Esterházyn még mindig háborúzunk a szlovákokkal |  |
Rögtön a rendszerváltás után kiderült: hiába bukott meg a szocializmus, Esterházy János, két világháború közötti felvidéki magyar politikus háborús bűnösségét Pozsonyban még mindig komolyan gondolják, esetleges rehabilitálását a szlovák szuverenitás elleni támadásnak tekintik.
Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden egy szoboravatás kapcsán újból elővett egy régi szlovák mantrát: eszerint Esterházy János, a felvidéki magyarság két háború közötti vezetője Hitler és a fasizmus híve volt.Ami tény: Szlovákiában a mai napig nem mentették fel a hazaárulás 1947-es vádja alól, hivatalosan háborús bűnösnek számít. Rehabilitációról esetében nem lehetett szó, mivel a szlovák törvények értelmében a totális kommunista hatalomátvétel, vagyis 1948 februárja előtti ítéleteket csak perújrafelvétellel lehet orvosolni. Az 1994-es perújrafelvétel azonban nem járt eredménnyel, de erről majd később.
Mindeközben az Orosz Legfőbb Ügyészség a kilencvenes évek elején okmányt adott ki arról, hogy Esterházy Jánost ártatlanul börtönözték be és hurcolták el, vagyis lényegében rehabilitálta. (Esterházyit a KGB 1945-ben hurcolta el a Szovjetunióba, ahonnan 1949-ben térhetett haza, hogy végrehajtsák rajta a két évvel korábbi halálos ítéletet. Az ítéletet a csehszlovák államfő életfogytiglanra változtatta. Végül 1957-ben, 56 évesen halt meg egy morvaországi börtönben.)
Lengyelországtól megkapta az egyik legmagasabb posztumusz kitüntetést a lengyel második világháborús menekültek támogatásáért, és a lengyel emigráns kormány hadügyminiszterének, Kazimierz Sosnkowski nyugatra szöktetéséért.
Izraeltől alighanem megkapta volna a legnagyobb elismerést, a Világ Igaza címet, csakhogy előbb az kell, hogy a szlovák törvények szerint ne számítson háborús bűnösnek. Maga Simon Wiesenthal az 1994-es perújrafelvételkor személyesen tanúsította, hogy írásos dokumentumok bizonyítják: a gróf sok zsidó családot mentett meg a pusztulástól, és sokan neki köszönhetik, hogy nem hurcolták őket haláltáborokba.
Egyedül Szlovákiában nem jutott előre tapodtat sem Esterházy János rehabilitálásának ügye.
Esterházy a csehszlovák parlamentben Kassa képviselőjeként képviselte a felvidéki magyarság érdekeit. Olyannyira, hogy 1938-ban, amikor az első bécsi döntéssel a Felvidék egy része, így Kassa is újra magyar kézre került, ő inkább a Tiso-féle Szlovákiába költözött, hogy ott folytassa küzdelmét. Célja a teljes revízió volt, amit, mint majd látni fogjuk, Pozsony a mai napig nem bocsátott meg neki.
Politikai pályájának másik lényegi eleme a zsidósághoz fűződő viszonya. Ahogy Magyarországon, úgy Szlovákiában is korlátozták a zsidók jogait, majd deportálták őket. Egyedüli szlovákiai parlamenti képviselőként a zsidók kitelepítését elrendelő 1942-es törvény ellen szavazott. (Szlovákiai történészek a perújrafelvételkor ezt a lépését is negligálták: ez igaz ugyan, állították, de valójában több szlovák képviselő egyenesen kivonult a szavazásról, ez pedig szerintük a tiltakozásnak jóval erősebb módja a nem-szavazatnál. Az is igaz ugyanakkor, hogy Esterházy egy sor, a zsidók jogait korlátozó törvényt megszavazott.)
A kelet-európai rendszerváltások után, de még a csehszlovák időkben (Szlovákia 1993. január elsején alakult meg) lángolt fel a vita először szlovákok és magyarok között Esterházy Jánosról. 1991-ben posztumusz Masaryk-érdemrendre terjesztették fel, de a száznál több kitüntetett közül az egyetlen magyart kihúzták a listáról.
Az eset sok évvel későbbi rekonstrukciója alapján Vaclav Havel köztársasági elnöknek nem lett volna ellenére kitüntetni Esterházyt, a szlovák nyomás azonban annyira erőteljes volt, hogy nem volt ereje ellenállni. Ahogy, szintén szlovák nyomásra, a magyarok második világháború utáni üldöztetését sem ítélte el, nem úgy a szudétanémetek kollektív megbüntetését. Már az 1991-es kitüntetésvitán előkerült az Esterházy rehabilitálása elleni legfőbb szlovák érv, miszerint a magyar irredentizmus híve volt, és a csehszlovák köztársaság szétverésén munkálkodott.
A perújrafelvételnek egyébként keresve sem lehetett volna rosszabb időpontot találni 1994-nél. A frissen függetlenné vált Szlovákia saját útját kereste – ahogy az ottani nacionalisták állítják – az évezredes magyar, majd az évszázados cseh uralom után, visszatérőben volt a hatalomba a köztársaság atyja, a nemzetieskedő Vladimír Meciar.
Mégis úgy tűnt, jó esély van arra, hogy megsemmisítsék a korabeli halálos ítéletet. Maga Wiesenthal volt hajlandó tanúskodni az ügyben, és, ahogy írtuk, nagyon kedvező véleményt mondott Esterházyról, és megvolt már az orosz rehabilitáció.
Kiderült azonban, hogy Szlovákiában a fasizmus védelmezőjének számít az, aki a két világháború között a revíziós kérdést feszegette. A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet korabeli szakvéleménye szerint Esterházy ,,politikai pályafutásának elejétől a végéig kapcsolatokat tartott a magyar kormány hivatalos képviselőivel, és a kisebbségi politikát a magyar revizionista politikának rendelte alá”. „A gróf közvetlenül, de prágai és pozsonyi diplomáciai csatornákon eljuttatott levelek útján is érintkezett Budapesttel. Polgári nevén kívül a 221-es számot, a Tamás és a Mátyás fedőneveket használta.”
A vádak között olvasható még, hogy ,,a hivatalos magyar politikával összhangban a Csehszlovák Köztársaság szétverését és Szlovákia Magyarországhoz történő visszacsatolását szorgalmazta.
Ilyen előzmények után robbant be két szlovák történész szenzációsnak szánt leleplezése arról, hogy Esterházy 1938 áprilisában a magyar kormány által kidolgozott programot terjesztett elő Varsóban. Célja a Csehszlovák Köztársaság szétverése volt és Szlovákia Magyarországhoz csatolása olyan formában, amely nem nevezhető különösebben meghatározott regionális autonómiának.
A perújrafelvétellel remélt rehabilitáció ügye ezzel megbukott.
De nem lehet Meciarra, Gasparovicra, Ficóra, vagy más, nacionalista szlovák politikusra fogni Esterházy elmaradt rehabilitációját. Bizonyítja ezt, hogy 1998 és 2006 között a mérsékelt Mikulas Dzurinda volt hatalmon, koalíciójának tagja volt a Magyar Koalíció Pártja is, tavaly óta pedig Iveta Radicová a miniszterelnök többek között Bugár Béla Hídja támogatásának jóvoltából. Az Esterházy-kérdésben viszont nem tud kiegyezni a két ország, legfeljebb majd akkor, ha a szlovákság és a magyarság huszadik századi történelméről, így a második világháború utáni szlovákiai magyarság jogfosztottságához vezető Benes-dekrétumokról is hasonlóan vélekednek majd. Ez pedig nem most lesz.
Tóth-Szenesi Attila
INDEX.HU
2011. augusztus 25.
