A roma holokauszt áldozataira emlékeztek az OCÖ székházánál |  |
Koszorúzással egybekötött gyászünnepséget tartottak a roma holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) fővárosi Dohány utcai székházánál is, ahol több szónok is párhuzamot vont a náci népirtás és az elmúlt két évben történ romagyilkosságok áldozatinak sorsa között.
A MEASZ-Összefogás a Demokráciáért nevében Hanti Vilmos országos elnök és Szigetvári Miklós alelnök koszorúzott.
Szurmainé Silkó Mária, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának főosztályvezetője úgy fogalmazott: a XX. század szellemi mélypontja a náci barbarizmus volt, de a délszláv háború megmutatta, hogy az emberek képesek felejteni, és a történelem megismételheti önmagát.
Hozzátette: az emlékezés azt jelenti, hogy elejét vegyük a hasonló kezdeményezéseknek. A Réthelyi Miklós miniszter nevében beszédet mondó főosztályvezető megjegyezte: az elmúlt évek gazdasági válsága előtérbe helyezte az előítéleteket, azokat a problémákat, amelyeket a szőnyeg alá söpörtek, de ezeket meg kell oldani, ugyanis nincs külön magyar és roma sors, közös a felelősség és közös a jövő.
Ifj. Bogdán János, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese a rendszerváltás utáni roma holokauszt áldozatainak nevezte azt a hat áldozatot - közülük is kiemelve az ötéves tatárszentgyörgyi Csorba Robikát -, akiket 2008 novembere és 2009 augusztusa között gyilkoltak meg, szavai szerint csak azért, mert cigánynak születtek.
A roma politikus fizikai és szellemi holokausztnak nevezte azt is, hogy több millió ember „a létezés határán tengődik” naponta, de szintén ide sorolta, hogy egy „nyíltan fasisztoid párt” ott ülhet a Parlamentben, és ezért a romákat és nem romákat egyaránt felelősnek nevezte.
Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság vezetője arról beszélt, hogy míg az emberi élethez és a méltósághoz való jog a legfőbb alkotmányos jog minden országban, az intézményes diszkrimináció a foglalkoztatásban, az oktatásban, a köz- és magánszolgáltatásokban naponta éri a romákat.
Azt mondta: a romák népirtása nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem akkor, amikor megtiltották a cigány zenészeknek a fellépési lehetőséget, míg a romagyilkosságokra utalva úgy fogalmazott: a töltényhüvelyekben ott volt az előítélet, a hétköznapi rasszizmus, és így válik jelenné a múlt.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke párhuzamot vont a náci propaganda és a jelenlegi jobboldali média között, úgy fogalmazva, akkor és most is ők segítették hatalomhoz a szélsőségeket, szembe állítottak népcsoportokat, és a médiát tette felelőssé a romagyilkosságok miatt is.
A roma vezető szerint a mai politikában nincs jelen a józan ész, megjelent a „politikai kannibalizmus”. Véleménye szerint a cigányság elvesztette státuszát, és már másodrendű állampolgár sem lehet hazájában. Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy „a munkahelyteremtés gondolatával keljen és feküdjön minden nap”, államtitkárai pedig „ne beszéljenek felelőtlenül, semmitmondóan, kezdjék el a valós munkát”, ne a megfélemlítés legyen a legfőbb feladatuk.
A gyászünnepség végén minisztériumok, civil szervezetek és a diplomáciai testület képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit az OCÖ falán lévő emléktáblánál.
A romaholokausztról 1972 óta emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján annak emlékére, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány férfit, nőt és gyermeket mészároltak le az egykori auschwitzi koncentrációs táborban.
Forrás: vasnepe.hu, MEASZ
Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóságának vezetője rendelkezésünkre bocsátotta emlékbeszédét, melyet ezúttal megköszönünk
és az alábbiakban közlünk:
Tisztelt Gyászoló és Emlékező Közönség!
Tanuló éveimre visszatekintve hosszú évek óta azon gondolkodom a roma holocaust nemzetközi emléknapján, hogyan történhetett, hogy a mi generációnk előtt egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy a népirtás áldozatai között mennyi cigányember volt. Igaz, sok minden mást is a hallgatás köde takart, de ez nem mentség arra, hogy azt a tisztességet, főhajtást, amiért ma itt összegyűltünk, évtizedeken keresztül nem tettük, nem tehettük meg. Pedig augusztus 2-a 1972 óta a roma holocaust nemzetközi emléknapja. Szerencsére voltak néhányan, akik sokat tettek azért, hogy ne merülhessen feledésbe ez a borzalom, s még időben megszólaltatták azokat a túlélőket, akik addig hallgatásba burkolóztak. Egyikük azt mondta: „Ha az oroszok egy hetet késnek, a nyilasok a cigányokat minden faluban lelövöldözték volna. Tudja, nem szeretek erről beszélni, meg már el is felejtettem sok mindent. Soha senki nem kérdezte, hogy mi volt velünk, több mint ötven év eltelt, senki semmit nem mondott, meg nem is kérdezett semmit.”
