"Ságvári Endre politikai hitvallása, gyermekmeséitől politikai írásaiig, követhető eszményeket képvisel az utókor számára."

SÁGVÁRI ENDRE egyetemi évei alatt ismerkedett meg a marxizmussal. 1935-ben a Magyar Izraeliták Egyetemi és Fõiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetõje lett. 1936-ban az államtudományok doktorává avatják. Tisztviselő a fővárosi elöljáróságon. Ebben az időben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP). Elsősorban előadásokat tartott, a baloldali ifjúsági mozgalom szervezésével foglalkozott Mind gyakoribbá váltak a nyilasok támadásai a baloldali szervezetek, a kiránduló ifik ellen. 1937 nyarán, a hűvösvölgyi nagyréten majálisukat ülő szociáldemokrata-kommunista fiatalokra törtek és hasbalőtték Bonyhádi-Litzmann Jenőt, az egyik vasas ifit. A merénylet nagy felháborodást keltett munkásberkekben, és arra az elhatározásra juttatta Ságváriékat, hogy visszavágnak. Így született meg a Tompa utcai nyilasház elleni akció gondolata. 1937. szeptember 16-án este - amikor mintegy 80-100 nyilas az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt szokásos heti összejövetelén Lajos Ferenc író előadását hallgatta - megjelent a ház előtt 200 munkásfiatal "Le Hitlerrel!", "Üsd a nyilasokat!" jelszavakat skandálva és kőzáport zúdítva a szélsőjobboldaliakra. Tömegverekedés tört ki, melynek a rendőrség vetett véget. Mindkét oldal súlyos sebeket szenvedett el. A KMP az ifik hősiességéről beszélt, de bírálta az egyedi fellépéseket, és szélesebb körű cselekvésre buzdított. A Népszava is kiállt Ságváriék mellett, kijelentvén: nem a szocialista ifik, hanem a nyilasok provokáltak. A verekedés másnapján a rendőrség 123 baloldali fiatalt állított elő, tizenkettőt előzetes letartóztatásba helyezett. Ez utóbbiak között volt Ságvári is, aki tagadta, hogy jelen lett volna a verekedés színhelyén. A bíróság 8 hónapra ítélte, amelyből 3 hónapot betudtak a vizsgálati fogházzal, ám ügyvédje fellebbezésének helytadva, a gyanúsítottat ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ügyében a Budapesti Királyi Ítélőtábla 1938. október 20-án, majd a Magyar Királyi Kúria 1939. június 20-án jogerőre emelte az alsó fokon hozott 8 hónapos büntetést. Ságvári 1940. június 26-án bevonult a Gyűjtőfogházba, amelynek bútorműhelyében kapott munkát. 
.1940. december 10-én szabadult, majd rövid hódmezővásárhelyi katonai munkaszolgálat után a Népszava alkalmazta terjesztési osztályán. Újjáalakult az OIB, a kommunista Bakonyi Sebestyén Endre vezetésével. Bakonyi távozása után Kulich Gyula lett az ifjúsági szervezet irányítója. Mellette dolgozott, titkári minőségben Ságvári Endre, aki 1941-ben került az OIB élére. Még Kulich vezetése alatt vált kommunistává. Életének nagy fordulata volt, hogy 1940 végén csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Igazi területe a propagandamunka maradt. Ebbeli teljesítményét a felső vezetés is méltányolta, annyira, hogy tagja lett az MSZDP Országos Oktatási Bizottságának is, olyanok társaságában, mint Nagy Tamás, Braun Soma, Kasztel András, Révész Ferenc. Ezek a nevek Ságvári fajsúlyát minősítették.
Fő szervezője volt a Batthyány-emlékmécsesnél 1941. október 6-án lezajlott megmozdulásnak, amelyen háromszáz szociáldemokrata fiatal adott jelre körülvette az emlékművet, és talapzatára nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyezett el – A magyar szabadságért – a magyar ifjúság felirattal majd szétszéledtek. Ságvárinak szerepe volt a Történelmi Emlékbizottság létrehozásában, mely 1848-ra hivatkozva szervezett kerete kívánt lenni a további antifasiszta-háborúellenes rendezvényeknek, s egyik kezdeményezője volt az 1942. március 15-én a Duna-parti Petőfi szobornál lezajlott nagy demonstrációnak. "Hozzák haza honvédeinket!", "Egyetlen magyar katonát sem Hitlernek!" - skandálta sokezer torok. A demonstrálók megindultak a Kossuth tér irányába, ám a Lánchídnál a rendőrség megkísérelte feloszlatni a tüntetőket. A rendőrök közel száz embert vettek őrizetbe, ám a tüntetők egy része mégis eljutott a Kossuth-szoborhoz, ahol megismételték háborúellenes követeléseiket.
Jelen volt 1943 augusztusában Balatonszárszón, ahol a Soli Deo Gloria rendezésében, a különböző színezetű antifasiszta és háborúellenes személyiségek eszmecserére gyűltek össze. A tanácskozás megszervezésében Ságvári is igen jelentős munkát végzett. Széles ismeretségi köre, jó kapcsolatai a különböző egyetemekkel és ifjúsági szervezetekkel nagyban segítették a találkozó létrehozásában. Megfordult mindenütt, ahol politikai és szellemi rokonokkal, harcostársakkal azonos hullámhosszon volt, legalábbis a nagy célok tekintetében. Ekkoriban kapott megbízást a Központi Bizottságtól egy illegális pártnyomda felállítására. Zuglóban. Schlanger István lakásán helyezte el a nyomdagépeket. 1944-ben megbízást kapott arra is, hogy hozza létre a párt lapját, amelynek szerkesztője lett. A Béke és Szabadság első számának vezércikkében (összesen két alkalommal jelent meg) ezt írta: "Tettekre akarunk serkenteni, hirdetjük a nemzetnek: a katasztrófa elhárításának egyedül alkalmas utat: Békét a Szovjetunióval. [...]Ságvári Endre 1942-től illegalitásba vonult, de továbbra is az ifjúsági mozgalommal foglalkozott. Ez tükröződik utolsó írásában is.Magyarország német megszállása után (1944. március 19.) - noha a kockázat egyre nagyobb lett - sem lankadt harci kedve, pedig a nyomozók láthatatlanul, már egyre szorosabban a nyomában jártak. Ars poeticának is beillő utolsó cikkében írta: "Nincs demokratikus Magyarország az ifjúság demokratikus nevelése nélkül. Nincs demokratikus nevelés az ifjúság politikai szabadsága nélkül. Nincs szabad nemzet szabad ifjúság nélkül." Még aktív szerepet játszott az ellenállás vezérkara, a Magyar Front megszervezésében, amikor élete utolsó szakaszába lépett. 1944. július 27-én Ságvári Endrének illegális találkája volt Szabados Lajossal a Budakeszi úti Nagy Béla-féle cukrászdában.

