A 11 104-es fogoly üzenete |  |
Szenvtelenül mesél a borzalmakról. Csak akkor érzékenyül el, amikor csodálkozom azon, milyen ékes magyarsággal beszél, pedig 1944 óta nem él itthon. Nikolaus Grüner, aki magyarként a Miklós nevet kapta, 66 éve a 11 104-es fogolyként szabadult Buchenwaldból.
- Egyre kevesebben vagyunk, akik túléltük. Nekünk üzenetünk van, hogy tudják meg, mi történt, ismerjék meg az igazságot - mondja, amikor elkezdünk beszélgetni.Rövid hétvégi látogatásra érkezett Veszprémbe, ügyeket intézni, de kíváncsian meghallgatott előző este egy előadást a Krisna-tudatról és Fenntartható-e a fenntarthatatlan címmel egy másikat. A békés, napsütéses szombat délelőtt éles ellentétben van mondandójával.
- Harminc évnek kellett eltelnie, amikor normális emberként tudtam gondolkodni. Miért? Nem számítottunk arra, hogy a 400 éve Magyarországon élő családunkat a hatalom elküldi a halálba. Az én őseim harcoltak a hazáért, dolgoztak becsülettel. Az, hogy betereltek a vagonba - egy dolog. Az, hogy ránk zárták a vagonajtót - egy másik dolog. De hogy rátették a lakatot is - az már gyilkosság. Tudták, hogy ahova visznek bennünket, onnan nem jövünk vissza. Ráadásul azóta kiderítettem: a bevagonírozás előtt négy(!) nappal a földhivatalban édesanyám és édesapám nevét áthúzták, s csak annyit írtak oda: zsidók. Pedig bennünk magyar vér lüktetett, én magyarnak születtem, csak később lettem zsidóvá - mondja energikusan.
Előttünk az asztalon egy olasz nyelvű lap két oldala. Hatalmas fénykép még a buchenwaldi lágerből, csontsovány fiúk, férfiak egymás mellé zsúfolva. Egyikük Grüner Miklós. Tizenhét évesen és 25 kilósan. Szüleivel, bátyjával, nővérével és öccsével, Nyíregyháza környékéről 27 ezrüket terelték vagonokba, zárták rájuk a lakatot. Nem mindenki érte el a célt, a vagonokba zsúfolva, mindentől, legfőképp az emberi méltóságtól megfosztva.
- Termetem miatt Mengele balra küldött és nem jobbra, egyenesen a gázkamrába. Anyám és öcsém odakerült. A kéményeket mi is láttuk mindennap, tudtuk: egyetlen esélyünk, hogy a háború előbb ér véget, mint ahogy mi odakerülhetünk. Ki kellett kapcsolni minden gondolatot, minden pillanatot túl kellett élni. Nem gondolni arra, hogy a kémény a megváltást jelenti.
Elhallgat egy rövid időre, ennyi év után is fájdalmas a múltra gondolni. Az apára, anyára és a kisebb testvérre, akik nem tértek vissza. Édesanyja a reggelinél is eszébe jutott, a feltálalt kalács a gyermekkori ízeket idézte vissza. Szóba hozom hibátlan magyar beszédét, idegen hangzásnak apró nyoma sincs benne, pedig hat nyelven beszél, mióta külföldön él.
- A nyelvet nem tudom elfelejteni, ahogy azt sem, honnan kerültem ki és mi történt velem. Ha a nyelvet elfelejteném, a magamban őrzött tradíciókat veszíteném el.
Grüner Miklós 17 évesen, 25 kilósan és tuberkulózisban megbetegedetten érte meg a láger felszabadítását. Azt mondja: nem tudták elhinni, felfogni, hogy szabadok. Svájcba vitték gyógyulni, onnan Ausztráliába került. Nővérével, bátyjával később megtalálták egymást. Ma Svédországban élnek. Grüner Miklós Magyaroszágon Z. Szalay Pál tanítványa volt, a festészet, szobrászat érdekelte. Ezt tanulta később is, s ez adta megélhetését is. Ő úgy érzi: gazdasági fogolyként él Svédországban, ahol számára máig megszokhatatlan az ott élők másokkal szembeni érzéketlensége.
- A legfontosabbnak azt tartom, hogy megértessük mindenkivel: a felebaráti szeretet, a becsület, a vendégszeretet éljen tovább Magyaroszágon. Úgy látom, a saját érdek fontosabb lett. Pedig a tisztesség, a becsület ad bizalmat, ez kell az üzlethez is. Ez kell Magyarország tekintélyének visszaszerzéséhez. A hazafiság nem azt jelenti, hogy kitűzöm a kokárdát. A hazafias gondolkodás azt jelenti: hogyan neveljük, tanítjuk a gyerekeket, hogy megállják a helyüket. Tőlünk megvontak minden emberi jogot, amikor vagonba raktak bennünket. Magyarországnak mint jogállamnak minden ember jogát kell biztosítani, nem csak azokét, akiknek pénze van. Én nem akarok a leggazdagabb ember lenni a sírban.
Grüner Miklós ma 86 éves nővére kérését akarta teljesíteni, hogy megkeresi Nyíregyházán a szülői házat, s megpróbálja visszaszerezni. Máig nem merte megmondani a nővérének, hogy nyoma sincs a háznak.
- Annak idején Németországtól akartam kártérítést kérni, amire azt mondták: bizonyítsuk be, hogy volt házunk. A magyar állam azt igazolta: nem volt semmink. Meséltem már a bevagonírozás előtti földkönyvi bejegyzésről... De egyébként is kártérítés: mit tudnának adni a családomért, hogy nem élhettünk együtt, hogy egyedül kellett felnőnöm?
Grüner Miklós 1928. április 6-án született Nyíregyházán. A család magyarországi jelenlétét mintegy négyszáz évre tudja visszavezetni. Apja az I. világháborúban katonaként az orosz fronton harcolt. Tiszti rendfokozattal szerelt le. Emiatt is nyugtatta folyamatosan a családját a nehéz időkben, "nem lesz semmi baj". Az 1944. március 19-ei német megszállás után előbb a sárga csillagot kellett folyamatosan viselniük, majd gettóba kerültek. Még ekkor is azt hangoztatta, nem érheti őket bántódás, a magyar haza megvédi őket. Tévedett.
Május 16-án Auschwitzba deportálták az egész családot.
Apjának tett fogadalmát igyekszik teljesíteni, amikor megosztja a világgal a velük megtörténteket. Az apja, mielőtt a gázkamrába vitték - s ezt egy nappal előbb már tudta, mert látta, hogy rákerült a "listára" -, ezt kérte a fiától: "Ha valaha megszabadulsz ezeknek az aljas, vérszomjas gyilkosoknak a karmai közül, akkor kötelességed újra és újra elmesélni a világnak, hogy mit tettek itt velünk ezek a vadállatok."
Forrás: naplo-online
2011. július 2.
