A FIR állásfoglalása

nyomtatás

A FIR felháborodással fordul Észtország politikai felelőseihez, akik július végén megismételten engedélyezték, hogy észt és lett háborús bűnösök, egykori SS-katonák Sinimae-ban nyilvánosan megemlékezzenek tetteikről.
Az SS-veteránok mellett a rendezvényen több szélsőjobboldali fiatal is részt vett, akik magukat az "Észt Légió", a "Szabadságharcosok" és a "Függetlenség Hősei" mozgalmak tagjaiként tüntették fel.

Különösen szégyenletes, hogy az észt kormány képviselői, maguk sem határolódtak el ettől a találkozótól.

Trivimi Velliste parlamenti képviselő több alkalommal is tájékoztatott arról, hogy Mart Laar észt védelmi miniszter ígéretet tett arra, hogy a 20. SS-hadosztály veteránjainak hivatalosan is a "Szabadságharcosok" címet adományozza.

Az észt külügyminisztérium pedig folyamatosan azt állítja, hogy a rendezvénnyel kapcsolatos kritikák hamisak és "ideológiai kliséken" alapulnak. "Ideológiai manipulációról" beszélnek.

A FIR ezzel kapcsolatban határozottan kijelenti, hogy az SS bűntettei nem "ideológiai klisék", hanem a II. világháborút  követően Nürnbergben a nemzetközi bíróság állapította azokat meg: Az SS egy bűnöző szervezet részét képezte.

Nem megengedhető, hogy egy az európai közösség tagját képező kormánya nemzetközi
jog ezen alapdokumentumát semmibe vehesse.

Elvárjuk az észt kormánytól, mint az egyesült Európa tagjától, hogy felhagy az SS-szövetségek bármilyen rehabilitációjával. 

Minden antifasiszta erőnkkel Európában azon leszünk, hogy a történelem revízióját, az SS-szövetségek rehabilitációját aktívan megakadályozzuk.

A fasizmus nem egy álláspont, hanem bűn !

A FIR VB nevében:

Hanti Vilmos elnök, Dr. Ulrich Schneider főtitkár

2011. augusztus 8.

Maléter Rajzpályázat
FIR hírlevelek

Tüntetés az Új Színházért (videó)

Demokrácia Akadémia
FIR Facebook

Népszava

Népszabadság

emasa

Kurucwanted

BPI

Memorings

Mix Online



Demokrácia Akadémia

MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT