Éljen a köztársaság! |  |
"Megdobban a szívünk, amikor leírjuk a szót: Köztársaság. Hát mégis eljutottunk idáig! Emlékszünk: voltak órák, amikor a legbizakodóbb szívekben is csaknem kihunyt a remény, hiszen olyan mélyre zuhantunk a pokoli sötétség mélységeibe, s a gyalázat úgy elborított bennünket, hogy csak a nagyon erős lélek, s a nagyon tiszta értelem vihette, hogy a magyarság nemzetként és népként egyáltalán megmaradhat. " - írja Magyarország: köztársaság! című vezércikkében a Népszava 1946 február elsején.
Magyarország haladó erőinek, a modern társadalom elkötelezettjeinek évszázados vágya és törekvése teljesült, amikor 65 évvel ezelőtt - 1946. február 2-án - a Kossuth téren százezres tömeg előtt Nagy Ferenc miniszterelnök bejelentette a parlament csaknem egyhangú határozatát: Magyarország köztársaság. Az 1918-as rövid életű kísérlet után az ország másodjára próbálta meg magát Respublicaként meghatározni.
A főváros körül még súlyos harcok dúltak, amikor spontán szerveződésként Debrecenben 1944. december 14-én megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottsága. Ez az ország keleti, felszabadult részét reprezentáló bizottság 1944 december 21-re megválasztotta Magyarország Ideiglenes Nemzetgyűlését.
Kétségtelen, hogy a háborús körülmények között mind az előkészítő bizottság, mind a nemzetgyűlés megválasztása csak rögtönzött eljárás lehetett, ezzel együtt az Ideiglenes Nemzetgyűlés artikulálta a háborúból szabaduló ország demokratikus törekvéseit. A Nemzetgyűlést alkotó csoportok maradéktalanul egyetértettek abban, hogy nem vehetnek részt a szerveződésben a régi Magyarország szélsőjobboldali vagy autoriter, konzervatív tényezői, még kevésbé a fasizmussal kollaboráló politikai szereplők. Ez az elhatározás egyébként eleget tett a győztes nagyhatalmak demokratikus választásokra vonatkozó későbbi (1945. február 4-11.) jaltai előírásainak.
Bibó István A demokratikus Magyarország államformája című szenvedélyes hangú írásában utasította el azok nézeteit, akik kétségbe vonták a Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány létjogosultságát. A dolog lényegére tapint, amikor megfogalmazza: a náci és nyilas elnyomás alól felszabadult magyar nép szemében mind a Nemzetgyűlést, mind az Ideiglenes Kormányt hitelessé tette teljesítménye: az a tény, hogy normális közlekedés, posta, hírközlés és karhatalom nélkül meg tudott szervezni egy nemzetközileg is komolyan vehető képviseletet, amelyik fegyverszünetet tudott kötni a győztes nagyhatalmakkal. Ugyancsak legitimáló tényezőnek tekinti nemcsak Bibó, hanem valamennyi szerveződő demokratikus párt, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés félezer esztendős elmaradottságot számolt fel és kanyarodott végre a demokratikus európai fejlődés útjára a földreformmal - földosztással.
Az első demokratikus magyar népképviseleti testület (Nemzetgyűlés) és a kormány kezdetben tudatosan kerülte az államforma meghatározásának bonyolult problémáját. A kormány szorult helyzetében inkább elfogadott olyan, komédiába illő áthidaló megoldásokat, mint például amikor a december 23-i ülésen döntenek arról, hogy a párton kívüli Dálnoki Miklós Béla (a Szálasi hatalomátvétel után a Horthy proklamáció értelmében az 1. Magyar Hadsereg szovjet oldalra átállt parancsnoka) legyen a miniszterelnök, de államforma dolgában nem tudtak jobb megoldást kitalálni, mint hogy pecsétjéről eltávolították - szemtanúk visszaemlékezése szerint egyszerűen bicskával levakarták - a "magyar királyi" szavakat.
A demokratikus fejlődés útján a következő nagy lépés az újkori magyar történelem első szabad választása volt. 1945. november 4-én az ország páratlan aktivitással, a jogosultak 92,4 százalékának részvételével a Kisgazdapártot (FKgP) juttatta abszolút többséghez. Ennek ellenére nem is kizárólag a szövetséges ellenőrző bizottság elnökének (lényegében az ország katonai kormányzójának), Vorosilov marsallnak "diszkrét" befolyására, hanem a Kisgazdapárt vezetőségének saját döntése alapján is meghívták a kormányba a Szociáldemokrata Pártot, a Nemzeti Parasztpártot és a választáson egyébként gyengén szereplő - mindössze 16 százalékát szerzett - Magyar Kommunista Pártot is.
