Nyílt levél a Legfelsőbb Bíróság elnökének |  |
Dr. Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete elnöke által jegyzett Nyílt Levelet adjuk közre az alábbiaban.
Dr. Baka András
A Legfelsőbb Bíróság elnöke
Az OIT elnöke
Tisztelt Elnök Úr!
Kétségtelen, Ön joggal vetheti fel a kérdést, hogy – halálának 66. évfordulóján – Ságvári Endre tisztelői vajon miért a Legfelsőbb Bíróság és Ügyészség székháza előtt, a Markó utcában tartják a megemlékezést?
Annak hatására, hogy az LB 2006-ban elmarasztalta Ságvári Endrét, emléktábláját pedig notóriusán összetörték. Nem egyszer, hanem háromszor. A Budakeszi úti emlékhely felszámolásához a bírói-ügyészi elit hozzájárult, ezért kérjük, hogy itt a Markó utcában, az LB saját
falán állítsák fel a jogász Ságvári Endre emléktábláját! Enélkül ugyanis felmerülhet a gyanú: nem pont egyenes szándéka szerint adott lökést a magyar jogász elit a hungaristáknak a Ságvári Endre rovására
rendezett (Kristóf László-) üggyel?
Idézem a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának elnökét: „Bármily népszerűtlenül hangozzék is ez, Ságvári Endre nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor pisztolyt rántott, mert a jogos védelem –
abban az időben is – csak a személy ellen intézett vagy azt fenyegető »jogtalan és közvetlen« támadás elhárítására volt igénybe vehető. Vele szemben pedig jogszerű hatósági intézkedés történt.”[1] Az LB
bírói Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Ságvári Endrét harcuk miatt – ha azt túlélték volna – a mai vélekedésük alapján elítélnék. Összehasonlításul: 1945-ben Németországban törvényben mondták ki, hogy „azok a cselekmények, amelyek a nácizmus és a militarizmus ellen irányultak, nem
büntethetőek.”
Elképzelhetetlen, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ne hallott volna Gustav Radbruchról, a törvényes jogtalanság elvéről, a vonatkozó német büntetőalapelvről. Hogyan lehet, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága nem fogadta el a náci múlt jogi megítélésére
szolgáló jogelméleti alapelvet? Feltételezzük, hogy egyetért, ha mindenkit megnyugtatunk afelől, jogy az LB illetékesei – ha máshol nem, a Kádár-rendszer iskoláiban – megismerkedtek az alapfokú ismeretekkel. Hogy ezeket figyelmen kívül hagyták, annak nem tudatlanságuk, hanem szándékuk az
oka. Nekünk azonban pontosan ez nem tetszik.
Nem tetszik, hogy önkényes történelemfelfogásra, vélekedésre építette az LB jogi koncepcióját.
Idézem az LB Büntető Kollégiumának elnökét: „Ugyanakkor – mélyreható elemzés nélkül is – köztudomású tényként kijelenthetjük, hogy 1944. július 27-én Magyarországon nem volt polgárháború.”
Mi azóta is kérdezzük: mi volt a magyar Holokauszt jogi meghatározása? Tény, hogy a német megszállás után nyíltan a behódolt magyar kormányszervek, mint ellenséget kezelték a zsidó származásúakat, a politikai ellenzéket, és velük szemben kíméletlenül járt el, tekintet nélkül magatartásukra, korukra, nemükre, fegyvertelenségükre, egészségi állapotukra. A német megszállókat támogató fegyveres testületek rátámadtak a lakosságra és kiszemelt ellenfeleik között mészárlással
egyenértékű deportálást hajtottak végre. A polgárháború esetén a polgári lakosság védelméről rendelkeznek az 1949-ben született Genfi Egyezmények, melyek pont a II. világháború tapasztalata slapján, és emiatt születtek. E jogforrás kategóriájának (polgárháború) jogi elszigetelése az LB
önkényes döntése volt. Felmerülhet a kérdés: nem pont azért szúrja Ságvári Endre története némelyek szemét, mert egy magyar ember a 400 ezer meggyilkolt polgártárs közül felvette a harcot, és ezzel a tettel megmutatta a magyar Holokauszt jogértelmezésének tartalmát?
Idézem tovább az LB Büntető Kollégiumának elnökét: „A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a rendvédelmi szervek figyelme a kommunista mozgalomra és Ságvári Endre személyére az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvénycikk alapján terjedt ki.”
A Legfelsőbb Bíróságon nem tudnák a bírók, ahol a Kommunisták Magyarországi Pártja 1943-as feloszlatásáért Kádár Jánost is életfogytiglani fegyházra ítélték, hogy 1944 nyarán nem volt Magyarországon KMP, nem volt a KOMINTERN-nek magyar tagszervezete? Ságvári Endrét nem
párttagsága miatt üldözték, hanem véleménye, gondolkozása, származása, de elsősorban bátorsága juttatta a GESTAPO célkeresztjébe. Elkerülte volna az LB illetékesének figyelmét, hogy Ságvári Endre nem az önálló Magyar Királyi Csendőrség körözése alatt állt, hanem az azt irányító GESTAPO
elől bujkált, hogy Magyarországot 1944. március 19-én megszállták a németek?
Tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság kontinuitást deklarál az 1945 előtti kúriával, de az intézményi folytatólagosság megszakadását hirdeti az 1945 utáni bíráskodással kapcsolatban. Az Önök honlapján ez áll:
„Az 1945-ben elkezdődött – s a sztálini típusú rendszer létrehozását és megvédését egyaránt szolgáló - ítélkezést minősíti a három ún. semmisségi törvény, ami az 1945–1989 között kihirdetett törvénysértő határozatok megsemmisítését teszi lehetővé (bármely fokú bíróság hirdette is ki a
jogsértő ítéletet).” Míg honlapjuk szemérmesen hallgat a német megszállástól a háború végéig tartó időszak bíráskodásának felvállalásáról, addig ítélkezési gyakorlatuk e korszakkal való kontinuitás mellett tör pálcát.
Az LB deklarációját valósághűen jellemezte Tamás Gáspár Miklós, amikor azt írta róluk: „lelőtték Ságvárit? Bravó!”[2]
A Magyar Köztársaság nevében ítéletet hirdető LB az antifasiszta ellenállás delegitimációját mondta ki. Jogi és erkölcsi hitelességétől fosztotta meg. Evvel az ítélettel a Magyar Köztársaság megszakította a kontinuitást az 1945-ben megalapított második köztársasággal, mely azon nyugodott, hogy a parlamenti pártok a kommunistáktól a konzervatív katolikusokig összetartoznak, amennyiben antifasiszták, antihitleristák. Ezt az összetartozást sem az 1956-os forradalmárok, sem az 1989-es rendszerváltók, sem az Európai Unióba való befogadóink nem vonták kétségbe.
Ellenben kétségbe vonja a mai szélsőjobb, pont ezért kíván új rendszerváltást, ezért követel új tendszert, ezért akar új forradalmat, és ezért is unióellenes.
Bravó: az LB majd száz háborús bűnöst a tények megcáfolása nélkül, csupán eljárásjogi hivatkozással felmentett. Pregnáns példának adódik ezek közül a háborúból való kiugrás megakadályozásának, és a főváros szenvedésének fő felelőse, aki mind Horthy Miklóst, mind a budai várat védő beosztottjait, mind Budapest lakosságát elárulta, katonai esküjével együtt. Eme eljárásjogi eljárásokkal tisztára mosottak sírjai a mai szélsőjobb kegyhelyei, ahová a múltról és a felelősségekről mit sem tudó,
gyanútlan fiatalokat viszik nézeteik beoltására.
Bravó: a Ságvári Endre rovására folytatott „Kristóf László-ügyben” 2006. március 6-án hozott ítélet az LB felülvizsgálati sorozatának része volt. Az antifasiszta ellenállás elítélése a Magyar Köztársaság legitimációját kezdte ki. A Magyar Köztársaság alapító erejű konszenzusának megtörését kifogásoljuk.
Ha a legfelsőbb bírói elit szembefordult a magyar köztársaság kohéziójával, hogyan hathatott 2006 őszén ez az egyébként elégedetlen emberekre? A televízió ostromát közel egymillió magyarországi méző látta élőben. Közismert tény, hogy az ostromlók tettei, szavai és jelképei egyértelművé tették a hangadó többségük hungarista ideológiáját. Ezen eszmeiség mentén nyerhettek bátorítást az antifasiszta ellenállás elítéléséből. Kialakulhatott egy ki nem mondott közérzet a Magyar Köztársaság
legitimációjának kikezdésére vonatkozóan.
Felmerül néhányunkban a kérdés: a jogászi elit egyoldalú historizálása nem vált-e aktuálpolitizálássá? Nem jelentik-e egy ilyen folyamat részjelenségeit szólásszabadság tárgyú ügyek egyoldalú, a szélsőséges, agresszoroknak kedvező megítélései? A Békeszerződésben tiltott szervezetek
vádindítvány nélkül hagyása, illetve a tettleges agresszió elleni ügyek elsimítása? A 2006. szeptember 18-án az MTV székház ostromában résztvevőkkel szembeni bírói ítéletek önmagukért beszélnek. Az
eseményeket követően az ott elkövetett bűncselekmények ügyében évekig húzódó nyomozások és perek következtek. Az ostromban résztvevők, a TV-közvetítésben is látható aktív szereplők számához, illetve az elkövetett cselekmények (nagy értékű rongálás, stb.) súlyához képest meglepően kevésnek mondható, mindössze 40 fő ellen indult büntetőper, és ezek mindegyikére vonatkozóan 2010 tavaszáig sem született ítélet. Az ítéletek egy része felmentés, nagy többsége pénzbírság vagy felfüggesztett
börtönbüntetés; letöltendő börtönbüntetést alig néhány esetben kezdeményezett az ügyészség, illetve rótt ki a bíróság.
Nem vezetett-e oda, hogy az ügyészségi és a bírósági elit készséget mutasson politikai koncepcióknak és elvárásoknak megfelelő büntető eljárások lefolytatására Gyurcsány Ferenc, Dávid Ibolya, Herényi Károly, stb. politikusok ellen?
Az LB honlapján elismeréssel szólnak dr. Juhász Andor ars poeticájáról: „1934-ben az akkori kúriai elnök, dr. Juhász Andor így fogalmazott: »Mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak, avagy
hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia ítéletét, nem bíró az többé.«”
A mi nyílt levelünk célja, hogy a mai magyar társadalom ne osztozzon egy újabb koncepciós perkorszak gyalázatában! Kérjük fellépését, hogy a juhászi ars poetica hosszú-hosszú évekre megőrizhesse érvényét.
Ságvári Endre harcának példája mutatja, hogy a legszélsőségesebb viszonyok mellett is lehet az ember szabad. Annak jeléül is, hogy az LB vallja, és vállalja dr. Juhász Andor ars poeticáját, javasoljuk a jogász dr. Ságvári Endre emléktáblájának felállítását, és kérjük, tagadják meg politikai perek iránti igények kielégítését!
Budapest, 2010. július 27.
Dr. Donáth Ferenc
a Nagy Imre Társasági budapesti
szervezetének elnöke
A Legfelsőbb Bíróság elnöke
Az OIT elnöke
Tisztelt Elnök Úr!
Kétségtelen, Ön joggal vetheti fel a kérdést, hogy – halálának 66. évfordulóján – Ságvári Endre tisztelői vajon miért a Legfelsőbb Bíróság és Ügyészség székháza előtt, a Markó utcában tartják a megemlékezést?
Annak hatására, hogy az LB 2006-ban elmarasztalta Ságvári Endrét, emléktábláját pedig notóriusán összetörték. Nem egyszer, hanem háromszor. A Budakeszi úti emlékhely felszámolásához a bírói-ügyészi elit hozzájárult, ezért kérjük, hogy itt a Markó utcában, az LB saját
falán állítsák fel a jogász Ságvári Endre emléktábláját! Enélkül ugyanis felmerülhet a gyanú: nem pont egyenes szándéka szerint adott lökést a magyar jogász elit a hungaristáknak a Ságvári Endre rovására
rendezett (Kristóf László-) üggyel?
Idézem a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának elnökét: „Bármily népszerűtlenül hangozzék is ez, Ságvári Endre nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor pisztolyt rántott, mert a jogos védelem –
abban az időben is – csak a személy ellen intézett vagy azt fenyegető »jogtalan és közvetlen« támadás elhárítására volt igénybe vehető. Vele szemben pedig jogszerű hatósági intézkedés történt.”[1] Az LB
bírói Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Ságvári Endrét harcuk miatt – ha azt túlélték volna – a mai vélekedésük alapján elítélnék. Összehasonlításul: 1945-ben Németországban törvényben mondták ki, hogy „azok a cselekmények, amelyek a nácizmus és a militarizmus ellen irányultak, nem
büntethetőek.”
Elképzelhetetlen, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ne hallott volna Gustav Radbruchról, a törvényes jogtalanság elvéről, a vonatkozó német büntetőalapelvről. Hogyan lehet, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága nem fogadta el a náci múlt jogi megítélésére
szolgáló jogelméleti alapelvet? Feltételezzük, hogy egyetért, ha mindenkit megnyugtatunk afelől, jogy az LB illetékesei – ha máshol nem, a Kádár-rendszer iskoláiban – megismerkedtek az alapfokú ismeretekkel. Hogy ezeket figyelmen kívül hagyták, annak nem tudatlanságuk, hanem szándékuk az
oka. Nekünk azonban pontosan ez nem tetszik.
