Az alábbiakban Bali József szakállamtitkár úr beszédét adjuk közre, mely elhangzott a február 12.-i vérmezői megemlékezésen.

Tisztelt Emlékezők!

Egykori Ezredtagok, Hozzátartozók, Antifasiszták, Fővárosi Polgárok!

Magyarország hadtörténelmét szokás dicsőnek, küzdelmesnek és – sajnos – véresnek is nevezni.

Hazánk soha nem volt olyan kivételes helyzetben, hogy határait és földjét elkerüljék a hadjáratok. Az Észak Atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozásunkat megelőzően még a szövetségeseinket és ellenségeinket sem magunk választottuk – bennünket választottak. A hely, ahol összegyűltünk – a Budavár alatt elterülő Vérmező – is olyan bátor férfiak mártíromságának helyszínét jelöli, akik meg merték tenni az első lépést a függetlenség, a nemzet és az állampolgár szabadsága felé.

1795. – a magyar jakobinus mozgalom – óta 150 év telt el, amikor azt a bizonyos lépést újra meg kellett tenni: a felvilágosodás eszményét, a humánumot pedig újra meg kellett védeni – akár emberéletek árán is.

Ezt a nagy és bátor lépést tették meg 1945 januárjának és februárjának hideg napjaiban a később „Budai Önkéntes Ezred” néven egyesített magyar alakulatok. Azok a magyar katonák, akik hetekkel vagy napokkal előtte még a szovjet hadsereg ellen harcoltak, és voltak köztük olyanok is, akik hetekig hadifogságban sínylődtek, vagy akik tudatosan, már hónapokkal korábban átálltak a másik oldalra.

Akkor még egyikőjük sem sejtette, hogy milyen rendszernek, micsoda nehéz éveknek néz elébe az újjászülető Magyarország – azt azonban tudták, hogy mennyi halál és mekkora pusztítás szemtanúi voltak.

A Szovjetuniót megtámadó Magyarország területe 1944-re már a harcok színterévé vált. A háborút, a 2. nagy világégést, immáron nemcsak a családjuk mellől a frontra küldött katonák, hanem otthon maradt családtagjaik is megszenvedtek: a náci német hadsereg 1944. március 19-én megszállta Magyarországot, teret engedve ezzel a terrornak, a fekete ingek és zászlók árnyékában hatalomra került nyilasoknak. Ezeréves hadtörténelmünk szégyenfoltja lett.

Magyar magyart ölt – intézményes keretek között, állami segédlettel. Zsidó, antifasiszta, más vallású, más nemzetiségű is olyan értelmetlen pusztítás áldozatává vált, amely ellent mondott mind a keresztény vallásnak, mind a demokratikus-humanista világnézetnek. Ellent mondott mindennek, ami addig emberi volt, ami addig érték volt.

Tisztelt Emlékezők!

Már akkor is sokan voltak a Magyar Királyi Honvédségben, akik ellenezték a német orientációt. De kevesebben voltak, akiknek bátorságuk is volt tenni ellene. És még ennél is kevesebben voltak olyanok, akik csatlakozni tudtak az antifasiszta ellenálláshoz, vagy akárcsak semlegességükkel, az embertelen parancsok végre nem hajtásával, a feladatokat bojkottálva gyengíteni voltak képesek a fasizmus erejét.

Mert ez az erő akkor – 1945 elején – még létezett. Létezett és kemény küzdelembe, hatalmas véráldozatba került, hogy lépésről lépésre meghátrálásra kényszerítsék. A német hadsereg itt, Budapesten, a Budavár tövében is megtelepedett és a végsőkig tartó harcokra rendezkedett be, és erre utasította magyar szövetségesét is.

Ám az a Budavár, amely oly gyönyörű volt még 1944 őszén is, és az a Budapest, amelyért nemcsak lakosai rajongtak, hanem külföldön is méltán volt nevezetes, 1945 első hónapjaiban már súlyos háborús pusztítás nyomait mutatta. Számtalan visszaemlékezés és honvédink levelei is bizonyítják, hogy a „Budapest-erődnek” nevezett, milliós nagyváros értékeit értelmetlenül és kíméletlenül felhasználták, hogy a szovjet hadsereg előrenyomulását hetekre, vagy akár csak napokra megállítsák, hogy a fasiszta ideológia Európa még megszállt területein tovább tobzódjon.

1944 őszétől a lakosság már közelről is megtapasztalta és szenvedte a háború rémségeit, megismerte a német nácik és magyar fasiszta bérenceik igazi arcát. Ekkortól a háború és annak minden borzalma már nemcsak a filmhíradókból, az újságokból és a hazatérő sebesültektől vagy a váltáskor visszaérkező katonák elbeszélései alapján volt ismert. A háború itthon is véres valósággá vált.

1945 januárjában a budapesti ostrom alatt már sok helyen találkoztak a szovjet katonák a magukat megadó, vagy a szovjet hadifogságból érkező, átállt magyar egységekkel. Voltak közöttük, akik már másnap harcokba bocsátkoztak a németekkel. Ők voltak azok, akiknek nemcsak bátorságuk, hanem lehetőségük is volt, hogy szakítsanak a németekkel és tegyenek is ellene, hogy a háborús pokol minél hamarabb véget érjen.

Többszörösen is bizonyítaniuk kellett: egyrészt a szovjetek felé, hogy a magyar hadseregben igenis vannak antifasiszta érzelmű alakulatok is. Másrészt bizonyítaniuk kellett egykori bajtársaik felé, hogy a szovjet hadsereg megbecsüli és várja soraikba azokat, akik önként vállalják a harcot a megszálló fasiszta erőkkel.

Ennek a megbecsülésnek legfontosabb bizonyítéka volt, hogy 1945. február 13-án – a szovjet mellett – a magyar zászlót is kitűzték a felszabadított Budavári Palota ormára. Mert a Vár felszabadításában részt vettek az előző napon a különböző honvédegységekből itt, a Vérmezőn megalakított alakulat katonái is. Az alakulat állományában, amely később a Budai Önkéntes Ezred nevet kapta, csaknem 2500 magyar katona harcolt Variházy Oszkár ezredes parancsnoksága alatt – Budapest felszabadításáért.

A történelmi lehetőség adott volt, azonban bátorságra is nagy szükségük volt. A sok bátor katona közül azonban mintegy hatszázra a halál várt. Merítsünk erőt az ő bátorságukból, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló.

Hiszem, hogy hazánkban ma is a Budai Önkéntes Ezred katonáihoz hasonló bátor emberek vannak többségben. Nem felejthetjük a 65 éve történteket, sem a gyalázatot, ami történt, sem a jogos büszkeségre okot adó tetteket. Történelmi lehetőségünk és egyúttal felelősségünk is az újra éledő embertelen, ordas eszmék ellen felemelni szavunkat, és demokratikus eszközök igénybevételével megállj-t parancsolni térnyerésüknek. E feladat elől nem futamodhatunk meg. Tennünk kell a dolgunkat, ahogyan azt a Budai Önkéntes Ezred katonái tették a maguk idején. Hálásak vagyunk érte.

Tisztelt Emlékezők! Köszönöm, hogy meghallgattak.

2010. február 16.

2024. április 27. Szombat