Demonstrálás a budapesti lett nagykövetség előtt

nyomtatás


Semmilyen dicsőítést a lett Waffen-SS-nek!

Nemzetközi tiltakozási lánc keretében demonstrálás a budapesti lett nagykövetség előtt március 15-én 12 órától!

Március 16-án Lettország fővárosában, Rigában 1991 óta minden évben a lett Waffen-SS egységeit dicsőítő felvonulásra kerül sor, és zászlóerdőbe burkolódzó tömegdemonstrációt tartanak a város központjában a Szabadság emlékműnél.
Lettország Észtországgal, Litvániával, Ukrajnával és Bulgáriával együtt azon kelet-európai államokhoz tartozik, amelyekben a Waffen-SS egységeit és más a nácikkal kollaboráló, antiszemita halálbrigádokat nemzeti hősként ünneplik. Mindez állami hatóságok nyílt támogatása mellett történik.

A rigai „dicső menet” egy felháborító provokációt jelent a lett rendőrség és SS-egységek áldozatai hozzátartozói, az ország zsidó, orosz nyelvű és más kisebbségei számára. Ez nem csupán az Európai Unió alapértékeivel áll szemben, amelynek előnyeit a lett állam más oldalról viszont szívesen elfogadja, hanem provokációt jelent az Oroszországi Föderációval szemben is, és ezzel veszélyezteti a békét Európában.

Lettországban az antifasiszta demonstrálókat az állam részéről jelentős megtorlások érik. Ilyenek a telefonlehallgatások, utazási korlátozások, hatósági zaklatások, rendőri brutalitások. Ezt 2014-ben Rigában Hanti Vilmos a FIR és a MEASZ elnöke is tapasztalhatta, akit a rendőrök szabad mozgásában jelentősen korlátoztak.
Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (a FIR) fontosnak tarja, hogy idén is kimutassuk szolidaritásunkat a lett antifasisztákkal!

A Német Antifasiszta Szövetség virrasztásra hív fel Berlinben, Brémában, Hamburgban, Frankfurtban és Düsseldorfban a lett nagykövetség és tiszteletbeli konzulátusok előtt. Tiltakozások lesznek továbbá Brüsszelben, Rómában, Athénban.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (a MEASZ) március 15-én Budapesten tiltakozik a náci kollaboránsok és tömeggyilkosok dicsőítése ellen és követeli a szabadságot a lettországi antifasiszták számára.

A MEASZ Budapesten 2017. március 15-én 12 órától tartja a nemzetközi demonstráció részeként a tiltakozást a Lett Köztársaság Nagykövetsége előtt (XII. Vas Gereben utca 20).

Várjuk antifasiszta barátainkat!

A FIR és a MEASZ
measzmail@gmail.com

2017. március 1.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. március 28. Csötörtök