Előadás a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által rendezett konferencián a Hadtörténeti Intézetben.

Horthy Miklós kormányzó sikertelen kiugrási kísérletét követően 1944 késő őszén, telén Magyarország – nem először története során – két egymással élesen szembenálló részre szakadt. Látszólag mindkét rész rendelkezett kormányzattal, erőszakszervezetekkel – közöttük hadsereggel – de valójában mindkét állam korlátozott állami szuverenitással bírt. Az egyikben a Német Birodalom, a másikban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (valójában a Szovjetunió) akarata érvényesült.

A nyilas állam hadserege
1944. október 16-án Szálasi Ferenc vezetésével egy látszólag koalíciós, valójában egy klasszikus bábkormány alakult. A honvédelmi miniszter Beregfy Károly vezérezredes lett, a m. kir. Honvédség főparancsnoka, aki átvette a Honvéd Vezérkar irányítását is. Ugyanez a hatalomkoncentráció volt megfigyelhető napokkal később, amikor Szálasi, mint a Hungarista Munkaállam vezetője egy személyben lett állam- és kormányfő. Az állam szervezete teljesen átalakult miközben pártszervek láttak el állami feladatokat. Névleg totális (gondoljunk csak a nemzet totális mozgósítását és harcba állítását végző tárca nélküli miniszter tisztségére) – gyakorlatilag kaotikus hatalmi viszonyok jöttek létre.
A klasszikus erőszakszervezetek hatalmi monopóliuma megbomlott – novemberben nyilas párttagokból szervezett Fegyveres Nemzetszolgálat jött létre. Feladata a nyilas állami- és pártvezetők védelme volt, de állományukból számonkérő csoportok is verbuválódtak. Közvetlenül a nyilas puccs után, október 16-án létrejött a Nemzeti Számonkérés Szervezete, mint rendészeti és nyomozó hivatal. (Gyakran összetévesztik a hasonló elnevezésű Nemzeti Számonkérő Székkel, ami valójában egy nyilas pártbíróság volt.) A hadműveleti területek karhatalmi és biztonsági feladatainak ellátására (gyakorlatilag a katonaszökevények üldözésére) Tábori Biztonsági Szolgálat alakult. De volt Nemzetőrség, majd abból alakult Kisegítő Honvéd Karhatalom, Hungarista Ifjúsági Légió a 17-20 éves korosztály mozgósítása céljából, Országos Számonkérő Iroda, mint bírósági szervezet és további hangzatos elnevezésű, zavaros, egymást hatáskörét átfedő egyéb szervezetek tömege.
A nyilas vezetés német igények alapján kezdetben négy SS és négy hungarista, vagyis összesen nyolc hadosztályból álló új hadsereget kívánt létrehozni. (Érdemes figyelni erre a számra. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány később ismertetendő módon szintén nyolc hadosztály felállítását vállalta a Moszkvában, 1945. január 20-án megkötött fegyverszüneti egyezményben. Magyar katonai vezetők 1949. januári moszkvai tárgyalásai során szintén nyolc lövész- és egy páncélos hadosztály felállításáról volt szó. De nyolc hadosztálynyi volt a Varsói Szerződés részére 1955-ben felajánlott magyar haderő is. Különböző időszakokban és körülmények között, de minden bizonnyal ennyi volt egy Magyarország-méretű ország haderő kapacitása.)
Visszatérve az 1944-es évhez, a nyilasok nagy erőfeszítéseket tettek a közigazgatás és különösen a hadsereg úgynevezett „hungarista átállítására”. A magyar katonáknak esküt kellett tenniük Szálasira. Az eskü letételének elkerülése zárt kötelékben levő alakulat esetében gyakorlatilag elkerülhetetlen volt.
A nyolc hadosztályból álló nyilas hadsereg létrehozásáról 1944. október 23-án írt alá államközi egyezményt Otto Winkelmann SS-Obergruppenführer, a magyarországi SS- és rendőri erők főparancsnoka, illetve Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy (?), SS-Obergruppenführer (?), mint miniszterhelyettes. A tervek és a valóság azonban köszönő viszonyban sem álltak egymással. A rendelkezésre álló források alapján nehéz kibogozni, melyik seregtest létezett valójában, és ha igen, milyen harcértékkel. Az mindenesetre tény, hogy az új csapattestek közé nem tartozott bele a korábban (október 12-én) felállított Szent László hadosztály. A háborús tapasztalatok alapján korábbi elit alakulatokból (ejtőernyős, testőr, repülős) létrejött, számottevő tüzérségi- és páncélos elhárító fegyverzettel ellátott, három gyalog ezredből álló magasabb egységet a háború utáni politikai közbeszéd (beleértve a történész szakma egy részét is) tévesen sorolta a „klasszikus” nyilas alakulatok közé.
A háborút követően kollektíven háborús bűnösként kezelték a nyilasok által megalakítani tervezett SS hadosztályok tagjait is. A hadosztályok legénységének jó része azonban sorozott volt, azaz nem önként jelentkeztek SS katonának. Az első SS páncélgránátos hadosztály a Hunyadi nevet viselte és megkezdték a Kossuth és a Görgey hadosztályok szervezését is. (Az elnevezések terén is teljes volt a káosz, a forrásokban ugyanaz a hadosztály hol SS, hol hungarista néven szerepel. Mindenesetre jellemző, hogy a különböző diktatúrák előszeretettel választottak elő- és példaképet a magyar múltból. Az 1940-es évek végén, az 1950-esek elején a hadsereg-szervezési rendeletek sorban a Klapka, Petőfi, Rákóczi, Kossuth neveket viselték…)
A m. kir. Honvédség korábbi alakulatai gyakorlatilag a német hadsereg részei lettek. Az 1. hadsereg novemberre a Tiszától északra eső területre, majd Szlovákiába szorult. A 2. hadsereg lényegében felmorzsolódott. A 3. hadsereg még októberben a Duna-Tisza közére vonult vissza, megmaradt erői a Budapestért folyó harcokban véreztek el. Kisebb csoportjai a Dunántúl északi részén harcoltak. A nyilas vezetés az országban harcoló erők összefogására és vezetésére, valamint a hátországi kiképzés irányítására idővel létrehozta a m. kir. Honi hadsereg parancsnokságot, amely újonckiképző ezredek szervezését kezdte meg.
Különösen a későbbi időszakban, amikor a magyar hadosztályok a kemény harcokban felmorzsolódtak, a maradék csapatokat zászlóaljanként, sőt századonként német csapatokkal vegyítve vetették harcba. A szökések mindennapossá váltak. A megbomlott fegyelmet a felkoncolással fenyegetőző és azt gyakran alkalmazó tábori csendőrök és nyilas pártszolgálatosok sem tudták fenntartani. (A felkoncolási intézkedések külön kitértek a szovjet oldalra átállt, vagy ott szerveződő magyar alakulatok tagjaira.) 1945. márciusára a magyar alakulatok ellenállása megszűnt. A Harmadik Birodalom területére visszaszorult csapatokat a németek megbízhatatlannak nyilvánították és lefegyverezték.
A korábban említett egyezmény gyakorlatilag Magyarország teljes emberanyag állományát kiszolgáltatta a megszálló németeknek. De rendelkezett a haditermelésre átállított gazdaság erőforrásainak Németországba való kitelepítéséről is. A magyar katonai szervezetek, katonai iskolák, intézmények, raktárak személyi állománya és felszerelései, de még a magyar katonai múltnak a Hadimúzeumban őrzött becses emlékei is vagonokba rakva Nyugatra indultak. A nyilas Fővezérség több ütemben vonult vissza a Gyepüszállás, Gyepü I., II., és III. fantázianevet viselő harcálláspontokra. Szálasi hatalomra jutásával Magyarország német bábállammá vált, elképesztő mértékű háborús veszteségeket szenvedett emberekben és anyagiakban egyaránt.
