Együttműködés a szélsőjobbal egy antifasiszta koalíció helyett?

nyomtatás

Velejéig romlott véleményt képvisel Karácsony Gergely az LMP frakcióvezetője a szélsőjobb-bal történő együttműködésről, amely megágyazhat a Jobbik először csak koalícióképességének, majd a parlamenti győzelmének.
Örvendetes, hogy az LMP ötletét az MSZP, ha ugyan késlekedve is, de elutasította.

Úgy látszik Karácsony Gergely nem tanult a történelemből, hogy a náci programhoz igen csak közel álló pártoktól a magát demokratának tartó erőknek el kell határolódniuk. Azt sem fogja föl a parlamenti párt helyettes vezetője, hogy ha ugyan a Fidesz kormányzása során a klasszikus demokrácia értékei, az emberi szabadságjogok radikálisan szűkültek is, s ezzel a társadalom ugyan egyre csúszik a nácizmus irányába, a Fidesz politikája még mindig jelent egyfajta demokráciát a Jobbik által kínált rasszista, totális diktatúrával szemben.
A MEASZ, mint antifasiszta szervezet úgy látja, hogy az LMP ezzel a véleményével azt a „mephistói”készségét villantja föl, hogy a karrierjéért, csak azért, hogy „játszani tudjon”, a nemzeti szocialista hatalomnak kész bármikor behódolni.
Ezek után már érthető, hogy az LMP meghívásunkra miért nem jött el a Gellért-hegyi győzelem napi ünnepségre, miközben a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, több kommunista párt képviseltette magát, úgy látszik tényleg összenő, ami összetartozik.

Budapest, 2011. július 21.

MEASZ-Összefogás a Demokráciáért

2011. július 21.

Maléter Rajzpályázat
FIR hírlevelek

Tüntetés az Új Színházért (videó)

Demokrácia Akadémia
FIR Facebook

Népszava

Népszabadság

emasa

Kurucwanted

BPI

Memorings

Mix Online



Demokrácia Akadémia

MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE – ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT