A FIR közleménye

nyomtatás


A FIR sürgetően figyelmeztet az amerikai kormányzat általi katonai feszültség további eszkalálódására Ázsiában és Latin-Amerikában.

Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIR) – Antifasiszták Szövetsége nagy aggodalommal követi az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti konfliktusban tapasztalható katonai erőszak veszélyének növekedését. A látható jelek nem csupán a fegyverek tesztjei, de a katonai manőverek számának növekedése a Korea körüli térségben.

Kifejezetten elítéljük az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán manővereit a térségben, valamint a több mint 28 ezer fős amerikai katonai jelenlétet a Koreai-félsziget déli részén. A THAAD amerikai védelmi rendszer csatarendbe állítása Dél-Koreában egy további eszkalációs fokozatot jelent a fenyegetési stratégiában és az első csapás képességének megteremtését célozza, amely a Kínai Népköztársaság biztonságát is veszélyezteti.

Ezt Észak-Korea „nukleáris programjával” igazolják, amit az Egyesült Nemzetek is elutasított. A békemozgalom részeként a FIR természetesen kiáll a nukleáris fegyverek világméretű felszámolásáért. Ugyanakkor ez azt feltételezi, valamennyi érintett állam számára, hogy maguk ne kényszerüljenek arra, hogy növeljék a más államok által előidézett nukleáris veszélyt.

Támogatjuk és követeljük az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti viták békés rendezését, valamint az 1953-as fegyverszüneti megállapodásnak a két fél közötti átfogó béke-megállapodással történő felváltását.

Emlékezzünk a Hirosima és Nagaszaki elleni 72 évvel ezelőtti atomtámadás pusztító következményeire. Ez megtiltja a nukleáris első csapás stratégiájának bármilyen megfontolását, amelyet jelenleg az amerikai elnök propagál. A szavakban és – úgy tűnik – tettekben is megvalósuló eszkalálódást, azt hogy érvényre juttassák az Egyesült Államok geopolitikai hegemóniáját a Csendes-óceán térségében, meg kell állítani. Szemmel láthatóan csak katonai fellépés tűnik lehetőségnek a jelenlegi amerikai kormányzat számára. A venezuelai kormányt is, amely a hazai politikai destabilizáció ellen küzd, szintén katonai intervencióval fenyegették meg.

Felhívjuk a világ politikai erőit, hogy vessék latba befolyásukat az érintett felek irányába annak érdekében, hogy lemondjanak a katonai fenyegetésről és találjanak utat a diplomáciai megoldásokra. Ez magában foglalja a demilitarizálást és a nukleáris leszerelést a kelet-ázsiai térségben, valamint Korea függetlenségét és békés újraegyesítését.

Néhány nap múlva emlékezünk meg szeptember elsejéről, a Lengyelország elleni fasiszta invázió napjáról és a II. világháború kezdetéről, amelyben több mint 60 millió ember vesztette életét. A német fasizmus 1945-ben történt katonai szétzúzását követően a népek megalkották azt a gondolatot, amely még mindig kötelességünk a mai napig: Soha többé fasizmust! Soha többé háborút!

Berlin, 2017, augusztus 20.

Hanti Vilmos elnök,
Dr. Ulrich Schneider főtitkár


2017. augusztus 20.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek