Újabb nyílt levél az egykori csendőrparancsnok ügyében |  |
Fekete György második írása Eötvös Pálnak, a MÚOSZ elnökének címezve a Kecskési Tollas ügyben
MÚOSZ Elnök
Második nyílt (civil) levél
Tisztelt Elnök Úr!
Köszönöm, hogy az Önnek küldött nyílt levelem közzétételéhez (honlapjukon) hozzájárult. Igaz, közvetlenül nem válaszolt rá, de én ezt a gesztusát egyfajta feleletnek észlelem. Még egy kéréssel fordulok Önhöz. Nem vagyok a MÚOSZ tagja, bár az alapszabályzat értelmében jelentkezhetnék (2001 óta jelennek meg írásaim köztémákban, elébb a nyomtatott, utóbb az elektronikus sajtóban (is). Beérem azonban azzal a szerény lehetőséggel, amelynek biztosítá-sát itt szorgalmazom.
Tegye meg tehát, hogy intézkedik, miszerint e levelem szintén olvasható legyen a MÚOSZ-honlapon. Indokom: Ön olyan üzenettel reagált Kertész Péter és Róbert László érdemes újság-írók szóban forgó kezdeményezésére, továbbá – a kétségtelenül immár számomra is elfogad-ható rezonálása mellett – olyan véleményt fogalmazott meg a Vasárnapi Hírek munkatársá-nak, Vasvári G. Pálnak a publicisztikájához („Hallgat a mély”, közreadva Önök által), hogy az ezekben formulázott álláspontja, nézetem szerint, számos polgártársam megütközését váltja ki (nem pusztán az enyémet). A következőkben ennek adok hangot. (Kiemelések tőlem.)
Először. A vitatott személy, az Ön állításával ellentétben, idézem: „(…) a büntetésből a be-regszászi őrszázadba vezényelt csendőrtiszt az első lehetséges alkalommal – kockázatot, és az előzmények után valódi kockázatot (!) vállalva – kéri azonnali áthelyezését. Az Örökös Tagok Testületének nyilatkozata valószínűsíthetően erre utal, amikor azt mondja, hogy ha a nehéz időkben mindenki úgy viselkedett volna, akkor könnyebben nézne szembe az ország saját múltjával”, semmiféle életveszélyt nem vállalt (lehet, hogy ő így érezte, de ilyen nem volt, legalábbis forráskritikával erre jutunk). Bizonyítok, ráadásul Kecskési egyik apologétájával.
Kecskési Tollas Tibort „Április 25-én Beregszászra vezényelték, ahol a zászlóalj szálláscsiná-ló tisztje volt. Az alakulat május első napjaiban érkezett meg a városba. A helyi gettó ekkor már állt a téglagyár területén. A városi rendőrkapitányság feladata volt ellátni a beregszászi gettó őrzését. Mivel azonban erre a célra kevés volt a rendőr, a gettó felügyeletét május elején a csendőrség vette át. A téglagyár őrzését, Fery Pál csendőr főhadnagy vezetésével, a nagyvá-radi csendőriskola két szakasza látta el. A Beregszászra vezényelt csendőrosztály parancsnoka Borgói János őrnagy volt. Kecskési Tibor nem a gettó területén, hanem a városban lakott, Radnai László főhadnaggyal. A téglagyárban összezsúfolt zsidók sorsába nem volt beleszólá-sa [micsoda ködös fogalmazás! – Fekete György], ott Fery Pál mellett német részről egy Stankutsch vezetéknevű SS Untersturmführer intézkedett. Egy alkalommal, amikor az ember-telen bánásmódról értesült, legénye előtt dühösen kifakadt, és kijelentette: legszívesebben otthagyná a csendőrséget. Erre azonban – érthető módon – nem volt lehetősége, sőt a gettótól sem tudta végleg távol tartani magát, miután felső parancsra az ő szakaszát is kivezényelték május 15-én a beregszászi állomásra, hogy csendőrei a bevagonírozásnál sorfalat álljanak a szerelvény mellett.
