Andrassew Iván: Hétköznapi fasizmus |  |
Tegnap egy férfi, aki megmondta a nevét, a telefonból azt kérdezte, hogy láttam-e a hatvanas években Mihail Romm Hétköznapi fasizmus című filmjét. Láttam persze. Arról szólt, hogy a németek mindennapi életébe hogyan szivárgott be a gyilkos önkény. Amit talán még meg lehetett volna állítani, ha idejében észreveszik a saját lealjasulásukat.
És hogy most, amikor a parlament elé kerülthetett az a törvény, miszerint a hajléktalanokat olyan összegre lehet büntetni a hajléktalanságuk miatt, amelyet biztosan nem tudnak kifizetni, tehát csak börtönben végezhetik, vagy az erdőben, mert nem gondoskodnak róluk, ez jutott eszébe. Hogy valamiért most jött el a pillanat, amikor megérezte: nagyon nagy a baj. Ez maga a fasizmus. És hogy én ezt írjam meg.
Mondtam, hogy nem jó, ha én írom, mert akkor rögtön megszólal a kórus, hogy már megint fasisztázok.
Jó, akkor írjam meg, miképpen lehetséges, hogy egy magát kereszténynek mondó párt frakciója elé egyáltalán lehet ilyesmit beterjeszteni. Hol hol van Semjén, hogyan tűrhetik el ezt az egyházak? Nincs olyan vallás, amelyik ne parancsolná az elesettek istápolását, ezek meg...
Jó, leírom: HÉTKÖZNAPI FASIZMUS.
2011. október 20.