A helyzet a szabad választások és az új kormány megalakulása után már tarthatatlan volt, sürgető szükség jelentkezett, hogy döntsenek Magyarország államformájáról. Ez a döntés korántsem volt magától értetődő. Egy percig se feledjük: ennek az országnak - az 1918-as őszirózsás forradalom rövid epizódjától eltekintve - úgyszólván semmiféle demokratikus hagyománya nem volt. A két világháború közötti és az országot végül is a nácik oldalán háborúba döntő ellenforradalmi Horthy-rendszer útját állta, sőt a 30-as évek végétől már nyíltan üldözte a nyugati értelemben vett demokratikus törekvéseket s a háború végéig az ország megmaradt Európa egyik legelmaradottabb félfeudális rezsimjének.
A republikánus eszméknek nem volt erős társadalmi bázisa; maga Tildy Zoltán, egy tisztességes antifasiszta református lelkész, aki a novemberi választások után alakult kisgazda többségű kormány miniszterelnöke volt, kezdetben hallani sem akart arról, hogy a kisgazdák nyilvánítsák magukat köztársasági alapon álló pártnak. Többedmagával természetesnek tekintette, hogy a Kisgazdapárt többsége mindig a szabad királyválasztás elvét vallotta. Vele szemben a párt tulajdonképpeni vezetője - a Tildyt követő miniszterelnök -, Nagy Ferenc elszánt republikánus volt. Viszont, ahogy emlékirataiban szól erről, a köztársaság kikiáltását ő is aggályosnak tartotta, mert félt attól, hogy "a közvéleményben az a látszat keletkezhetik, hogy az új államformát a szovjet katonai megszállás kényszeríti az országra." Egyébként az államforma dolgában 1945 nyarán a kommunisták feltűnően tartózkodóak voltak. Számos történészi elemzés és például a kisgazda politikusként induló, de a kommunistákhoz közel álló Ortutay Gyula visszaemlékezése is azt állítják, hogy a Moszkvából hazatért pártvezetők egyáltalán nem ismerték az ország valóságos közhangulatát, s nem akartak a gyenge választási eredmény után újabb konfliktust vállalni, mert úgy gondolták, hogy a magyar átlagemberek többsége meggyőződéses királypárti. Egyébként a kommunista pártnak nem volt kiforrott elképzelése arról, hogy valójában milyen államformát szeretne. Amikor Gerő és Rákosi köztársaságról beszélt, lényegében egy, a 19-es tanácsköztársasághoz hasonló modell és nem egy demokratikus polgári berendezkedés lebegett a szemük előtt.
Az államforma-kérdés eldöntésének hirtelen aktualitást adott a szövetséges hatalmak külügyminisztereinek 1945 decemberi moszkvai értekezlete. Itt világossá vált: a náci Németország oldalán vereséget szenvedő kis országoknak külön-külön kell a győztes hatalmakkal békét kötni. Nagy Ferenc emlékirataiban a politikai realitásokat helyesen mérlegelve, így fogalmaz: "Elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy leendő béketárgyaláshoz Magyarország a Horthy-korszak király nélküli királyságának zavaros és anakronisztikus államformájával állítson oda. Egy ilyen, az európai fejlődéstől leszakadt állam, világháborús szerepvállalásunkkal együtt csakis a legrosszabbakra számíthatott egy békeszerződésnél." Minden esetre Tildy Zoltán, aki korábban hallani sem akart köztársaságról, a koalíciós kormány miniszterelnökeként, 1946-os újévi beszédében már hangsúlyozta az államforma mielőbbi rendezésének szükségességét. Ekkorra valamennyi pártban megindult az erjedés és a társadalom szélesebb rétegeiben is napi beszédtéma az új államforma. A svédországi emigrációból - rövid két évre - hazatért Böhm Vilmos a szociáldemokraták megbízásából tapogatódzott a londoni száműzetésben élő Károlyi Mihálynál, az első magyar köztársaság exelnökénél, hogy hajlandó lenne-e magát ismét jelöltetni. A kommunisták azonban egyáltalán nem lelkesedtek az egykori földosztó grófért, túlságosan nyugatbarátnak és karakteres demokratának tartották ahhoz, hogy későbbi terveiknek megfelelő személyiséget lássanak benne.
A Kisgazdapárton belül azonban 45 végére jóformán válságos helyzet alakult ki, a párt jobboldalán elhelyezkedő konzervatív legitimista csoport nem akart megbarátkozni a köztársaság gondolatával. Ez a belső szembenállás kicsúcsosodott és megtört az 1946. január 11-i viharos pártértekezleten. Itt a katolikus pap pártalapító, nagy tekintélyű Varga Béla jelentette ki, hogy " Mindig is legitimista voltam. Gyerekkoromban minden reggel imádkoztam a királyért és a hazáért. A történelem azonban ma már mást diktál, s most én is azt mondom - éljen a köztársaság!" Nagy Ferenc így emlékszik vissza: "Heves szavakkal foglaltam állást a köztársaság mellett és leszögeztem, hogy a magyar demokrácia nem fejlődhet úgy, ahogy nálunk régen volt, hogy a lerongyolódott és szenvedő nép feje felett döntenek a személyes hatalomért viaskodó vezetők... Beszédem után a képviselői értekezlet számos tagja könnyezett, az elsöprő többség már állást foglalt a köztársaság mellett, s elfogadták, hogy Tildy Zoltánt jelöljük köztársasági elnöknek."
