„Ne Mária országára hivatkozzanak a politikusok” – mondja az evangélikus püspök |  |
Magyarországon is bőven vannak olyan politikusok, akik elmosnák az állam és az egyház közötti határt, egyházi irányítás alá helyeznék a médiát, az államhatalmat. Ezeket a veszélyes törekvéseket el kell vetni – mondta a hvg.hu-nak a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke. Fabiny Tamással a „szalonkeresztény” norvég terroristáról, az egyházi iskolákról és a roma holokausztról is beszélgettünk.
hvg.hu: Mire gondolt keresztény emberként, amikor azt hallotta, hogy Norvégiában a kereszténység nevében öltek?Fabiny Tamás: Természetesen szörnyű hallani, ha a vallás nevében gyilkolnak, bármelyik nevében is teszik azt. Először mindenki iszlám terrorizmusról beszélt, aminek nagyon nem örültem, mert attól féltem, hogy csak erősödni fognak az iszlámmal szemben így is létező előítéletek. Aztán amikor megtudtam, hogy Breiviket keresztény fundamentalistának mondják, ugyanúgy nem voltam boldog. Számomra a kettő egyként elfogadhatatlan, de a második hír mégis azért döbbentett meg jobban, mert úgy érzem, a saját felelősségünk is, hogy valaki mit tesz a kereszténység nevében. Megismerve a részleteket azért látszik, hogy a tettes nem egy „klasszikus” keresztény fundamentalista volt, amilyenből Amerikában sok van, és akik nem riadnak vissza az erőszaktól sem, hogy politikai hatalmat szerezzenek. Úgy fogalmaznék, hogy Breivik „szalonkeresztény” volt.
hvg.hu: Ezt hogy érti?
F. T.: Ő a norvég államegyház gyermeke, és éppen ennek az egyháznak a magatartását bírálta, a lazaságát; hogy a papok farmerban járnak, és az egész túl modern volt neki. De olyan zavaros elemekkel ötvözte a Bibliából vett tanításokat, hogy semmiképpen sem lehet keresztény terroristának nevezni. Ő egy szélsőjobboldali, vélhetően iszlámellenes valaki, aki olyan rendszert szeretne látni, ami köszönő viszonyban sincs a jézusi tanítással, hanem egyfajta konform kereszténység, amelyik elutasítja a nyitást az iszlám, a modern világ felé. Beleolvastam az 1500 oldalas irományába, ott meg is vallja, hogy nem Krisztusba vetett személyes hittel rendelkezik, hanem valamilyen polgári vallásosságot követ, ami csak politikai keretet ad a tetteinek.
hvg.hu: Nem tart attól, hogy a következő időszakban a kereszténységre hivatkozó erőszak és türelmetlenség is terjedni fog Európában, vagy éppen Magyarországon is?
F. T.: Erről ott lehet szó, ahol egyfajta összekacsintást tapasztalni a szélsőséges erők és keresztény egyházak között. Ezért írtam én is a norvég mészárlás nyomán megjelent cikkemben az Evangélikus Életben, hogy önkritikusnak kell lennünk: szomorú volt látni, hogy mindenki a másikra mutogat, a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki a másikat hibáztatta, ott találta meg azt a pontot, amin keresztül a másikat tudta hibáztatni. Ehelyett magunkba kell nézni és önvizsgálatot tartani, amire ön is célzott a kérdésében, hogy hol hivatkoznak tévesen a kereszténységre. Itt azért látok veszélyeket.
hvg.hu: Milyen veszélyeket?
F. T.: A kereszténységnek és a politikának az összekeveredését. Azokról beszélek, akik nem az egészséges közéleti kereszténységet vallják, vagyis hogy az egyház jöjjön ki a templom falai közül, mert ezt én is kívánatosnak tartom, csakhogy mások politikai kereszténységet képviselnek, ami akár pártokhoz (ebben az esetben szélsőjobboldali pártokhoz) kötődik, és idegengyűlöletben manifesztálódik, ellenségképet gyárt magának, és megengedhetőnek tartja az erőszakot. Megvan Breivik tette és az iszlám szélsőséges cselekedetek között a párhuzam: ő is arra biztatja követőit, hogy a „művelet” (ő így nevezi) előtt menjenek templomba, gyónjanak meg, vegyenek úrvacsorát és így készüljenek a mártír szerepre, és a reményei szerint az egyház ezeket a mártírokat majd a kebelére is fogadja. Ez ugyanolyan visszaélés a keresztény tanításokkal, mint ahogy az iszlám terroristák is visszaélnek a Koránnal, mert az sem buzdít erőszakra eredendően.
hvg.hu: Ezt a politikai kereszténységet Magyarországon tapasztalja?
