A magyar-lengyel hídember |  |
Sokan vagyunk olyanok, akiknek – ilyen vagy olyan okok miatt – fontos a „lengyel- magyar két jó barát” mondás, valóban érzik értelmét, odafigyelnek a két országbeli történésekre. Néhányan még a magyar fülnek annyira idegen nyelvvel is megpróbálunk megküzdeni, felkapjuk a fejünket a hírekre, egyszóval: jobban odafigyelünk. De közülünk csak kevesen vannak olyanok, akik egész életüket annak szentelik, hogy hidat építsenek a két nép között, olyat, amelynek betonja nem repedezik, s ha igen, megpróbálnak azon rögtön javítani. Ilyen „hídember” Szilágyi Szabolcs újságíró, író, tolmács, műfordító, akit legújabb könyve ürügyén szeretnék Önöknek bemutatni karácsonykor.
Az 1942-ben, Nagyváradon született Szilágyi Szabolcs
már Nyíregyházán érettségizett, diplomát könyvtárosként és
pszichológusként Debrecenben szerzett. Rövid ideig könyvtárosként
dolgozott, majd a Kelet-Magyarország újságírója, később a Magyar Rádió
nyíregyházi stúdiójának helyettes vezetője. Alapító főszerkesztője a
Nyíregyházi Városi TV-nek. Mi akkor ismerkedtünk meg, amikor a hetvenes
években a rádió állandó varsói tudósítójaként dolgozott – összesen 8
évig, ebből két évet a Magyar Televíziónak is készítette a
tudósításokat. Már akkor irigyeltük. Nemcsak azért, mert olyan nyelv és
helyismerete volt, mint egyik magyar kint dolgozó újságírónak sem, hanem
mert már akkor olyan dokumentációt állított össze magának, amely még az
híres MTI-st is megszégyenítette.
Máig ő az, akihez nyugodt lélekkel fordulhat bárki, ha nem ismeri a
lengyel helyzetet, politikust, művészt, pártot – nekem ő a végső
segítség, akár nyelvileg is. Jó, lehet mondani, könnyű a dolga: felesége
lengyel, nemcsak az egész család, de gyanítom, még háziállatai is
kétnyelvűek. Emlékszem egy varsói beszélgetésünkre, a telefonban hallom
az egyik állatkát, ezúttal a papagájt, a „papától” magyarul követelte:
„Vizecske! Vizecske!”.
A rendszerváltás után a varsói magyar
nagykövetség sajtóattaséja volt, majd a lengyel fővárosban telepedett
le. Ezután alapító főszerkesztője lett a varsói Metropol című
napilapnak, majd az EU-ba való belépés után a BBC magyar szekciójánk
tudósítója Varsóból az adások megszűntéig. A Nemzetközi Mosoly Lovagrend
alkancellárja hosszú évekig, Nyírbátor és a lengyelországi Rawa
Mazowiecka testvérvárosi kapcsolatainak fő építője, rengeteget dolgozott
Nyíregyháza és Rzeszów kapcsolatainak fejlesztésén is. A ZLP (lengyel
írószövetség) tagjaként a Műfordítói Klub kezdeményező alapítója. Magyar
és lengyel kitüntetéseinek felsorolására kevés a hely. Mellesleg amatőr
zenész, a Lengyel Blues és Ballada Társaság tiszteletbeli, örökös
tagja.
1964 óta 17 könyve jelent meg magyarul és lengyelül:
dokumentum-riport kötetek, regények, szatírák, groteszkek, lengyelből
számos mű fordítója. Nem véletlenül ilyen korai a dátum: Lengyelországba
először magyar fiatalokkal 1957-ben utazott, majd gimnazistaként minden
szünidejét lengyel cserkészek táborában töltötte – aztán sokat
autóstoppozott, az akkori idők megszokott utazási módja volt ez.
Megtanulta a lengyelt – s innentől töretlen az út: a lengyel ügyek egyik
specialistája.
Írt könyvet Walesáról, a Szolidaritás
születéséről és a hadiállapotról, az első magyar szívátültetésről és még
hosszan lehetne sorolni, kedvencem a „Visszapillantó tükör. A
történelem, a politika és a hatalom félárnyékában” – ez a három kötetes
mű már a mi életünk egy részét is mutatja.
