Kézitáskával Indiában – A MEASZ országos elnöke fotókiállításának megnyitásáról

nyomtatás

Őszi programsorozata első rendezvényeként tartották meg kedden az idén éppen 120 esztendős Magyar Újságírók Országos Szövetsége budapesti Sajtóházában Hanti Vilmos fotókiállításának megnyitóját. A jeles közéleti személyiség tárlatának anyagát Keleti Éva fotoriporter-fotoművész, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke méltatta. Az indiai hangulatot teremtő megnyitón a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szolgáltatta a zenét és ételkóstolót. Közreműködött a barokk-reneszánsz zenét játszó Lovas Tamás és Sándor Ádám.


Dolgozott pedagógusként, szerkesztőként, ám elsősorban következetes közéleti fellépései tették ismertté nevét. Az 58 éves Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke most fotóriporterként is bemutatkozott.

Mint Keleti Éva, a magyar fotográfia „nagyasszonya” a megnyitón elmondta, nem győzött ámulni a képek válogatásakor. Hanti Vilmosnak ugyanis – egyszerű mobiltelefonjával – olyan képsorozatokat sikerült rögzítenie, amelyek több évtizedes tapasztalattal rendelkező fotóművészeknek is dicséretére válnának.

Az Indiába készülő Hanti Vilmosnak az idén márciusban Brüsszelben kellett (volna) átszállnia, ám kénytelen volt négy napot a repülőtéren vesztegelni a terrortámadás miatt. Ám nem töltötte tétlenül az időt, mobiltelefonjával felvételeket készített a tragédia helyszínén. Indiába megérkezve további bonyodalmakat okozott számára, hogy gépének csomagterébe nem rakták be a bőröndjét, ekként egyetlen kézitáskával kellett „átvészelnie” az utazást. (A budapesti reptéren feladott koffert végül csak hazaérkezésekor vehette át, ugyancsak Ferihegyen.)

India a „botcsinálta fotóriporter” számára nem volt ismeretlen, hiszen már kétszer is járt a dél-ázsiai országban, a Föld második legnépesebb államában. Hantit ott elsősorban és mindenekelőtt a hétköznapok érdekelték/érdeklik: hogyan élnek, hogyan viselkednek az emberek. Képei között talán nincs is „beállított” felvétel, a tárlatlátogatónak mégis az az érzése, hogy a fotós mégsem vaktában „lövöldözött”, hanem nagyon is tudatosan komponálta meg témái választékát.

A mesés ázsiai ország ámulatba ejti és gondolkodásra készteti a látogatót. A tőlünk távoli földrészen néhány évtized alatt csaknem megnégyszereződött a népesség. Hanti Vilmos képei is azt sugallják, hogy a világ nem csupán Európa és Amerika, hanem ennél jóval több. Bolygónkon sok száz millióan élnek – nálunk jóval szegényebben, tanulságos hagyományokkal és színes kultúrával.

A törékenység és kiszolgáltatottság is „visszaköszön” a fotókiállítás képeiről, melyek azt üzenik a szemlélőnek: legyünk tekintettel erre a másik világra, ott élő embertársainkra, és ne lássuk/láttassuk idegennek őket, akik éppúgy boldogulni szeretnének a 21. század mindennapjaiban, akárcsak mi.


A kiállítás szeptember 6-ig tekinthető meg a Sajtóház (Budapest, VI. kerület, Vörösmarty utca 47/a.) Mikszáth-termében!

Forrás: Infovilág 
https://www.youtube.com/watch?v=5XYHNhKm3Ug 
Fotók: Czinkóczi Tamás



















 

2016. augusztus 23.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum


Évkönyv

Alapszabály

Beszámoló- közhasznúsági melléklettel,
elfogadta a MEASZ közgyűlése 2014 május 27-én


Az antifasizmus nem jobb-, vagy baloldaliság kérdése
Demokrata.info
Demokrata.info
FIR hírlevelek

Tüntetés az Új Színházért (videó)

Demokrácia Akadémia
FIR





emasa

Kurucwanted

BPI

Mix Online

FacebookÖsszefogás a demokráciáért

FacebookAntifasiszta.hu a Facebookon

Twitter
Összefogás a Demokráciáért a Twitteren
Demcall @OFDMEASZ


2017. október 22