Egyetértek én azzal, hogy mára a holocaust ténye jogszerűen nem kérdőjelezhető meg, a parlament a nyilvános tagadásáról büntetőjogi tényállást is alkotott a közelmúltban. Sajnos azonban az a helyzet, hogy nem kevesen mégis megteszik. Csak azért nem idézek az áldozatok számát latolgató – az interneten terjedő - áltörténészi (álnevek mögé rejtőző) véleményekből, mert méltatlan volna a mai naphoz.
Idézek viszont egy 2009. augusztus 3-i internetes bejegyzésből, ami már a jelenbe vezet minket:
„Mélységesen meg vagyok döbbenve a hétfő hajnali gyilkosság miatt. Most volt a megemlékezés a roma holocaustról, azt hihetnénk, hogy soha ilyen nem történhet, s tessék ma megint romagyilkosságtól hangos a média. Hová jutottál, hová jutottunk Magyarország?” Azon a napon megtanultuk Kisléta nevét. Ma nem csak az auswitzi roma áldozatokra, hanem napjaink áldozataira is emlékezünk.
Alkotmányos jogállamokban más alapjogokkal szemben az élet és az emberi méltóság olyan alapvető emberi jog, amely korlátozhatatlan. Ráadásul egymástól elválaszthatatlan jogok ezek, nincs emberi élet emberi méltóság nélkül. Alkotmányos jogállamokban törvények és a végrehajtásukra létrehozott intézmények védik az emberi méltóságot, védenek a diszkrimináció és a kirekesztés ellen.
Ezek a törvények és ezek az intézmények létrejöttek és működnek Magyarországon is, mondhatnánk, hogy az intézményes diszkrimináció ez által nem nyerhet tért. Mégis a hétköznapokban, a foglalkoztatástól, az oktatáson át, a különböző köz-és magánszolgáltatások területén cigány honfitársaink emberi méltósága naponta sérül. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál nincs rangsor az ügyek megítélésében, érjen a hátrányos megkülönböztetés romát, más kisebbséget, fogyatékossággal élőket, melegeket vagy nőket. Különös gondossággal vizsgáljuk azonban azokat az ügyeket, amelyeknek gyermekek a sértettjei, másik oldalról amelyben a diszkrimináció elkövetője valamely közhatalmat gyakorló szervezet vagy személy. Ez utóbbiak felelőssége rendkívüli abban, hogy magatartásukkal bátorítást, mintát adnak-e az előítéleteknek, a kirekesztésnek.
A több évszázados előítélet árnyékot vet minden romára, azokra is, akik semmi másban nem különböznek tőlünk, csak abban, hogy cigánynak születtek. Azokban a tölténygolyókban és robbanószerkezetekben, amelyek ártatlan cigány embereket, köztük gyermekeket öltek meg vagy nyomorítottak meg, ott volt összesűrrítve az ártalmatlannak vélt, elnézően tudomásul vett előítélet, majd az ebből gyűlöletté ordasult hétköznapi rasszizmus. Így válhat jelenné a múlt.
Ezért kell közösen fellépnünk minden kirekesztés, hátrányos megkülönböztetés, gyűlöletkeltés ellen, legyen az aktív cselekvés, vagy kötelezettség elmulasztása. A hatóság ars poetikája – ML.King szavait kölcsönözve: „a bárhol elkövetett igazságtalanság mindenhol az igazság létét fenyegeti”. Nem feledhetjük, hogy a tömeges népírtás sem a gázkamrákban kezdődött, hanem például, hogy megtiltották a cigány zenészeknek a fellépéseket.
Sokan vagyunk, akik elhivatott közszolgaként, civiljogvédőként, a tudomány vagy a művészetek képviselőiként eltökéltek vagyunk ebben a harcban. Közülünk egy, Furmann Imre, aki élete végéig rendületlenül kiállt a kisebbségek, a romák jogaiért - idén május óta nincs közöttünk. De ránk hagyta egész harcos örökségét, s mi, akik ilyenkor tisztelgünk a holocaust áldozatai előtt, a helyére lépünk, s megyünk tovább a hosszú úton. És eljövünk minden évben, és felidézzük a rémtetteket minden alkalommal, ahogyan majd az utánunk jövők és az őket követők is ezt teszik, hogy ez a borzalom soha többé ne ismétlődhessen meg.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Tanácsadó Testület nevében hajtok fejet az áldozatok emléke előtt.
2010. augusztus 10.