F. T.: Hadd mondjak egy példát az összekacsintás veszélyére Breivik írásából: a keresztényeknek vissza kell szerezniük az irányítást a médiában, a parlamentben, az üzletben, a tanácsokban és a kormányban. Meg kell rohamozniuk az egyház és állam közötti „falat”, és a liberális modernizmus minden nyomát el kell tüntetniük. Ez a mondat – mutatis mutandis – elhangozhatna Magyarországon is, önmagukat kereszténynek nevező emberek szájából mondván, az egyház szerezze meg az irányítást a médiában, üzletben, politikában, és döntse le a falat, ami elválasztja az államtól. Ez az a veszély, ami nálunk is leselkedik, hogy a kereszténység világi hatalmat szeretne, és azt képviseli, hogy joga van diktálni a médiában, a közéletben. Ez a keresztény üzenet félreértése, és ha nem tiltakozunk ez ellen a felfogás ellen csírájában, még szélsőségesebb irányba mehet el. Ezért érzem, hogy nekem püspökként a saját egyházamat kell figyelmeztetnem, hogy milyen veszélyeket hordoz, ha az egyház saját hatalmat akar magának.
hvg.hu: Konkrét példát tudna mondani Magyarországról? Hol tapasztalja ezt?
F. T.: Van egy neofita túlbuzgalom sokakban, elsősorban azokban, akik mostanában kerültek a politikába, és úgy gondolják, a keresztény értékekre kell hivatkozniuk, hogy helytálljanak. Ennek a kereszténységnek a nevében akarnak politikai hatalmat, de közben pusztán ideológiaként tekintenek a kereszténységre. Az én felfogásom szerint a kereszténység nem ideológia, hanem belső meggyőződés, hit, aminek van hatása az ember életére, a közéletre, de nem ilyen direkt módon.
hvg.hu: Érdekes, amit mond, az egyházügyi törvényt is azért kritizálták nagyon sokan, mert elmosta a határt az egyház és az állam között azzal, hogy a parlament mondta ki, kit tekint egyháznak, kit hoz privilegizált helyzetbe másokkal szemben, és kiket kényszerít másodosztályú szerepbe.
F. T.: Valamilyen rendet mindenképpen kellett vágni, mert azt még a kritikusok sem mondhatják, hogy nem volt sok visszaélés. Az biztos, hogy nem jó, ha a tartalmat mérlegeli az állam, és egy parlament vagy bíróság akarja megmondani, hogy ez a tartalom jó-e vagy elvetendő. Ráadásul a visszaéléseket ez a rendszer sem tudta kiszűrni. A szűkítésnek látom létjogosultságát, de nem vagyok boldog, hogy ezt a parlament vállalta magára, és nem egy politikától távoli testület, mert ez az egyházak átpolitizáltságát is maga után vonhatja, és a radikális szűkítést sem érzem szerencsésnek, mert kimaradtak olyan felekezetek, mint például a metodisták vagy az anglikánok, akik régóta itt vannak. Azt sem néztem örömmel, hogy egy éjszaka alatt átírták a törvényt, mert a szakértők elég alaposan foglalkoztak vele előzetesen, és nekünk is meglepetés volt a végeredmény.
hvg.hu: De a tizennégy, kivételezett helyzetbe került egyháznak nem kellene felemelnie a szavát a többiekért?
F. T.: Nem volt teljesen visszhangtalan a törvény elfogadása, egy evangélikus missziói lelkész is megjelentetett egy nyílt levelet. De elismerem, volt egy kis lapítás, talán a meglepetés miatt is. Valóban a szolidaritás gesztusát kellene gyakorolni. Létjogosultsága van a közös fellépésnek, de az kommunikációs problémákba is ütközik: nem hiszem, hogy például a katolikusok szívesen nyilatkoznának együtt a Hit Gyülekezetével. Egyébként pedig még egyszer hangsúlyozom: itt nem volt semmilyen konzultáció a végső változatról. A Fidesz elnökségi döntése volt a megszületett szöveg, miközben az egyházak végig a KDNP-vel tárgyaltak.
hvg.hu: Milyennek látja egyébként az egyház és az állam viszonyát ma Magyarországon? Mennyire valósul meg az a szétválasztás, aminek a kívánatos voltáról ön is beszélt?