Napokon belül a szociáldemokraták, kommunisták és a Parasztpárt is állást foglalt a köztársaság mellett. Nagy Ferenc a koalíciós pártokkal való tanácskozáson leszögezte: a Kisgazdapártot nem kell bíztatni, nem fog visszafordulni, hanem halad előre és modern demokratikus népi alkotmányt, s köztársasági államformát akar. A szociáldemokraták magukévá tették e célokat, a kommunisták is helyeseltek, de lényegében az egész vitában meglepő passzivitást tanúsítottak. Ma már ismeretes, hogy mi állt viselkedésük hátterében. Révai József egy bizalmas pártvezetői találkozón kifejtette: "Most egyenesen érdekünk, hogy minden fontos poszt - a házelnök, a miniszterelnök és a köztársasági elnök - a kisgazdák kezében legyen. Nagyon nehéz idők jönnek, viseljék csak ők a felelősséget mindenért a nép előtt."
Most már sürgetett az idő, a Kisgazdapárt politikai bizottsága döntött, hogy az államformáról és a köztársasági elnökről szóló törvényjavaslat előkészítésével az antifasiszta múltú, tekintélyes jogászt, Sulyok Dezsőt bízzák meg. Sulyok Auer Pállal és a szociáldemokrata Riesz Istvánnal briliáns munkát végzett, napok alatt elkészítették a Magyarország államformájáról rendelkező 1946. évi I. törvénytervezetet. Sulyok 1946. január 30-án terjesztette a Ház elé a javaslatot e súlyos szavakkal: "Kifelé irányuló feszültség van a világban, amely köztünk, legyőzött államok és a szövetséges hatalmak, valamint az Egyesült Nemzetek között mutatkozik. És hiába mondjuk, hogy mi radikálisan megváltoztunk, és e tegnapi félfasiszta vagy fasiszta rendszerű államból demokratikus rendszerű állammá alakultunk át, ezt pusztán szavakkal bizonyítani nem lehet. Kifelé és a nemzeten belül is minden bizonytalanságot ki kell küszöbölnünk és ki kell nyilvánítanunk, hogy becsületesen, jó szándékkal, fenntartás nélkül demokráciát és annak állami formációjaképpen köztársaságot akarunk. A világ felé meg kell mutatnunk, hogy a magyar nemzet egységes a demokrácia és a köztársaság kérdésében." A parlamenti pártok a keresztény női táborhoz tartozó Schlachta Margiton kívül ekkor már egyetértettek a köztársaság vállalásában és visszautasították Mindszenty József hercegprímás dühödt tiltakozását, amelyben, mint "Magyarország első zászlósura" kvázi megtiltotta a köztársasági államforma elfogadását. Január 31-én és február 1-jén a Ház megszavazza a Magyar Köztársaságot, s közfelkiáltással Tildy Zoltánt választják köztársasági elnökké. 1946. február 2-án a Kossuth téren összesereglett többszázezres tömeg előtt Nagy Ferenc bejelentette: Magyarország köztársaság.
Mi, utódok csak büszkeséggel tekinthetünk vissza félmúltunk e nagy vállalkozására; arra, hogy az autoriter, majd fasizálódó, egy önző és elvakult uralkodó réteg által majdnem a teljes pusztulásba döntött ország romjain a magyar demokratáknak volt erkölcsi, intellektuális ereje és politikai bölcsessége az igaz fájdalmasan rövid ideig létező, de mégiscsak működő demokratikus köztársaság megteremtésére.
Ne hallgassuk el: mi, akik újabb elnyomások és megpróbáltatások évtizedei után 1989-90-ben kivívtuk a harmadik köztársaságot és tisztelettel hajtunk fejet a második köztársaság nagy tette előtt, döbbenettel és felháborodással tekintünk arra az újabb jobboldali erőre, amelyik hadat üzent Magyarország demokratikus hagyományainak, amelyik ronggyá tépi alkotmányunkat és amelyik ismét egy autoriter rendszert akar ránk kényszeríteni. Nekik nemcsak a második köztársaság évfordulóján, hanem minden áldott napon oda kiáltjuk, mi magyar demokraták, hogy éljen a Köztársaság!
Szász István / Népszava
2011. január 29.