Ravasz István hadtörténész adatai szerint a nemzeti vagyont ért károk 1944-1945-ben (1938. évi értéken számolva) mintegy 22 milliárd pengőt tettek ki, ez az utolsó békeévi nemzeti jövedelem több mint ötszöröse, a nemzeti vagyon 40 %-a volt. A károk egyrészt a harcoknak, másrészt a német és nyilas kiszállításoknak voltak köszönhetők, de ne feledkezzünk meg a szovjet és román csapatok rekvirálásairól és pusztításairól sem. Valamennyi Duna- és Tisza híd elpusztult, a vasúti sínhálózat 40 %-ával együtt. A vasúti járművek jó részét részben Nyugatra, részben Keletre szállították. A gyáripar 54 %-a, a mezőgazdasági vagyon 20 %-a veszett oda. A katonai emberveszteség 340-360 ezer fő volt. Szovjet fogságba 600 ezer magyar került, legalább 20 %-uk polgári személy volt. (A szovjet táborokban a becslések szerint mintegy 200 ezer magyar katona és polgári személy pusztult el.) 1944-ben mintegy 500 ezer zsidó származású magyart deportáltak, közülük 360 ezren lettek a gázkamrák és a kényszermunka áldozatai. A Nyugatra menekültek közül sokan a háború után sem tértek vissza Magyarországra, az emberveszteséget növelte a német nemzetiségű magyarok kitelepítése. Ráadásul Magyarország tetemes háborús jóvátételt volt köteles fizetni a győztes hatalmak számára.
Lehetett volna 1944-ben egy másik utat választani? Kínált érdemi alternatívát a másik magyar állam, katonai téren az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadserege?

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadserege
A Dunántúl területének nagy része és Budapest még a német-magyar csapatok kezén volt, amikor 1944. december 21-én Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, mely kormányfőnek Miklós Béla vezérezredest, az 1. magyar hadsereg szovjetekhez átállt parancsnokát választotta meg. A honvédelmi miniszter és egyben a vezérkar főnöke Vörös János vezérezredes lett, a m. kir. Honvéd Vezérkar korábbi főnöke, aki kalandos körülmények között szökött meg a nyilas őrizetből és került át a szovjet oldalra. Moszkvában csatlakozott a kormányzó fegyverszüneti delegációjához és részt vett az új kormány megalakítását előkészítő tárgyalásokban. (A szovjet vezetés korábbi magyar katonai vezetőknek az új kormányba való bevonásával igyekezett minél több még harcoló magyar katonák az átállásra rábírni.)
A minisztérium a debreceni pénzügyi palota néhány szobájában kezdte meg működését, mai szemmel nézve irracionális körülmények között. A miniszter és néhány vezérkari tiszt ismerősöktől kölcsön kért írógépekkel látott munkához. A fegyverzet és a katonai felszerelés terén teljes volt a hiány. A miniszter maga diktálta naplójába, hogy 1945. március 15-én öltött magára először egyenruhát az 1944. októberi kiugrási kísérletet követően. De nem álltak rendelkezésre szabályzatok, szolgálati könyvek, állománytáblázatok sem.
Egyedül a feladat volt ismert: a semmiből létre kellett hozni egy hadsereget! A miniszter ráadásul december 28-án Moszkvába utazott a fegyverszüneti tárgyalások vitelére és január 16-ig nem is adott életjelt magáról. Távollétében Faragho Gábor vezérezredes, közellátásügyi miniszter helyettesítette, aki 1945 első napjaiban több ügyirattal is a 2. Ukrán Front megbízottaihoz fordult. Hadifogoly magyar vezérkari tisztek átadását kérte, hiszen elsősorban szakképzett tisztekre volt szükség a szervezési munka beindításához. Kérte továbbá hadifoglyok szabadon bocsátását, laktanyákat Debrecen környékén a szabadulók elhelyezésére, engedélyt a fegyverek, felszerelés, szolgálati könyvek gyűjtésére.
Január 16-án megérkezett Vörös János távirata Moszkvából: „Meg kell kezdeni az első magyar honvédhadosztály szervezését, mely három ezredből áll.” Az igazi szervező tevékenység azonban a fegyverszüneti szerződés aláírásáig nem indulhatott meg. Erre a jogi aktusra január 20-án került sor. A szerződésben Magyarország vállalta nyolc nehézfegyverzetű gyalog hadosztály felállítását a németek ellen a szövetségesek oldalán. A fegyverszünet betartásának ellenőrzésére Szövetséges Ellenőrző Bizottság alakult, amelyen belül a szovjetek szava volt a döntő.
A nyolc hadosztály létrehozása érdekében
- ki kellett építeni a szervezést irányító Honvédelmi Minisztériumot;
- létre kellett hozni a személyi kiegészítést végző, a laktanyai elhelyezést biztosító, a felszerelést és fegyverzetet gyűjtő katonai területi közigazgatást;
- végezetül meg kellett szervezni magukat a hadosztályokat és egyéb alakulatokat, kiszolgáló és háttérintézményeket.
A minisztérium első, a gyakorlatban is megvalósult szervezési intézkedése 1945. január 19-én kelt. A minisztérium Elnökségre és nyolc csoportra tagozódott. A miniszternek a katonai főnök útján az Elnökség (mai szóhasználattal egy rendkívüli jogosítványokkal rendelkező kabinetiroda), az I. (szervezési), a II. (személyügyi), a III. (anyagi), és a IV. (hadműveleti); míg a politikai államtitkár révén az V. (polgári), a VI. (nevelő) és a VII. (hadbíró) csoportok voltak alárendelve, míg az igazoló főbizottság a miniszter közvetlen alárendeltségében működött. A csoportok idővel alosztályokból és osztályokból álló csoportfőnökségekké nőtték ki magukat.
A hadsereg létrehozásának másik fontos előfeltétele volt az emberanyag gazdálkodást és nyilvántartást, valamint az anyagi ellátás munkáját végző katonai területi közigazgatási szervezet kiépítése. 1945. január 20-án adták ki a honvéd kiegészítő parancsnokságokat felállító rendeletet. Január 31-én megtörtént a honvéd kerületi parancsnokságok felállítása is. Létrejött – legalábbis papíron – a budapesti 1., a székesfehérvári 2., a szombathelyi 3., a pécsi 4., a szegedi 5., a debreceni 6. és a miskolci 7. honvéd kerületi parancsnokság.
A harcoló csapatokat illetően a minisztérium úgy tervezte, hogy egy, az úgynevezett Kossuth hadosztályt azonnal felállít a rendelkezésre álló emberanyagból és felszerelésből a debreceni 6. honvéd került területén. A többi hét hadosztály esetében azonban ragaszkodni kívánt a területi hadkiegészítés elveihez, azaz a kerület számát viselő hadosztály békeidőben is a kerület területén marad, személyi és anyagi utánpótlását a területi szervek biztosítják.
A tervek szerint a hadosztályok felett három hadtest-, azok elöljáró szerveként egy hadsereg parancsnokság állt volna. Hadrend szerint egy hadosztály szervezete három gyalog ezredet, két tüzér ezredet, egy utász- és egy híradó zászlóaljat, hadosztály vonatot (mai kifejezéssel hadtápalakulatokat), gyorscsapatot (egy lovas-, egy gépkocsizó gyalogos és egy harckocsi századdal) és kiképző tábort – összesen 14 ezer főből álló egységeket tartalmazott. A kivonuló hadsereg teljes emberanyag szükséglete 130 ezer főt tett ki, további 40 ezer személyt igényeltek a hátországi alakulatok és a területi szervek.
Február 4-én elsőként a 6. honvéd gyaloghadosztály felállítására született intézkedés. Személyi állománya zömmel volt hadifoglyokból tevődött össze, de akadtak közöttük önként jelentkezettek és a Tiszántúlról besorozottak is. A továbbiakban megkezdték Jászberényben (Budapest helyett) az 1., Szegeden az 5., Miskolcon pedig a 7. honvéd gyaloghadosztályok szervezését.
A minisztériumban szép tervek születtek még a légierő alakulatainak felállítására is. Márciusra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyszabású tervezési munka jórészt értelmét vesztette. A szovjetek a vártnál jóval kevesebb, mintegy 25 ezer hadifoglyot adtak át. A fegyverzeti- és egyéb felszerelés terén is szűkmarkúnak bizonyultak. (A tüzérezredek egyetlen hadihasználható löveggel sem rendelkeztek!) Az idő múlásával a Szovjetuniónak egyre kevésbé állt érdekében, hogy magyar csapatok is részt vegyenek az antifasiszta küzdelemben. Katonai szempontból nem szorult arra, a háború utáni politikai elképzeléseit pedig csak zavarta volna egy ütőképes magyar haderő megléte.
A kivihetetlennek bizonyult szervezési rendeleteket a realitások diktálta állománytáblázatok követték. Szó sem esett már a hadosztályok harcát vezető hadtestekről és hadseregről. Március 13-án törölték a hadosztályok hadrendjéből az egyik tüzérezredet a gyorsan mozgó alakulatokat és a kiképző tábort. Egy hadosztály létszáma így alig haladta meg a 10 ezer főt.
Még ilyen, a hadosztályok harcértékét erősen csökkentő kényszerű kompromisszum ellenére sem sikerült a vállalt feladatot, a nyolc hadosztály felállítását maradéktalanul teljesíteni. Két honvéd gyalog hadosztály: az 1. és a 6. került úgy-ahogy olyan helyzetbe, hogy hadműveleti területre való indulási parancsot kaphasson. Az említett másik két hadosztálynál (5. és 7.) csak a szervezeti keretek felállítására került sor, illetve néhány egységet sikerült emberanyaggal feltölteni, elvétve fegyverzeti és egyéb felszereléssel is ellátni. Elsőként 1945. április 13-án a 6. gyalog hadosztály indult hadműveleti területre: egységei Körmendig vonattal jutottak el, majd gyalogmenetben foglalták el állásaikat. Az 1. gyalog hadosztály április 24-én kapta meg a menetparancsot, alakulatai Wiener Neustadtban rakodtak ki. Az 1. gyalog hadosztály a szovjet 26., a 6. pedig a 27. hadsereg tartalékába került, egyikük sem vett részt harccselekményekben.
Bár nem tartoztak a Honvédelmi Minisztérium fennhatósága alá, de szólni kell a szovjetek által szervezett és szovjet alárendeltségben alkalmazott magyar vasútépítő és egyéb műszaki alakulatokról. Magyar tisztek vezetésével önként jelentkező hadifoglyokból alakult meg Debrecenben négy zászlóaljjal az 1. vasútépítő hadosztály, amely 1945. január 6-án indult a kárpátaljai Rahó - Máramaros-sziget körzetében levő munkaterületére. Itt március végéig tevékenykedett, közreműködve hét híd, hét alagút és egy pályaudvar helyreállítási munkálataiban. A hadosztályt ezután a felvidéki Losonc - Kriván térségébe irányították. 1945 februárjának végén a gödöllői és a jászberényi hadifogolytáborok önkénteseiből jött létre a 3. vasútépítő dandár négy vasút- és kettő híradóépítő zászlóaljjal. V. zászlóalja a kárpátaljai Munkács környékén, a többiek a Gödöllő – Veresegyház – Vác – Párkány - Érsekújvár vasútvonal helyreállításán dolgoztak. A háború vége Laa an der Thaya-nál érte a dandár katonáit. Az összesen 10 műszaki zászlóalj mintegy 5500 tagját 1945. június 12-én adták át a magyar kormány képviselőinek.
A Német Birodalom kapitulációját követően a gyalog hadosztályok gyalogmenetben tértek vissza Magyarországra. Az 1. gyalog hadosztály Pápa, a 6. Balatonalmádi körzetében kisvárosokban, falvakban szállásolt el. Feladatuk hivatalosan a Bakony-hegységen átvezető vasútvonalak biztosítása volt, valójában sem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, sem a politikai pártok nem kívántak magyar katonai jelenlétet a fővárosban, illetve a nagyvárosokban. A hazatért, illetve időközben Magyarországon megszervezett műszaki alakulatokból 1945 júniusában létrejött tíz zászlóaljjal az 1. vasút- és hídépítő dandár, illetve öt zászlóaljjal az 1. híradóépítő dandár.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a korábban vázolt hadsereg szervezéssel – alapvetően rajta kívül álló okok miatt – nem érte el alapvető külpolitikai célját, a kedvezőbb békefeltételek elérését. Mindez nem csökkenti az ekkor katonai szolgálatot vállalók érdemeit. Közülük többen tovább szolgáltak és lettek részesei a magyar Honvédség története egy újabb fejezetének.

2010. december 1.

2024. április 28. Vasárnap