Kecskési főhadnagy emberségét sértette, hogy Borgói őrnagy az állomáson egy első világhá-borús hadirokkant zsidó kabátjáról letépte a kitüntetést. Felháborodásában zászlóaljparancs-nokától, Nagy II. István alezredestől áthelyezését kérte. Felettese azonban, aki maga sem ér-tett egyet a brutális módszerekkel, ehhez nem járult hozzá. Ekkor érkezett Beregszászra édes-apja barátja, Olchváry Milvius Attila csendőr tábornok, aki megértette nehéz helyzetét, és kérésének eleget téve szakaszával kirendelte három Tisza-híd őrzésére. Új állomáshelye Tiszaújlak volt, ahol május 18-tól szeptember elejéig teljesített szolgálatot.”
Forrás: Juhász László: Tollas Tibor igazsága. In: Kortárs, 2006. április. – http://www.kortarsonline.hu/0604/juhasz.htm
Blaszfémikus megjegyésem: a gázkamrába lökött zsidóknak lehetett egy olyan vigasza, hogy elvétve ugyan, de adódtak némelyek, akik nehéz szívvel terelték a rájuk váró halálba őket…
Másodszor. Szintén őszintétlenség és/vagy önbecsapás arra hivatkozni, hogy Kecskési Tollas a vagonba zsuppolásban a helyszín biztosításával részt vett ugyan, de ezt, az életét akkor konkrétan fenyegető kényszerhelyzetben cselekedte („parancsra tette”), hiszen fegyveres tes-tületben professzionális szolgálatot teljesíteni a mindenkori érintettek számára – tudottan! – veszélyes üzem. Kecskési meg társai pedig letették az esküt, hogy az életük árán is… Azon-ban a magyar királyi honvédség és csendőrség állománya esküjét nem polgártársaik, civil em-berek, különösen nem öregek, gyerekek halálba küldéséhez segédkezésre tette! (Nem beszél-ve arról, hogy Kecskési mindezek után, később, Szálasi nemzetvezetőre is fölesküdött, hiszen továbbszolgált 1944. okt. 15-dikét követően.)
Különben azt, hogy Kecskési ott volt, özvegye igazolja, mégpedig az Önök által is közölt, idén február elején Németországból küldött levelében (amelyet nyilvánvalóan nem az ÁVO karmai közt írt).
Harmadszor. Csúsztatás a Legfelsőbb Bíróság rehabilitáló ítélete mögé beállni, ugyanis az Önök részéről elutasított protestációnk erkölcsi, s nem jogi természetű.
Összegezve.
Nagyon kérem, fogadja el a MÚOSZ Elnökeként, hogy „asszisztens deportáló soha, semmi-lyen körülmények között, semmiféle érdemekre tekintettel nem lehet erkölcsi példakép!”
Ez esetben, Elnök Úr, Ön nagyon komoly mértékben segítene egy hasonló, immár egész tár-sadalmunkra kiható, lelket tisztító folyamatot, mint amely Németországban a náci múlttal szemben, a holokausztért viselt felelősség vállalása jegyében már korábban végbe ment, s akkor talán egyetlen Nobel-díjas írónk nem érezné otthontalannak magát országunkban…
Megismétlem. Erkölcsi példaképpé lenni kevés, hogy Kecskési utólag felmentését kérte feletteseitől. Ellenben, ha ott helyben megtagadja a rá, és a konkrét helyszíni feladatára vonatkozó parancsot, sőt – horribile dictu! – rálő a deportálást végrehajtó bajtársaira (mondjuk, megkísérelve a zsidók kiszabadítását; Bajcsy-Zsilinszky lőtt a Gestápóra, amíg tölténye volt…), az természetesen más megítélést indukálna.
A kérdés nem Braham vagy Kende…
2008-02-29
Tisztelettel: Fekete György mentálpedagógus
Ui.: Fenti levelem szintén publikus.
2008. március 3.