F. T.: Csalóka a helyzet: a retorika sokszor nagyon egyházias, ami nem tesz jót senkinek. A nem hívőket irritálja, hogy miért hallanak szentbeszédeket a politikusaiktól, a hívők pedig jobb szentbeszédeket hallanak a papjaiktól, és arra kíváncsiak. A szétválasztásnak már a retorika szintjén el kellene kezdődnie. A magyarországi politikusok szóhasználatából el kellene tűnnie az egyházi elemeknek. Én az egyház nevében visszafogottságra és az összemosások elkerülésére kérném a politikusokat.
hvg.hu: De az állam „ölelő karjait” gyakran az egyházak sem igyekeznek elhessegetni, ha ettől pénzt, befolyást remélnek…
F. T.: Nem jó, ha minden a pénzről szól. Például az egyházi kiegészítő normatíva megszerzése miatt sok felekezet vett át iskolákat, amit sokszor nem éreztem indokoltnak, visszafogottabbnak kellett volna lenni, bár nem feltétlenül az egyházak nyomultak, hanem a bajban lévő önkormányzatok. Az a gond, hogy nincs normális egyházfinanszírozás: nem lehet tudni, hogy az adott évben mire számíthatnak. Ebből adódik, hogy mohónak tűnnek, mert attól félnek, a következő évben minden a visszájára fordul. A jelen kormány egyházpolitikája is kérdőjeles, nem egyértelmű, hogy a KDNP mit akar, a Fidesz mit akar, nem tudni, hogy az államtitkárság hozza a döntéseket, vagy valami más fórum, jó lenne tisztán látni, ki a tárgyalópartnerünk, mert rendszeres és érdemi párbeszéd az egyház vezetői és a kormányfő vagy az érdemi tárgyalók között nem történik. Nekem az fáj, hogy az egyház ma még a kormánypártok számára sem tényező, nem csak a társadalomban. Persze ez az egyház számára is önkritikát kell jelentsen, hogy hogyan jutottunk idáig. Mert az egyház a hatalom felé kellene, hogy kritikus legyen: voltak is ilyen hangok például a médiatörvény kapcsán, vagy éppen a hatalomgyakorlás technikájával kapcsolatban: a mohóságtól való tartózkodásra hívnám fel a figyelmet. Ezek azok a keresztény értékek, amik beszűrődhetnének a politikába is. Ne Mária országára hivatkozzanak a politikusok, hanem vegyék komolyan a nyolcadik parancsolatot az igazmondásról, vagy a szolidaritást, vagy az idegen befogadását például.
hvg.hu: Ön az ország északkeleti, nagyon mély szociális válsággal sújtott területein teljesít szolgálatot. Mik a tapasztalatai, milyen most a helyzet? Tapasztal például szolidaritást?
F. T.: Éppen most emlékeztünk a kislétai gyilkosság második évfordulójára, és ennek kapcsán elmondhattam a gondolataimat a roma holokausztról is. Most találkoztam a tatárszentgyörgyi Csorba Róbert és Robika édesapjával, illetve nagyapjával. Azt kell mondanom, hogy a korábbi médiafelhajtás megszűntével a kampányszerű segítség is elmaradozott, ami politikusoktól, médiaszemélyiségektől érkezett és elég nehéz helyzetben vannak, magukra hagyva. A tényleges megsegítésükkel már nem sokan törődtek. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a roma holokausztról is keveset beszéltünk, pedig ez egy olyan dolog, amit az egyházaknak külön is bűntudattal kell kezelniük, mert nem sokat tettek annak idején a cigányok deportálása ellen. Egyébként az általam ismert vidékeken nem javult a helyzet: a szegénység nagyon nagy, a romák és nem romák közötti bizalmatlanság szintén. Ezért szeretnénk mi, evangélikusok Nyíregyházán egy keresztény roma szakkollégiumot indítani szeptembertől, ugyanezzel próbálkoznak a görög katolikusok Miskolcon, a reformátusok Debrecenben, Budapesten pedig a jezsuiták.
hvg.hu
2011. augusztus 24.