Nem tetszik, hogy önkényes történelemfelfogásra, vélekedésre építette az LB jogi koncepcióját.
Idézem az LB Büntető Kollégiumának elnökét: „Ugyanakkor – mélyreható elemzés nélkül is – köztudomású tényként kijelenthetjük, hogy 1944. július 27-én Magyarországon nem volt polgárháború.”
Mi azóta is kérdezzük: mi volt a magyar Holokauszt jogi meghatározása? Tény, hogy a német megszállás után nyíltan a behódolt magyar kormányszervek, mint ellenséget kezelték a zsidó származásúakat, a politikai ellenzéket, és velük szemben kíméletlenül járt el, tekintet nélkül magatartásukra, korukra, nemükre, fegyvertelenségükre, egészségi állapotukra. A német megszállókat támogató fegyveres testületek rátámadtak a lakosságra és kiszemelt ellenfeleik között mészárlással
egyenértékű deportálást hajtottak végre. A polgárháború esetén a polgári lakosság védelméről rendelkeznek az 1949-ben született Genfi Egyezmények, melyek pont a II. világháború tapasztalata slapján, és emiatt születtek. E jogforrás kategóriájának (polgárháború) jogi elszigetelése az LB
önkényes döntése volt. Felmerülhet a kérdés: nem pont azért szúrja Ságvári Endre története némelyek szemét, mert egy magyar ember a 400 ezer meggyilkolt polgártárs közül felvette a harcot, és ezzel a tettel megmutatta a magyar Holokauszt jogértelmezésének tartalmát?
Idézem tovább az LB Büntető Kollégiumának elnökét: „A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a rendvédelmi szervek figyelme a kommunista mozgalomra és Ságvári Endre személyére az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvénycikk alapján terjedt ki.”
A Legfelsőbb Bíróságon nem tudnák a bírók, ahol a Kommunisták Magyarországi Pártja 1943-as feloszlatásáért Kádár Jánost is életfogytiglani fegyházra ítélték, hogy 1944 nyarán nem volt Magyarországon KMP, nem volt a KOMINTERN-nek magyar tagszervezete? Ságvári Endrét nem
párttagsága miatt üldözték, hanem véleménye, gondolkozása, származása, de elsősorban bátorsága juttatta a GESTAPO célkeresztjébe. Elkerülte volna az LB illetékesének figyelmét, hogy Ságvári Endre nem az önálló Magyar Királyi Csendőrség körözése alatt állt, hanem az azt irányító GESTAPO
elől bujkált, hogy Magyarországot 1944. március 19-én megszállták a németek?
Tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság kontinuitást deklarál az 1945 előtti kúriával, de az intézményi folytatólagosság megszakadását hirdeti az 1945 utáni bíráskodással kapcsolatban. Az Önök honlapján ez áll:
„Az 1945-ben elkezdődött – s a sztálini típusú rendszer létrehozását és megvédését egyaránt szolgáló - ítélkezést minősíti a három ún. semmisségi törvény, ami az 1945–1989 között kihirdetett törvénysértő határozatok megsemmisítését teszi lehetővé (bármely fokú bíróság hirdette is ki a
jogsértő ítéletet).” Míg honlapjuk szemérmesen hallgat a német megszállástól a háború végéig tartó időszak bíráskodásának felvállalásáról, addig ítélkezési gyakorlatuk e korszakkal való kontinuitás mellett tör pálcát.
Az LB deklarációját valósághűen jellemezte Tamás Gáspár Miklós, amikor azt írta róluk: „lelőtték Ságvárit? Bravó!”[2]
A Magyar Köztársaság nevében ítéletet hirdető LB az antifasiszta ellenállás delegitimációját mondta ki. Jogi és erkölcsi hitelességétől fosztotta meg. Evvel az ítélettel a Magyar Köztársaság megszakította a kontinuitást az 1945-ben megalapított második köztársasággal, mely azon nyugodott, hogy a parlamenti pártok a kommunistáktól a konzervatív katolikusokig összetartoznak, amennyiben antifasiszták, antihitleristák. Ezt az összetartozást sem az 1956-os forradalmárok, sem az 1989-es rendszerváltók, sem az Európai Unióba való befogadóink nem vonták kétségbe.
Ellenben kétségbe vonja a mai szélsőjobb, pont ezért kíván új rendszerváltást, ezért követel új tendszert, ezért akar új forradalmat, és ezért is unióellenes.
Bravó: az LB majd száz háborús bűnöst a tények megcáfolása nélkül, csupán eljárásjogi hivatkozással felmentett. Pregnáns példának adódik ezek közül a háborúból való kiugrás megakadályozásának, és a főváros szenvedésének fő felelőse, aki mind Horthy Miklóst, mind a budai várat védő beosztottjait, mind Budapest lakosságát elárulta, katonai esküjével együtt. Eme eljárásjogi eljárásokkal tisztára mosottak sírjai a mai szélsőjobb kegyhelyei, ahová a múltról és a felelősségekről mit sem tudó,
gyanútlan fiatalokat viszik nézeteik beoltására.
Bravó: a Ságvári Endre rovására folytatott „Kristóf László-ügyben” 2006. március 6-án hozott ítélet az LB felülvizsgálati sorozatának része volt. Az antifasiszta ellenállás elítélése a Magyar Köztársaság legitimációját kezdte ki. A Magyar Köztársaság alapító erejű konszenzusának megtörését kifogásoljuk.
Ha a legfelsőbb bírói elit szembefordult a magyar köztársaság kohéziójával, hogyan hathatott 2006 őszén ez az egyébként elégedetlen emberekre? A televízió ostromát közel egymillió magyarországi méző látta élőben. Közismert tény, hogy az ostromlók tettei, szavai és jelképei egyértelművé tették a hangadó többségük hungarista ideológiáját. Ezen eszmeiség mentén nyerhettek bátorítást az antifasiszta ellenállás elítéléséből. Kialakulhatott egy ki nem mondott közérzet a Magyar Köztársaság
legitimációjának kikezdésére vonatkozóan.
Felmerül néhányunkban a kérdés: a jogászi elit egyoldalú historizálása nem vált-e aktuálpolitizálássá? Nem jelentik-e egy ilyen folyamat részjelenségeit szólásszabadság tárgyú ügyek egyoldalú, a szélsőséges, agresszoroknak kedvező megítélései? A Békeszerződésben tiltott szervezetek
vádindítvány nélkül hagyása, illetve a tettleges agresszió elleni ügyek elsimítása? A 2006. szeptember 18-án az MTV székház ostromában résztvevőkkel szembeni bírói ítéletek önmagukért beszélnek. Az
eseményeket követően az ott elkövetett bűncselekmények ügyében évekig húzódó nyomozások és perek következtek. Az ostromban résztvevők, a TV-közvetítésben is látható aktív szereplők számához, illetve az elkövetett cselekmények (nagy értékű rongálás, stb.) súlyához képest meglepően kevésnek mondható, mindössze 40 fő ellen indult büntetőper, és ezek mindegyikére vonatkozóan 2010 tavaszáig sem született ítélet. Az ítéletek egy része felmentés, nagy többsége pénzbírság vagy felfüggesztett
börtönbüntetés; letöltendő börtönbüntetést alig néhány esetben kezdeményezett az ügyészség, illetve rótt ki a bíróság.
Nem vezetett-e oda, hogy az ügyészségi és a bírósági elit készséget mutasson politikai koncepcióknak és elvárásoknak megfelelő büntető eljárások lefolytatására Gyurcsány Ferenc, Dávid Ibolya, Herényi Károly, stb. politikusok ellen?
Az LB honlapján elismeréssel szólnak dr. Juhász Andor ars poeticájáról: „1934-ben az akkori kúriai elnök, dr. Juhász Andor így fogalmazott: »Mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak, avagy
hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia ítéletét, nem bíró az többé.«”
A mi nyílt levelünk célja, hogy a mai magyar társadalom ne osztozzon egy újabb koncepciós perkorszak gyalázatában! Kérjük fellépését, hogy a juhászi ars poetica hosszú-hosszú évekre megőrizhesse érvényét.
Ságvári Endre harcának példája mutatja, hogy a legszélsőségesebb viszonyok mellett is lehet az ember szabad. Annak jeléül is, hogy az LB vallja, és vállalja dr. Juhász Andor ars poeticáját, javasoljuk a jogász dr. Ságvári Endre emléktáblájának felállítását, és kérjük, tagadják meg politikai perek iránti igények kielégítését!
Budapest, 2010. július 27.
Dr. Donáth Ferenc
a Nagy Imre Társasági budapesti
szervezetének elnöke
[1] Kell-e menteni a Legfelsőbb Bíróság ítéletét? (Az LB Büntető Kollégiumának válasza.)
Népszabadság, 2006. március 17.
[2] Tamás Gáspár Miklós: Lelőtték Ságvárit? Bravó! Népszabadság, 2006. március 9.
Forrás: http://m-a-l.hu/
2010. július 28.
Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 28. Vasárnap