A halálraítélt város |  |
Így szólt a magára hagyott varsói felkelés végső napján, a lángoló városból a nyugati világnak küldött utolsó rádióüzenet: "Tudja meg a világ a nyers igazságot! Rosszabb sorsra jutottunk, mint Hitler bármelyik csatlósa! Mondjon az igazságos Isten ítéletet az iszonyú igazságtalanság fölött amely a lengyel nemzetnek jutott osztályrészül" .
A varsói felkelés 1944. augusztus 1-jén kezdődött, de Lengyelország földalatti küzdelme akkor már öt éve tartott. Valójában attól a naptól - 1939. szeptember 27-től - szüntelenül állt a harc, hogy Lengyelország kapitulálni kényszerült. A lengyel kormány Sikorski tábornokkal az élen Londonba emigrált, a hadsereg pedig a hozzájuk csatlakozó sok tízezernyi civillel a vereség után azonnal megkezdte a földalatti Honi Hadsereg - Armija Krajova - megszervezését. Tették ezt azzal szemben hogy Lengyelországra még a háború szörnyű történetében is példátlan terror szakadt. A Lengyel Főkormányzóságot egy húszmilliós rabszolgatáborrá tették. Viszonyait jól érzékelteti: amikor Prágában kiplakátolták négy cseh túsz kivégezését, Hans Frank lengyel főkormányzó (1946-ban háborús főbűnösként halálra ítélték) fölényesen megjegyezte. "Ha ahányszor négy lengyelt kivégeztetek, plakátokat ragasztatnék, a Baltikum minden erdeje kevés lenne, hogy papírt gyártassak."
Lengyelország helyzetét kezdettől súlyosbította a mély történelmi sérelmekből táplálkozó lengyel-orosz ellentét. A múltat csak felülírta, hogy 1939 szeptemberében a hírhedt Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a szovjet hadsereg megszállta Kelet- Lengyelországot. Bár az 1941. június 22-i orvtámadás után egyértelmű lett, hogy Németország a közös ellenség, a londoni emigráns kormány és Moszkva között újra meg újra kiéleződött a viszony. Arra a szörnyűségre viszont senki sem számított, ami Varsó mártíromságában testesült meg...
A szovjet offenzíva Belorusszián át Varsó irányában 1944. június 23.-án indult. A főcsapást Sztálin kedvence, a kitűnő hadvezér (közvetlenül a háború előtt Szálin börtönéből szabadult) ugyanakkor a "Gazdát" mindig gátlástalanul kiszolgáló Rokoszovszkij marsall 1. Belorusz Frontja mérte, s elsöpörték a német Közép Hadseregcsoportot. Július 20-án Varsótól 20 kilométerre délre átkelnek a Visztulán. Ugyanezen a napon egységeik behatolnak "Prágába", Varsó keleti elővárosába.
- No, tisztelt uram, hát elengedjük a svábokat anélkül, hogy kiegyenlítenénk velük a számlánkat? - kérdezte július 31-én délután Fosch u. 14. szám házmestere egyik lakóját, Korabsky mérnököt. A derék házmester ugyancsak meglepődött volna, ha tudja, hogy szavait néhány perc múlva a varsóiak harci kedvének illusztrálására egy létfontosságú tanácskozáson fogja idézni az a pan Korabsky, aki nem más mint Tadeus Komorowski - illegális nevén Bor - tábornok a Honi Hadsereg főparancsnoka.
Komorowszki július 25.-én a londoni kormánytól felhatalmazást kapott, hogy szabadon döntsön a felkelés kirobbantásának pillanatáról. Az a szovjetek által később terjesztett história, hogy a lengyelek semmiben nem egyeztettek a felkelés kitörése előtt Moszkvával, hazugság - amit sok orosz forrás mind a mai napig hangoztat. Ugyanis Mikolajczyk, Sikolszki tábornok repülőgép-szerencsétlensége után az emigráns kormány miniszterelnöke július 28-án Moszkvába utazott. Tárgyalt Sztálinnal Lengyelország politikai kérdéseiről, csak úgy, mint a katonai akciók összehangolásáról. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy július. 28.-ától a moszkvai rádió lengyel nyelven többször ismételte a felhívást: Ütött a cselekvés órája! A Varsó utcáin vívott küzdelem előbbre hozza felszabadulásotokat. Ne hagyjátok, hogy a németek beássák magukat!"
Komorowszki a július 31-i haditanácson megszavaztatta vezérkarának tagjait, Tadeus Pelczynski (Gregorz) tábornokot helyettesét, Antoni Chursciel (Monter) tábornokot a varsói terület parancsnokát, a Londonból pár hete ejtőernyősként átdobott Okulicki (Kobra) tábornokot és az emigráns kormány képviselőjét Jan Jankowski (Sobol) mérnököt. A moszkvai rádióadás hatására úgy döntöttek, hogy Varsó fegyvert fog!
A felkelést - a"W" akciót - 1944. augusztus 1. délután 15 órára tűzték ki.
Bár a földalatti hadsereg fegyverzete igen hiányos volt, számíthattak a milliós nagyváros teljes támogatására. Augusztus 1-jén délután több mint 30 ezer Armia Krajova katona lépett akcióba. "A háztetőkről, ablakokból tűzeső zúdult a németekre, a várost elborították a nemzeti zászlók"- emlékszik Komorowszki. Az első 72 óra sikerei minden várakozást felülmúltak, a németek sietve visszahúzódtak néhány megerősített épülettömbbe. A varsói civil lakosság jóformán puszta kézzel, de lángoló harci kedvvel csatlakozott az egységekhez. Augusztus 3.-ára az Óváros, a Belváros és az északi munkáskerület, a Zaliborz a felkelők kezén volt.
Stáhel tábornok városparancsnok augusztus 1-én este értesítette Berlint arról, hogy "Varsóban felkelés bontakozik ki". Hitler őrjöngött és kijelentette: " Varsót leradírozom a Föld színéről." Annak ellenére, hogy tartalékokkal alig rendelkezett a német parancsnokság, hirtelenjében összeszedtek egy még német mércével mérve is sötét társaságot. Mozgósítják a nácikhoz átállt szovjet századost, az SS - tábornokká előléptetett Jegor Kaminski ukrán segédcsapatait, és Varsóba küldik azt a Dirlewangert, aki egy német közbűntényesekből álló dandárt vezetett. Az akció irányításával a partizánok elleni leszámolásokban hírhedtté vált Von dem Bach-Zelewski tábornokot bízzák meg; erősítésül az olasz frontról Varsóba dobják át a Hermann Göring páncéloshadosztályt.
Monter tábornoknak az volt a haditerve, hogy a Belváros-Óvárost, valamint a szovjet átkelés biztosítására a Visztula parti Czerniakow városrészt kell uralniuk. A lazán beépített nyugati Wola negyedben csak néhány hevenyészett barikádot emeltek.
Augusztus 5-e volt az a rettenetes nap, amikor megfordult a varsói katonai helyzet: Kaminski és Dirlewanger bűnözői megrohanták a Wolát, legázolták a kerteket és minden képzeletet felülmúló vérengzésbe kezdtek. A Szent Wojciech templom falánál válogatás nélkül öreget, fiatalt, gyerekeket százával végezik ki. Monter úgy emlékszik vissza hogy az augusztus 5-6-i wolai katasztrófa előre vetette Varsó sorsát. "Visszaverhettük volna a gazfickókat, de olyan kevés volt a lőszerünk, hogy mindent a Belvárosra kellett koncentrálni"- írja emlékirataiban
De más is történt. "Augusztus 4.-ére virradó éjjel felébredtem. Nem tudtam mi nyugtalanít, aztán rádöbbentem, hogy az ágyúdörgés a Visztula keleti partján megszűnt. Ott ahol a szovjet csapatok álltak halálos csend lett."- írja Komorowski visszaemlékezéseiben.
Ezekben az órákban eldőlt a lengyel főváros sorsa.
Rokosszovszkij tábornagy szemérmetlenül hazudik, amikor azt állítja: "A lángoló Varsó egy kőhajításnyira volt, de a hosszú előrenyomulásban csapataink kifáradtak." Rokosszovskijnak valójában nagy tartalékai voltak, s a Visztulán már hídfőt is létesítettek.
Churchill augusztus 4-én táviratot küld Sztálinnak: "Varsó délnyugati részében gyilkos harcok folynak, lengyel ellenállás jelezte nekünk, hogy a tőlük alig 15 kilométerre álló orosz csapatoktól segítséget kérnek". Sztálin másnap jéghidegen válaszol: "A lengyelektől kapott értesülései megbízhatatlanok - ... a Honi Hadsereg néhány helytelenül hadosztálynak nevezett osztagból áll, nem tudom elképzelni, hogyan vehetnék be ilyen hevenyészett erők Varsót, amit a németek négy (az állítás valótlan, egy hadosztály, az említett Hermann Göring állt harcban) páncélos hadosztállyal támadnak."
Churchill augusztus 10.-én újabb táviratot küld Sztálinnak: " Az orosz-német fronton augusztus 3. óta csönd van, Varsó sem anyagi sem erkölcsi támogatást nem kap... lőszerért könyörögnek, nem tudna valamivel több segítséget adni? A mi légibázisaink Olaszországban messze vannak". Ennek ellenére angol, amerikai és az angliai lengyel hadsereg önkéntes pilótái nem is eredménytelenül megpróbálnak Varsóba repülni és utánpótlást ledobni. Ami eztán következik azt a szövetséges hadsereg tisztjei csak "Őrült Joe akciónak" nevezik.A légi segítség alapfeltétele , hogy a gépek a szovjetek által felszabadított területeken üzemanyagot vehessenek fel. A harmincas évek koncepciós pereinek népügyészeként ismert Visinszkij külügyminiszter-helyettes az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét egy elképesztő közléssel döbbenti meg: "Ha az angol, vagy amerikai repülőgépek fegyvereket dobnak le Varsó közelében ehhez semmi közünk. Azt viszont határozottan ellenezzük, hogy ezek a szövetséges gépek szovjet területen szálljanak le. Erre technikai lehetőség sincs, s a szovjet kormány nem kívánja, hogy köze legyen a varsói kalandhoz". .
Varsó hősei, bár a lőszerhiányon kívül már az éhség is gyötri őket, a Belvárosban rendületlenül kitartanak, sok helyen már kövekkel és forró vízzel harcolnak a német túlerővel. Szörnyű lélektani hatással van a védőkre, amikor Varsó nagyságának szimbólumát, az Óvárosban álló Zsigmond oszlopot ledöntik. "Az őrületbe kergette katonáinkat - írja Monter- hogy estéről estére az angol rádió lengyel adásában a Tüzek füstjével kezdetű egyházi éneket hallották, ami annak a rejtjelzése volt, hogy aznap éjszaka nem dobnak le utánpótlást.
Szeptember 2-án Komorowski a helyzetet már kilátástalannak ítéli, a fegyverletételt fontolgatja. Monter tábornok azonban szembe fordul felettesével és kijelenti: "Bár már hetek óta csak a kutyák húsán élünk, de a Belvárosban akkor is kitartunk". Ekkor váratlan fordulat történik: a londoni rádióban a gyűlölt Tüzek füstje helyett váratlanul a "Nosza, még egy mazurkát" hetyke dallama csendül föl, ami azt jelentette, hogy légi utánpótlás érkezik.
Máig rejtély, hogy szeptember első hetében mi történt Moszkvában. Meglehet Sztálinra mégis hatott a brit és amerikai közvélemény felháborodása, hozzájárult, hogy a nyugati repülők leszállhassanak szovjet zónában.Szeptember 14.-én megmozdul Prága külvárosban Rokoszovskij hadserege is.
Úgy látszik , csoda történt. Monter kivérzett csapatai a németek orra előtt biztosítják a Visztula partján Czerniaków parkjaiban a szovjet átkelést. A Rokoszovszkij alárendeltségében harcoló Berling tábornok vezette 1. Lengyel Hadsereg parancsot kap a folyamátkelésre. "Éjfél elmúlt, Berling tábornok nem tudta titkolni izgalmát, a géppuskatűzben a Visztula partra ment. Mire vársz, kezdjétek az átkelést! - parancsolta Galicki tábornoknak.
- A pontonok most indulnak - jelentette Galicki. Az átkelés az augusztusban alacsonyan álló Visztulán könnyen ment, negyed órán belül egy század foglalt hídfőt a czernijakowi parton. A lelkesedés leírhatatlan, a rongyos, sebesült felkelők sírnak, sokan letérdeltek a folyóparton és a Boza cos Polsket, a régi lengyel himnuszt énekelik. Galic tizedes elrikkantja magát: Csak most kezdődik a háború". Tévedett.
Rokoszovskij azt állítja:" Az átkelés számtalan áldozatot követelt, kudarcba fulladt.
Viszont Galicki tábornok jelentése szerint egy ezred átkelése során csak 45 katonát és négy pontont vesztett. Semmit sem tudunk arról, hogy szeptember 15-re virradó hajnalban mi játszódott le Berling tábornok és Rokoszovszkij között, de Berling kijelenti: a Lengyel Hadsereg folytatja az átkelést. Másnap a tábornoknak nyoma veszett, a lengyel alakulatokat szovjet irányítás alá rendelik. (Visszaemlékezők állítják: az ötvenes években egy szibériai táborban találkoztak Berling tábornokkal.)
Egy nappal korábban alig kétszáz méterre itt volt a szabadság. Most eltűnt és vele tűnt el az utolsó védők kitartása is. Mindenhol a túlerőben lévő németek vannak és reménytelen élet-halál harc." - írja Pytlakowszki.
Ma már nyilvánvaló, hogy Sztálin elejét akarta venni annak, hogy Varsót a lengyelek szabadítsák fel, és hogy lengyel földön egy nemzeti hadsereg álljon. Churchill emlékiratiban tömören fogalmaz. "Az oroszok azt akarták, hogy a nem kommunista lengyelek elpusztuljanak, egyúttal szemérmetlenül fenn akarták tartani annak látszatát, hogy segítettek nekik". Komorowski október 2.-án 63 napos küzdelem után kénytelen letenni a fegyvert . Varsó romhalmaz, a földalatti hadseregből húszezren a civil lakoságból kétszázezren pusztulnak el.
A varsói hősköltemény örökéletű, mint ahogy az a cinizmus is amivel Sztálin előbb beugratja a felkelésbe a lengyeleket, azután hagyja, hogy kiirtsák őket a németek.
Rokoszovskij csak három hónap múlva, 1945. január 17.-én vonul be a lengyel főváros romjai közé.
A felkelés életben maradt vezetői nyugatra emigráltak. Monter tábornok 1960-ban Kanadában, Komorowski megkeseredett emberként 1966-ban Londonban halt meg. Okuliczki Varsóban maradt. Felkérik, hogy vegyen részt az alakuló lengyel néphadsereg szervezésen. 1946-ban letartóztatják összeesküvés vádjával, Moszkvában bíróság elé állítják: tíz év börtönt kap. Egy év múlva felülvizsgálják az ítéletet és golyó általi halálra ítélik. Ezzel a varsói felkelés utolsó mártírjának sorsa is bevégeztetett.
Szász István / Népszava
2011. augusztus 1.
