Unokák forgattak filmet az ’56-os forradalom emlékeiről

nyomtatás

Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára olyan dokumentumfilmeket készítettek az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium diákjai, melyekben az események közvetlen részesei, saját nagyszüleik, rokonaik, ismerőseik szólalnak meg.

Az interjúkból kiderül: milyen volt az a néhány nap azoknak, akik a házukba csapódó lövedékek elől bujkáltak, akik nem tudtak elmenni az iskolába, a munkahelyükre és nem kaptak hírt barátaikról, szeretteikről. A nézők megtudhatják, hogy milyen érzés, ha az ember barátját golyó éri, és milyen volt belesodródni az eseményekbe. A filmek rávilágítanak arra is, hogy az ismert események milyen hatással voltak egy-egy család mindennapi életére.

A filmek elkészítésében, a technika használatában a szülők és idősebb testvérek is segítettek, így igazi családi történelmi lecke kerekedett az egyszerű szorgalmi feladatból - közölte Móri Árpádné igazgató pénteken az MTI-vel.

A hetedikes és nyolcadikos tanulók nemcsak történeteket, hanem tárgyakat is gyűjtöttek, amelyek saját családjukban az 1956-os eseményekhez kötődnek. A tárgyakat bemutató tárlat az iskolában október 17-én kezdődő projekthéten nyílik, a kiállítást az érdeklődők gimnazisták vezetésével tekinthetik meg.

Még sokan élnek azok közül, akik részt vettek az 1956-os események alakításában, vagy jelen voltak azokon a helyszíneken, amelyek lassan történelmivé válnak. "A XX. század második felének, a közelmúlt történelmének tanítása nem volt könnyű feladat az elmúlt évtizedekben. A történelem tanulása és tanítása a mai pörgő világban általánosságban sem könnyű. Az '56-osok - bár sokszor nem tudjuk róluk - velünk élnek, a dokumentumfilmekben megosztott történetek közel hozzák az 55 évvel ezelőtti eseményeket, a családi beszélgetések, a közös alkotófolyamat pedig élményszerűvé, és egyben sokkal hatékonyabbá teszi a tanulást" - olvasható a közleményben.

Az október 17-én kezdődő ötnapos program megnyitóján Balahó Zoltán, a Magyar Nemzeti Múzeum főmúzeológusa mond beszédet és közreműködik Dózsa László színművész. A megnyitó után levetítik a gyerekek által készített dokumentumfilmeket és megnyílik a tárlat is.


MTI

2011. október 16.

Maléter Rajzpályázat
FIR hírlevelek

Tüntetés az Új Színházért (videó)

Demokrácia Akadémia
FIR Facebook

Népszava

Népszabadság

emasa

Kurucwanted

BPI

Memorings

Mix Online



Demokrácia Akadémia

MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT