katonát látni!" jelszóval a hadsereg felszámolását tartotta legfőbb feladatának. Utódai pedig nem tudták létrehozni az ütőképes új haderőt.
A belpolitikai helyzetet tovább bonyolította, hogy 1918. november 24-én volt orosz hadifoglyok vezetésével megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. Elnöke Kun Béla lett. Hamarosan megjelent a KMP lapja a Vörös Újság, amelynek nagy szerepe volt a munkások befolyásolásában. A KMP és lapja saját elképzeléseinek népszerűsítésén túl igyekezett - gyakran szélsőséges uszítással - a polgári pártokat és különösen a Szociáldemokrata Pártot lejáratni.
A polgári kormány a parasztság megnyerésére és kielégítésére 1919 februárjában törvényt hozott a földreformról: az 500 holdon felüli világi és a 200 holdon felüli egyházi birtok kártérítés melletti kisajátításáról és fölosztásáról. Károlyi Mihály február végén föl is osztotta kál-kápolnai birtokát. Földbirtokos társai azonban nem igyekeztek példáját követni. A földosztás ellen lépett fel a két munkáspárt is: hátrányosnak tartották a kistulajdonosok számának gyarapodását, veszélyeztetve érezték a városi munkásság élelmiszer-ellátását.
1919 elején a kormány, hogy helyzetét megszilárdítsa, fellépett a létrejött jobboldali szervezetekkel szemben, és felkészült a kommunistákkal való leszámolásra. Ez utóbbira az okot a február 20-ai tüntetés szolgáltatta. Ezen a napon a kommunisták által feltüzelt tüntetők a Népszava szerkesztősége előtt tiltakoztak a szociáldemokraták "munkásáruló" politikája ellen. A tüntetés lövöldözéssé fajult, a vérontásért a KMP-re hárították a felelősséget. A párt vezetőit letartóztatták, Kun Bélát a rendőrök megverték. A karhatalom nem érte el célját. Az események hatására a kommunisták befolyása tovább erősödött. A közhangulat nyomására Károlyi - aki január 11.-én ideiglenes köztársasági elnök lett - elrendelte, hogy a letartóztatott kommunista vezetőket politikai foglyokként kezeljék. Károlyi utasítására a bánásmód velük szemben gyökeresen megváltozott: látogatókat fogadhattak, megbeszéléseket tarthattak, a Gyűjtőfogház szinte kommunista pártközponttá alakult. Február végén és március elején az események további balratolódást jeleztek. Több megyében és járásban, egy sor vidéki városban a munkástanács vette át a közigazgatást. A helyzet pattanásig feszültté vált.