Egy 1942-es rendori jelentésbol tudjuk, hogy "... a 6842/1942 pol. res. sz. ügyirathoz csatolt » Sorsdöntő időket élünk...« kezdetű és a Kommunisták Magyarországi Pártja aláírású sajtótermék szerkesztője és terjesztői után nyomozást folytattunk, a tettest azonban ez ideig elfogni nem sikerült. Tekintettel arra, hogy a puhatolódás során alapos gyanú merült fel, hogy az említett kommunista irányzatú sajtótermékeket az elfogott és letartóztatásban levő Schönhertz Zoltán-féle szervezkedésben szerepet játszó Ságvári Endre, szökésben levő kommunista állítja elő, ezért ez ügyben kézre kerítésére a szükséges intézkedéseket megtettük."
1944.július 27
Részlet: „Folyó év július hó 27-én 19 óra 45 perckor a csillaghegyi nyomozó csoportnál szolgálatot teljesítő Cselényi Antal detektív, Kristóf László és Palotás Ferenc csendőrnyomozók, hosszú megfigyelés után, Budapest területén nyomára jutottak dr. Ságvári Endrének, aki már mintegy hét éve földalatti baloldali szervezőmunkát végzett és vezetett. Nyomon követték és a XII. ker. Szép Ilonai villamosvasúti kocsiszín mellett levő Nagy Béla-féle cukrászdában egy állítólagos Szabados nevű kommunista társával figyelés alá vették, majd őket elfogni igyekeztek. Elfogásuk után motozás, illetve bilincselés közben dr. Ságvári Endre, aki izmos férfi, hirtelen dulakodni kezdett és a szomszéd asztalon lévő aktatáskájához kapott, onnét önműködő pisztolyát előrántotta és rögtön tüzelt. Lövéseivel Cselényi Antal detektívet a jobb vállán, Kristóf László csendőrnyomozót a jobb combján súlyosan megsebezte, míg a hatósági közegek segítségére siető Pétervári János rendőrőrmester gépkocsivezetőt haslövéssel életveszélyesen találta.”
. Dr. Ságvári Endre Szabados Lajos nevű társát sikerült elfogni, aki ellenállás nélkül megadta magát, Ságvári viszont hamis igazolványt mutatott fel, majd pisztolyt rántott a csendőrökre és hármójukat megsebesítette. Kristóf László lába a lövéstől eltörött és vérző lábbal feküdt a cukrászda kövezetén. A kibontakozó tűzpárbajban Ságvári megpróbált elmenekülni, kiürült pisztolyát eldobva kifutott az utcára, de a Palotás Ferenc csendőrnyomozó és a sebesülten utána futó Cselényi Antal detektív lövéseitől eltalálva holtan összeesett A legenda szerint a csendőrök a haldokló Ságvárihoz lépve személyazonosságáról kérdezték, mire a válasz annyi volt: „Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi.” Ságvári és az egyik csendőr Pétervári János gépkocsivezető rendőrőrmester a kórházban belehalt sérüléseibe.
Kristóf Lászlót, – aki a dulakodás közben Ságvári helyett Cselényi vállát sebesítette meg, - a Katonai Bíróság 1958-ban Ságvári megölésében való részvételéért halálra ítélte. A z ítéletet végrehajtották, de a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2004-ben felmentette őt, és megsemmisítette a halálos ítéletet.

Hatvanhat évvel a tragikus esemény után úgy érzem, értelmileg részben el kell távolodnunk a történésektől
Talán közismertnek tekinthetem, hogy akik ismernek, tudják rólam, meggyőződésem szerint abolicionista, a halálbüntetést ellenző jogász vagyok. Ellenzek minden erőszakos fellépést emberek között, különösen az élet erőszakos elvételét. Tapasztalatom szerint igaz az a bibliai mondás, aki fegyvert ragad, az fegyver által vész el. Ügyész koromban, mi fegyvertelen ügyészek, mindent másképpen oldottunk meg, mint azok, akiknek pisztoly lapult a zsebében.
Szabados Lajos fegyvertelen volt, nem gyávább, mint Ságvári Endre, de fegyver híján eszébe sem jutott ellenszegülni, lőni, tehát elszalasztotta a hőssé válás lehetőségét.
A hős fogalma erősen eltorzult fogalom. Azoknak jár ki, akik életükkel fizettek a szolgálatukért, akár az ügy, akár a hivatás szolgálatáért. Aki végigpusztította a II. világháborút és szerencsésen életben maradt, azt csak a kitüntetései miatt tekintjük hősnek, de aki akár puskája elsütése nélkül meghalt, abból hősi halott lett. Igen, mindnyájan úgy érezzük, ennyi legalább jár neki, amiért életét veszítette. 1956-ban is hőssé kreálták magukat, akik elhagyták hazánkat, és kollaboráns, együttműködőknek, egyáltalán nem hősöknek tekintették az itthon maradtakat, aki, eközben, fenntartották Magyarországot.
Említettem a munkásmozgalomból neveket, amíg ismertettem Ságvári Endre életútját, de egyik haláláról sem emlékezünk meg, mert legtöbbjük ágyban párnák közt búcsúzott el az élettől.
Úgy érzem, Ságvári Endrét is azért kell tisztelnünk, példaképpé állítanunk, amit életében tett, egészen az utolsó pillanatai előttig. Határozott, következetes véleménye volt a társadalmi haladásról, az aktuális kül -és belpolitikai helyzetről és minden tudásával, képességével a társadalmi körülmények javításáért fejtette ki erőfeszítéseit.
Ságvári Endre politikai hitvallása, gyermekmeséitől politikai írásaiig, követhető eszményeket képvisel az utókor számára.
Egy nagy ember értékét nem hamisíthatja meg az a véletlen tény, hogy éppen töltött fegyver lapul a táskájában. Ma már szinte alig esik szó Ságvári Endre által képviselt értékekről, csak a halála körülményeit vitatják, meglehetősen tájékozatlanul.
Állítom, hogy fölöslegesen ragadott fegyvert, állítom, hogy fölöslegesen sebesítette meg három rendőrt, közöttük halálosan az egyik rendőri gépkocsivezető politikai ellenfelét, állítom fölösleges volt 1958-ban halálra ítélni és kivégezni Kristóf Lászlót, aki Ságvárink lövésétől súlyosan megsebesítve feküdt a cukrászra kövezetén, tehát nem is volt közvetlenül részese Ságvári Endre halálának. miközben két másik nyomozótársa a menekülő, már fegyvertelen Ságvárit mészárolta le, teljesen értelmetlenül, fölöslegesen.
Hatvanhat évvel, a pillanatnyi történelem átélése nélkül, könnyen mondunk ítéletet embertársaink, harcostársaink, politikai ellenfeleink fölött. Pedig bennünket csak a könnyű, a csak következmények nélküli véleménynyilvánítás terhel.
Napjaink, közelmúltunk eseményei is arra figyelmeztetnek, ne engedjünk a könnyű véleménynyilvánítás csábításának. Emlékezzünk 2006 októberének szomorú, felháborító eseményeire. Gondoljunk arra, hányan érezték magukat hősnek a rendőrökkel szemben, holott a rendőrök tették, amit tenniük kell, és akik velük szemben álltak, azok a törvényes rend ellenfelei voltak és rossz módszerrel léptek fel ellene. Ne menjünk el a részletek mellett, mert a figyelmetlenség, a felületesség csak ártalmunkra lehet. A Washington Post munkatársainak az etikai kódexében olvasható az újságíró etikusságának az alapkövetelménye: Bármit teszel, a dolgod végén tett fel magadnak a kérdést: Olyan korrekt voltam-e, mint amilyen lehetséges, szükséges, és amire képes vagyok? Mert alább nem érdemes adni! Becsüljük meg az igazi értékeket és ne ragaszkodjunk tévedéseinkhez, még akkor sem, ha az adott pillanatban érthető, amiért szakítottunk az értelmes és érzelmekben is gazdag cselekvéstől.

2010. július 28.

2024. április 28. Vasárnap