Bevallom, legutolsó regényébe, a „Halálvölgy”-be nehezen fogtam bele – a
háborús téma érzékenyen érint. Meg is írtam neki. Ezt felelte: „ Az
első auschwitzi „kirándulásom” (1958 nyarán, 15 évesen) olyan mély
hatást tett rám, hogy amikor varsói rádiótudósítóként felkértek a 20
perces dokumentumfilm magyar hangjának szerepére, előbb nem vállaltam.
De aludtam rá néhányat, beszélgettem egy francia kollégával, aki az ő
nyelvére szinkronizált. Végül megcsináltuk. Nehéz lenne leírni, milyen
érzés tépázta lelkünket az aláolvasás közben. A 20 perces filmet majdnem
2 óra alatt csináltuk meg... Akkor fogadtam meg, hogy amivel csak tudom, segítem az antifasiszta harcot. Több zsidó barátommal, sokszor beszéltem erről. Ők is egyetértettek: félre kell tennünk a szubjektumot (tudom, könnyű ezt mondani!) Ismerni kell, tudni kell mindent és terjeszteni kell a legborzasztóbb tényeket s velük a humánus gondolatot. Mindenfajta diktatúra ellen fel kell lépni. Ezért írtam meg a regényemet és azért mondtam le a teljes bevételemről, hogy terjedjen minden úton az ébresztő.... Amíg nem késő.”
A
Halálvölgy a II. világháborúban játszódik. Az író szerencséjére talált
egy túlélőt, s vele járják végig azt az utat, amely a borzalmak
helyszíne volt. Szilágyi itt egy fordulattal a tömegsírból előhívva
szembesít egy német és ukrán fiatal katonát, és szembesíti azzal a
kérdéssel: itt maradnának-e az általuk át nem élt, globalizációs hetven
év után? S a szörnyű kérdés: új felállásban – de globalizálódhat-e a
kistérségi világháború?
Hanti Vilmos a regényhez írt utószóban
írja: „A fasizmus eszméinek képviselete nem lehet vélemény, hanem
bűn...70 évvel ezelőtt az antifasiszta koalíció bebizonyította, hogy a
különféle világnézetű emberek össze tudnak fogni egy jó cél
érdekében....Legyen az antifasizmus a nemzetközi kapcsolatok olyan
minimuma, amely felülír minden érdekkonfliktust, hiszen ismét igen
vékony jégen lépdelünk, itt Európában.”
Ajánlom Szilágyi Szabolcs
kiváló könyvét mindenkinek, akit érdekel a múlt – és a jelen, és jövőnk
is! Nem ígérek könnyű olvasmányt, de különlegeset – és nagyon aktuálisat
– igen.
Forrás: lengyelnet
Szilágyi Szabolcs Halálvölgy című könyvéről!
Kedves Szabolcs!
Elolvastam könyvedet. Gratulálok! A nyelvezeted igazán elbűvölő élményt adott. A tartalmára inkább azt mondanám, hogy szívszomorítóan érdekes. Az olvasót megajándékozza azzal, hogy úgy érezheti, maga is részese az eseményeknek, amikor a valóság átitatódik a fikcióval. Igazán hiányt pótló antifasiszta mű a Hitlerrel szemben létrejött ellenállásról, no meg arról, milyen pusztítást végezhet egy háború, amelynek hatását több évtizeddel később is szenvedhetik a lelkükben a védtelen, egyszerű emberek. Sajnálatos, hogy a könyved a mai magyar kormánypolitika hatására nem kapja meg a megérdemelt nyilvánosságot, a kellő elismerést, mert a diktatúrák sajátossága, hogy sok sajtós kolléga igazodni akar, gyakran egy sajátos öncenzúrával a vezér vélt vagy valós elvárásaihoz. Mindenesetre szerencsés lehet az utókor, hogy könyved mindezek ellenére megszületett a 25. (!) órában! Bízhatunk abban, lesznek olyanok, főleg a fiatalabb korosztály tagjai, akik tanulni fognak belőle. Remélem, közösen meg fogjuk érni, amikor írásodból méltó játékfilm fog készülni, s azzal a mondanivalód még inkább eljuthat a közönséghez. Barátsággal üdvözöllek, sikeres, boldog 2016-os esztendőt kívánok neked és szeretteidnek!
Hanti Vilmos a MEASZ elnöke
2015. december 26.
