A honvédelmi miniszter a felszabadulási ünnepségen Szerbiában

nyomtatás

Szerbia hadügymimisztere is részt vett a szerbiai Szabadkán október 10-én a város fasizmus alóli felszabadulásának emlékrendezvényein. A megemlékezés szerb és magyar nyelven történt először a Városháza dísztermében, majd a felszabadulási emlékműnél és a Pravoszláv temetőben, a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművénél. Elhangzott magyar nyelven a József Attila: Thomas Mann üdvözlése című vers is. A rendezvényen horvát és magyar antifasiszta küldöttség is részt vett, Magyarországról Hanti Vilmos a MEASZ és a FIR elnöke is koszorúzott.

Hanti Vilmos a személyes találkozókon fölvetette, hogy a közelmúltban a szerb képviselőház által elfogadott kollektív bűnösséget kimondó törvény, amely a magyar kisebbségre is vonatkozik, mélységesen igazságtalan, annak általánosító volta miatt rasszista törvény, ellenkezik az EU alapértékeivel. Felkérte az ebben az évben Radnóti-díjat kapott Szabadka város képviselőit, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a törvény visszavonásra kerüljön.    
 
(Képünkön: Szabadka képviselő-testülete elnöke, Slavko Parać, Szerbia honvédelmi minisztere, Dragan ©utanovac, Hanti Vilmos a MEASZ és a FIR elnöke, Szabadka polgármestere, Saąa Vučinić.)  

2011. október 10.

Maléter Rajzpályázat
FIR hírlevelek

Tüntetés az Új Színházért (videó)

Demokrácia Akadémia
FIR Facebook

Népszava

Népszabadság

emasa

Kurucwanted

BPI

Memorings

Mix Online



Demokrácia Akadémia

MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT