Hosszú cikket közölt a 168 ÓRA című hetilap Sándor Zsuzsanna tollából "Kecskési Tollas Tibor kétes múltja - Csendőrtoll" címmel. A cikk közlésére minden bizonnyal az a vita késztette a szerkesztőséget, amely Kertész Péter és Róbert László kezdeményezésére robbant ki. A kezdeményezők, akikhez tiltakozók egész sora csatlakozott, azt kifogásolták: hogy lehet a MÚOSZ legmegbecsültebbjei, örökös tagjai között olyan volt csendőrtiszt, aki, senki által nem cáfolt adatok szerint, 1944-ben részt vett a beregszászi gettóba zsúfolt zsidók első transzportjának haláltáborba indításában.

Kecskési Tollas-botrány: mellébeszélés

Hosszú cikket közölt a 168 ÓRA című hetilap Sándor Zsuzsanna tollából "Kecskési Tollas Tibor kétes múltja - Csendőrtoll" címmel.  A cikk közlésére minden bizonnyal az a vita késztette a szerkesztőséget, amely Kertész Péter és Róbert László kezdeményezésére robbant ki. A kezdeményezők, akikhez tiltakozók egész sora csatlakozott, azt kifogásolták: hogy lehet a MÚOSZ legmegbecsültebbjei, örökös tagjai között olyan volt csendőrtiszt, aki, senki által nem cáfolt adatok szerint, 1944-ben részt vett a beregszászi gettóba zsúfolt zsidók első transzportjának haláltáborba indításában.

A vita tehát ennyi és nem több: a tiltakozók egy tisztnek a huszadik század legszörnyűbb bűntényében való részvételét egyértelműen és vitathatatlanul a kitüntetést kizáró oknak tekintik, ezért emelték fel szavukat.

A "vita" azonban (melynek gyűjteménye olvasható a MÚOSZ honlapján) sajátosan alakul: senki nem cáfolja a deportálás tényét - igen, Kecskési Tollas csendőrtisztként részt vett a vagonírozásban, melynek végeredménye közismert. A tiltakozást bírálók erről nem ejtenek szót, hanem a politikusoktól ismert módszert választják. Másról beszélnek. Kecskési Tollas érdemeinek egész sorával próbálják magyarázni, miért maradjon a MÚOSZ legmegbecsültebb tagjai között.

Sándor Zsuzsanna sem csinál egyebet a 168 ÓRÁban:
"A deportálások idején, ’44 tavaszán Beregszászra vezényelték; főhadnagyként részt vett a zsidók bevagonírozásában" - közli tömören a szikár tényt. Azt is hozzáteszi, hogy 1947-ben - jelenlegi tudásunk szerint - kétes, Kecskési által el nem követett bűnöket is nyakába varró bírósági eljárásban, háborús bűnök miatt tíz évet kapott."

Majd pár sorral később:
"A rendszerváltás után, ’91-ben Kecskésit az elsők közt rehabilitálta a magyar Legfelsőbb Bíróság. Bizonyítékok hiányában felmentették a háborús bűnök alól. Kimondták, annak idején koncepciós per folyt ellene, s a népbíróság csak a terhelő tanúvallomásokat vette figyelembe, noha több volt fogoly és csendőr is állította: Kecskési Tibor senkit nem bántott, szakaszával „csupán őrséget állt” a bevagonírozáskor.

Rehabilitálása után Kecskési magas állami kitüntetést is kapott, versköteteit Lezsák Sándor adatta ki itthon, ’97-ben pedig örökös tagjának választotta a MÚOSZ - Vészi János javaslatára. (Ő Nagy Imre lányának, Nagy Erzsébetnek volt a férje. Laudációjáról nem maradt fenn írás.) E legrangosabb sajtókörbe ugyanakkor választották be Fejtő Ferencet, Kende Pétert, Méray Tibort, Obersovszky Gyulát is."

A hosszú cikkben Sándor Zsuzsanna részletesen ismerteti az egymásnak ellentmondó állításokat, hogy Kecskési Tollas brutális volt-e a gettóba zárt zsidó honfitársakkal szemben, vagy ellenkezőleg, igyekezett segíteni.

(Mindez azonban a MÚOSZ örökös tagság szempontjából érdektelen. Nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy részt vett-e a deportálásban. Igen, részt vett.)

Sándor Zsuzsanna a jugoszláv partizánok jó véleményét is hosszan ismerteti  Kecskési Tollas korábbi tevékenységéről Godó Ágnes hadtörténész nyomán.

(Mindez azonban a MÚOSZ örökös tagság szempontjából érdektelen. Nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy részt vett-e a deportálásban. Igen, részt vett.)

Szó esik még  az 1947-es bírósági eljárásról, a háború végén egységével átálló csendőrtisztről, viszonyáról a nyilas-hungarista emigrációhoz, arról, hogy a Nemzetőrt emigrációban vele együtt készítők közül hányan voltak bizonyíthatóan nyilas múltúak, és hányról nincs ilyen adat.

(Mindez azonban a MÚOSZ örökös tagság szempontjából érdektelen. Nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy részt vett-e a deportálásban. Igen, részt vett.)

Sándor Zsuzsanna megemlíti a frankfurti magyar-izraeli egyesület vezetőjének Kecskési Tollas Tiborhoz intézett német nyelvű levelét is (Kecskési özvegye juttatta el a 168 ÓRA szerkesztőségéhez), amelyben a levélíró méltatta a Nemzetőrt, hangsúlyozva: a lap nem antiszemita. (Ezzel szemben áll Kovács Tamás történész állítása, aki szerint a Nemzetőr szélsőjobboldali, antiszemita írásokat is közölt.)

(Mindez azonban a MÚOSZ örökös tagság szempontjából érdektelen. Nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy részt vett-e a deportálásban. Igen, részt vett.)

Lényegében hasonlóan érvelt a Pocakos blog szerzője, aki hosszan beszél másról, de a lényeget érintő kérdésről ezt írja:

"Nem emlékszem, hogy akkoriban Kertész Péter vagy Róbert László protestált volna Kecskési Tollas Tibor (vagy bárki más) ellen. Pedig a Nemzetőr alapító-szerkesztőjének múltja mindenki előtt ismert volt. Tibor sohasem tagadta, hogy Beregszászon volt azokban a vészterhes napokban. Ha szóba jött (vagy hozták), ő csak az összetévesztést hangsúlyozta, és az emiatt rárótt és letöltött közel 10 év börtönt.

Akár elhiszem ártatlanságát, akár nem, a Beregszászon történtekért megbűnhődött. És ennek semmi köze az 1956 utáni munkásságához."

Csakhogy nem az a kérdés a MÚOSZ örökös tagság szempontjából, hogy "megbűnhődött" vagy sem. Nem bírósági eljárást és büntetést követeltek a tiltakozók. "Pusztán" annyit, hogy egy ilyen folttal terhelt múltú ember neve ne szerepeljen egy dicsőségtáblán.

(Továbbá: igencsak árulkodó Pocakos sajátos megfogalmazása: "Tibor Beregszászon volt azokban a vészterhes napokban." Ha csak ott lett volna, és nem csinál semmit, senkinek nem lehetne kifogása. Nagyon nem pontos ez az igehasználat.)

Végül, egyetértően idézem a MÚOSZ honlapján olvasható hozzászólásokból Vasvári G. Pál szavait:
"Bálint vagy Radnóti, ha élne, aligha lenne (maradna) egy olyan szövetségnek a tagja, amelyben Kecskési Tollas örökös tag és a nagyon kevés követendő példakép egyike. És talán azért sem, mert így kérdésessé válik, tisztelhetjük-e még azokat a diktatorikus időkben meghurcolt és olykor mártírrá lett kommunistákat, baloldaliakat, akik a spanyol polgárháborúban nem éppen a jobboldalon harcoltak.

(...)Elvégre ez a döntés már nem arról szól, hogy jóvá kell-e tenni egy koncepciós perben szültetett ítéletet, hiszen azt már megtette a vádat semmisnek nyilvánító bíróság és Göncz Árpád a kitüntetéssel. A rehabilitáció megtörtént. Most többről van szó. Nem kevesebb e döntés tétje, mint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének értékrendje."

Egyetértek Fekete György következő soraival is (ugyanott olvasható):
" Csúsztatás a Legfelsőbb Bíróság rehabilitáló ítélete mögé beállni, ugyanis az Önök részéről elutasított protestációnk erkölcsi, s nem jogi természetű.

(...)
Nagyon kérem, fogadja el a MÚOSZ Elnökeként, hogy „asszisztens deportáló soha, semmilyen körülmények között, semmiféle érdemekre tekintettel nem lehet erkölcsi példakép!” "

Donáth Ferenc soraival is egyetértek:
"A Magyar Alkotmány hirdeti az emberi méltóság jogát. De e deklaráció és a valóság között szöges ellentmondás van. A Legfelsőbb Bíróságot képviselő bíró, hivatása gyakorlása közben, gyilkosnak nevezi Ságvári Endrét, és vele szemben piedesztálra állítja Kristóf László hóhérlegényt, aki csendőrnyomozóként kínzott és besúgott mindenkit, aki látókörében veszélyt jelentett a nácikra. (lásd Bp-i Katonai Bíróság B.I. 065/1959. határozatát)

Ilyen esetek után egy "MÚOSZ örökös tag" kitüntetés is felértékelődik, jelentőséget kap. Nyilván a MÚOSZ nem teheti jóvá azt, amit a Legfelsőbb Bíróság, vagy mások elrontottak, de megtoldani egy centivel sem kellene a sort."

(Az összefoglalót Tamás Tibor készítette.)

2008. március 15.

2024. április 28. Vasárnap