Gondolatok az antifasiszta mozgalom történetéről

Hetven évvel ezelőtt, 1945. május 15-én alakult meg a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége. A 40. évforduló alkalmából Sárközi Sándor bajtárs nagy, összefoglaló munkát készített arról a négy évtizedről. Az ellenállók történetével rajta kívül Dr. Godó Ágnes ezredes, elnökségük volt tagja is foglalkozott: könyvet írt a magyarok külföldi részvételéről az antifasiszta harcban. Sok tagozat, csoport, személy írta meg visszaemlékezéseit. Elhangzott, megjelent megemlékezés az 50. és a 60. évfordulón is, azok is Sárközi Sándor tanulmányát használták sorvezetőnek.
Én nem vagyok történész, Sárközi Sándor munkáját próbálom én is kiegészíteni a saját gondolataimmal,  a MEASZ megalakulásához vezető folyamat értékelésével, és néhány mondatban összefoglalni az utóbbi 15 év legfontosabb tanulságait.
Mondanivalóm lényege: a magyar történelemben - nagyon rövid pillanatokat leszámítva - és talán a MEASZ legutóbbi évtizedének kivételével - soha nem jött létre tartósan antifasiszta, demokratikus egység és ennek megfelelő mozgalom hazánkban.
(Az MSZMP 1975. „...hazánkban nem jött létre olyan szervezet, amely egyesítené a fasizmus ellen különböző módon és különböző eszközökkel harcoló személyiségeket. Kimaradt a Szövetségből az ellenállási mozgalom sok aktív tagja, a párt illegális harcosainak és a volt politikai foglyoknak nagy része." Ez persze másról, más időkről-1975-előttről - szól, de majd visszatérek rá!)
A történelmi helyzetek többször felkínálták a lehetőségét antifasiszta, demokratikus mozgalom létrehozásának.

I. Az első és elvileg is nagy lehetőség  1935-ben (07.25.) a Komintern VII. kongresszusa.
- 1935-ig a kommunista mozgalom stratégiája következtében fel sem merülhetett a kérdés (1917, 1919, Német forradalom, stb.): továbbra is napirenden van a szocialista forradalom, Kommunisták a burzsoázia és szövetségesei, meg az osztályáruló szocdemek ellen...
- a Komintern VII. kongresszusa: szakítás a korábbi stratégiával! MERT:
+  a fasizmus hatalomra jutása nem egyszerűen egy kormányváltás, hanem a burzsoá uralom egyik formájának (polgári demokrácia) felváltása egy másikkal: nyílt, terrorista diktatúrával.
+ a fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája,
+ az adott helyzetben a munkásosztály előtt nem a szocialista forradalom vagy burzsoá demokrácia , hanem a polgári demokrácia vagy a fasizmus alternatívája, stratégiai választási lehetősége áll.
+ Következtetés: a kommunista pártoknak elszántan védelmezniük kell a demokratikus szabadságjogokat, a politikai és szociális vívmányokat, „munkálkodjanak egy valamennyi antifasiszta társadalmi erőt koncentráló népfront megteremtésén”. Feladat: munkásegységfront és összefogás a munkásosztálytól a kispolgárságon át a diktatúra-ellenes tőkés rétegekig mindenkivel a fasizmus ellen.

Milyenek voltak a megvalósítás feltételei?? Nem voltak meg ekkor ...
- 1934.06.30-07.02. Röhm-puccs (hosszú kések éjszakája) az SA, a náci párt radikális népi erői, meg a munkásmozgalom megsemmisítése...
- 1934.dec.1. Kirov gyilkosság: mindenkit, aki Sztálin totális hatalmának útjában állt: párt, hadsereg, államapparátus., nemzetközi kommunista mozgalom vezetői (az 1919-ben funkcionált KMP 16 fős KB-ából 8 főt meggyilkoltak, 2 fő tért élve haza 1945-ben) - Trockij 1940. augusztus 21-i halála.
- Spanyol polgárháború: Gerő Ernő 1937-től (NKVD) harc a trockisták, anarchisták ellen (barcelonai hóhér)
- Németország angol-francia „megbékítése”, majd a Molotov - Ribbentrop  paktum, a villámháborús sikerek megtévesztették,  bénultságra ítélték az antifasiszta erőket.

II. Az antifasiszta összefogás a háború folyamán:  előzményei, kényszerei és eredményei
- Lengyelország, Franciaország, Jugoszlávia német megszállása: az antifasiszta fegyveres. harc kezdete
- Háború a Szovjetunió. ellen: A hadifogságba került magyar katonák első antifasiszta csoportja már 1942 januárjában összejövetelt tartott, ahol kiáltványt fogalmaztak, amit röpcédulákon, szovjet repülők szórtak le. A kiáltvány a magyar néphez fordult, amelyben a háború katasztrófájának veszélyeire figyelmeztettek. Az önként jelentkezőket később - Nógrádi Sándor és Révész Géza vezetésével -, a kijevi partizániskolában képezték ki.
-  Háborúellenes mozgalom bontakozott ki 1941-42-ben Magyarországon, az antifasiszta, háború ellenes erőket, a munkásmozgalom aktivistáinak nagy részét behívták katonának, munkaszolgálatosként pusztították. 1943-tól Békepárt...
-  Magyarország. német megszállása, nyilas hatalomátvétel - harc a fasizmus ellen! Rajk-Demény  szövetség, MNFF, fegyveres ellenállás, a nemzeti, demokratikus erők összefogása. 1944. dec. 21. Ideiglenes Nemzetgyűlés, december 22-én " megalakult a Dálnoki Miklós Béla vezette Ideiglenes Nemzeti Kormány: antifasiszta, demokratikus intézkedések.
Ekkor úgy tűnt, tartós képződmény lehet a háború alatt, a fasizmus ellen létrejött szövetség. De nem lett az!! (Pl: Demény Pált 1945. február 13-án Rákosi utasítására Péter Gábor letartóztatta („a párt foglya voltam..”).
Két év alatt az összes demokratikus pártot megsemmisítették, 1948-tól megindul a hazai kommunista antifasiszta erők likvidálása, koncepciós perek, táborok,.... Egy újabb demokratikus összefogás lehetősége semmisült meg!!!!!

III. Az összefogás helyett három antifasiszta szövetség létrejöttének körülményei: 1945 május 15 - 1947 vége

A felszabadulás után főként a külföldön harcolt partizánok, a spanyol polgárháború önkéntesei megkezdték a békés kapcsolatépítést. Az MKP határozata alapján már 1945 május 15-én megalapították a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetségét. Az alakulás napjára 96 főből állott a taglétszám. Felvételi bizottságot, majd Igazoló Bizottságot hoztak létre, amely elbírálta a kérelmező jogosságát. /Révész Géza mellett Uszta Gyula, Ihász Miklós, Kovács István és Rékai Miklós/ Munkájuk nyomán azután az első félévben még 5-600 tagot igazoltak.  A szövetség előnyben részesítette a külföldön harcolt partizánokat a hazaiakkal szemben.
Tagsági igazolványokat adtak ki, magyar-orosz és spanyol nyelven állították ki és ezeket Révész Géza és Görgényi Dániel írták alá.
1946 májusában tartották a Szövetség első kongresszusát. Amelynek nyitányaként Tildy Zoltán köztársasági elnök a Magyar Szabadság Érdemérem kitüntetését adta át számos volt partizánnak és ő köszöntötte megnyitó szavaival a Kongresszus küldötteit is. A Díszelnökségbe helyet kapott Károlyi Mihály, Nagy Ferenc, Veres Péter, Rákosi Mátyás.
A Kongresszus határozati javaslatot fogadott el, amelynek megfelelően  megalakították a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége Baráti körét. A szöveg szerint: „Ebben a szervezetben, pártkülönbségre való tekintet nélkül szívélyesen látnak minden becsületes, következetes demokratát."
A Partizánbarát Szövetség 1946 november 3-án meg is alakult, Sólyom László - akkor még vezérkari főnök ¬elnökletével. Az ő, Révay Kálmán és Várnai Zseni aláírásával adták ki az első körleveleiket. A felvételi eljárás igen egyszerű volt: felvették  az új demokratikus honvédség , a határőrség, a rendőrség tagjait és hívták a szövetségbe mindazokat, akiket a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége nem vett fel tagjainak: a vidéki ellenálló csoportok tagjait, a Mokán, a Táncsics, a Görgey zászlóalj, stb. egykori tagjait..  A szövetség céljául a szabadságharcos szellem ébresztését, fejlesztését, a magyar jövő szolgálatát fogalmazták meg. Egy év alatt a szövetségbe szabadságharcosok ezrei léptek be, 97 budapesti és vidéki szervezeti csoportjában mintegy 22 ezer tag működött.

A Magyar Partizánok Bajtársi Szövetségét egyoldalúságai miatt kritizálók más csoportjai 1946. október 6-án tartották alakuló közgyűlésüket Magyar Nemzeti Ellenállás Szabadságharcosainak Szövetsége néven. A szövetség a hazai ellenállásban részt vett katonai, politikai, ifjúsági és egyházi csoportokból, egyénekből alakult. Kapcsolódott hozzá a Magyar Diákok Szabadság Frontja és a Magyar Frontba tömörült pártok volt ellenállói, szabadságharcosai, a KISKA tagjai, a katonai ellenállás számos résztvevője. A közgyűlés díszelnöke Tildy Zoltán köztársasági elnök volt, a szövetség létrehozását nagymértékben támogatta Nagy Ferenc miniszterelnök.
A három szervezet léte, a mögöttük felsorakozott pártok  vitái, konfliktusai, három igazoló bizottság működése megosztotta az ellenállási mozgalom résztvevőit. A visszásságok megszüntetésére a Magyar Függetlenségi Frontba tömörült demokratikus pártok 1947. november 22-én kormányrendelettel próbáltak rendet teremteni: újjáalakították az Ellenállók Igazoló Bizottságát. A pártcsatározások azonban tovább folytatódtak, szembeállították egymással az ellenállókat és megakadályozták az összefogást, az ellenállók egységes szervezetének létrehozását.
1948 első felének eseményei még a 48-as forradalom  Centenáriuma jegyében, ahogy Erdei Ferenc akkor nevezte a Függetlenségi Front egysége jegyében zajlottak. A centenáriumot a politika felhasználta  az ellenállók szövetségeinek egységesítésére. 1948 február 28-án összevonták a szervezeteket Magyar Szabadságharcos Szövetség név alatt.
Az egyesülés idejére az 1500 partizánnal együtt a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek már mintegy 50,000 tagja volt.
A közgyűlés határozata értelmében elnökséget (Nógrádi Sándor elnök, Sólyom László, Münnich Ferenc társelnökök) és széleskörű választmányt hoztak létre. Elfogadták az új alapszabályzatot és tagkönyvcserét hajtottak végre. Megalakították a gazdasági, kulturális, propaganda, szervező, sport, szociális, szerkesztő és fegyelmi bizottságot is. Sorra alakultak meg a szövetség helyi szervezetei.
Az egységes szervezet létrehozását a korábbi szervezetek tagjai nagy eredményként támogatták.
Az MSZHSZ-ben a partizánok igyekeztek megőrizni függetlenségüket, az alapszabály lehetővé tette, hogy akik fegyverrel, vagy illegalitásban harcoltak, önálló Partizán tagozatot hozhatnak létre.

IV. Az MSZHSZ II. kongresszusa 1951. március 31-én már a személyi kultusz jegyében zajlott, csak a nagy tömegszervezet léte, problémái merültek fel. Kihagyták az alapszabályból az ellenállókra vonatkozó részt és még csak utalást sem tettek az egykori partizánokra. Ez nem volt véletlen: e  magatartás „mélyebben fekvő" okaira Rákosi Mátyás egy alkalommal bizalmasan kifejtett véleményéből derült fény.: „A partizántevékenység jelentéktelen és Magyarországon említésre való úgyszólván nincs is. Ezért a partizán-tagozatot el kell sorvasztani, nincs jövője, később pedig meg kell szüntetni..."I

Az elkomoruló politikai éghajlat éppen a valódi partizánok számára hozott igazságtalan vádaskodásokat, majd letartóztatásokat, a Rajk per pedig többeknek a halálát. Egy év alatt 104 embert kizártak, további 150 ellen folyt fegyelmi eljárás. A KISKA és a Görgey zászlóalj tagjait újból igazolás alá vonták. A Tájékoztató Iroda 1949-es, Tito ellenes kiadványa után a jugoszláv ellenállásban résztvevők többsége, majd hamarosan a Spanyolországban harcolt önkéntes brigádok tagjai is hasonló sorsra jutottak. Csibi Lajost, a Partizán tagozat titkárát a Rajk csoport egyik tagjának nyilvánították, aki, mint az Igazoló Bizottság tagja, „titóista és diverzáns elemeket" hozott be a Szövetségbe.
A mindenfajta felülvizsgálatok során a korábbi 1914 fős Partizán tagozatból „kihagytak" 546 embert és 233 személynél nem tudták elvégezni az újraigazolási eljárást, így végül a tagozat légyszáma több mint a felére csökkent.
Csak 1954-55-ben kezdődött meg az életben maradt elítéltek szabadlábra kerülése és ezzel új élet kezdődött az MSZHSZ életében. A volt partizánok tértek magukhoz először az ismét változó politikai légkörben és 1955 januárjában nagyszabású bajtársi-találkozót rendeztek, ahol Nagy Imre miniszterelnök is részt vett. Az antifasiszta ellenállásban részt vett számos személy  részére az ekkor alapított Fegyverrel a hazáért emlékérmet adományoztak, majd az ünnepség után megkoszorúzták az ellenállók síremlékeit a Kerepesi és az Újpesti temetőben. A Nagy Imre kormány határozata alapján megkezdték a megyei, járási, kerületi csoportok szervezését is, melyet 9 megyében és 11 kerületben végre is hajtottak.

Ám az MDP 1955. február 28-án, már ismét Rákosi vezetésével megint „egységesített", ez alkalommal a Szabadságharcos Szövetséget a Magyar Repülő Szövetséggel hozta össze más célokkal, feladatokkal. Az új szervezet neve Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség lett (MÖHOSZ). Ebben az időben ismét mintegy 500 fővel szaporodott a tagozat létszáma, amely 1956 áprilisában 1879 fő volt és folyamatban volt még 570 fő újraigazolása.

1956 október 8-án a Partizán tagozat (ahogy magukat nevezték: a Szabadságért és a Függetlenségért Harcolók tagozata) aktíva értekezletet tartott, ahol a megjelentek már nehezen fogadták el az elnök, Földes László beszámolóját. Olyan - jogos - kérdések kerültek elő a felszólalásokban, hogy kiket terhel a felelősség a kivégzettek haláláért, a bebörtönzésekért, miért engedték, hogy így történjen, ami történt, mit tett a Partizán tagozat vezetése az igazságért, egyáltalán: miért nincs önálló szervezetük?

1956 októberének napjaiban a MÖHOSZ vezetésében nagy volt a megosztottság, a fejetlenség. Az események a tagok nagy részét különböző képpen érintették. Sokan csak szemlélői voltak az eseményeknek, mások pedig részt vettek a megmozdulásokban. A volt partizánok közül többen életüket vesztették. /Asztalos János, Bojti Imre, Mező Ferenc, Kalamár József, Sziklai Sándor./

Október 30.-án megszűnt a MÖHOSZ, a Repülők ismét külön szervezetben tömörültek és önállósodott a Szabadságharcos Szövetség. A Partizán tagozat egy része csatlakozott a Szabadságharcos Szövetséghez.  Király Béla vezérőrnagyot október 31-én rehabilitálták. Még ugyanazon a napon kinevezték a megalakuló Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány elnökének, valamint Budapest katonai parancsnokának.  Feladatul kapta az új Nemzetőrség megszervezését is. A Nagy Imre  kormány felhívására létrejött karhatalmi egységekbe szép számmal jelentkeztek volt antifasiszták és partizánok. Mint, például Maléter Pál, Kovács István, Kopácsi Sándor, Marián István, stb.
A demokratikus kísérletnek azonban 4 nap múlva vége szakadt. (szovjet magyarázatok: Szuez; a szocialista tábor egysége; a nemzetközi kommunista mozgalom egysége-ez inkább az első halálos sérülés volt, Prága, majd Lengyelország végképp kivégezte a nemzetközi kommunista mozgalmat)
            
V. 1956.november 9-10-én Budapesten, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívására megalakult az 1. honvéd tiszti forradalmi ezred, melynek vezetői és tagjai jórészt volt ellenállókból és a néphadsereg alapító tagjai közül kerültek ki.
1956.decemberi KB fasiszta-horthysta-burzsoá ellenforradalmi kísérletnek ítélte az eseményeket, a Fehér Könyvek pedig közzé tették a „bizonyítékokat”.
1957 június 15-én a Partizán tagozat önálló szövetséggé alakult: létrehozták a Magyar Partizán Szövetséget. Áttekintették és korrigálták az alapszabályt, megszüntették a megyei szervezeteket és csökkentették a helyi vezetőségek hatáskörét, megszüntették a tagdíjfizetést. A határozat azt is kimondta, hogy a tagok sorába felvehetőek azok is, akik 1956 október 23 és november 15 között „a néphatalmat fegyverrel, vagy életveszéllyel járó politikai tevékenységgel védték." Ennek eredményeként a demokratikus összefogástól távol álló, „karhatalmista” szemléletű szövetség jött létre.
1957-től  a Szövetség irányítása alatt működött a Magyar Deportáltak Antifasiszta Bizottsága is.
Az 1957 novemberében tartott küldöttgyűlésen új országos elnökséget és választmányt választottak, megválasztották elnöknek Fehér Lajost.  Viharos volt a szavazás, különösen a személyi kérdések szavazásánál éleződött ki a hangulat. Egyes felszólalók hangot adtak annak a kívánságuknak is, hogy országos politikai kérdésekben is foglaljon állást a Szövetség.
Ezek után a Párt Politikai Bizottsága elég elfogult értékelését adta a vitának. E szerint: „Erősen megmutatkozott, hogy sok volt partizán és illegális harcos az elmúlt években elszenvedett sérelmein nem tudta magát túltenni. A lezajlott vitában is kiviláglott, hogy a tagság jelentős része éveken át megrekedt a fejlődésben, nincs fogalmuk a demokratikus centralizmusról, demokráciát játszottak a küldöttközgyűlés vitájában." Megállapították, hogy a Szövetségben sok „az izgága, kispolgári, anarchista elem." S ezeknek a „rendellenességeknek" a gyökere a kerületi szervezetekben található, s hogy „sok partizán gondolkodásában káros avantgardizmus mutatkozik meg, ami nem új keletű jelenség."

Nem csoda ezek után, hogy az MSZMP 1959-ben úgy döntött: a Szövetség területi szervezeteit megszünteti, a társadalmi élet a továbbiakban kizárólag az Országos Központban folyjék.. A Szövetség apparátusa 3 főre csökkent, a költségvetést 40 %-al csökkentették, a helységeket átadták az Express Ifjúsági Utazási Irodának. Megszüntették a tagfelvételt, lezárták a rehabilitációs munkákat. A tagfelvételi zárlat következtében nem került felvételre a Budai Önkéntes Ezred, a Görgey és a Táncsics zászlóalj, a KISKA, a MOKÁN, az új demokratikus honvédség vasútépítő, az 1. és a 6. hadosztályok katonái.
A szervezeti élet a 60-as években csak a bizottságokban folyt, a Választmányt több éven át össze sem hívták. 1961-ben foglalkozott ismét az MSZMP vezetése a Szövetség ügyeivel és ,' akkor határozták el, hogy a tagfelvétel szüneteltetése alól kivételeknek helyet kell adni. Mindenekelőtt a jugoszláv, szlovák, lengyel és a hazai ellenállás résztvevői számára, akik
eddig - önhibájukon kívül -, nem tudták rendezni a tagságukat.
Jelentősebbé vált a Szövetség nemzetközi munkája,  küldöttei rendszeresen részt vettek különböző találkozókon, és idehaza is rendeztek ilyeneket. 1965.október 20-án Budapesten ülésezett az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének V. kongresszusa, melyen 22 ország delegátusai vettek részt.
A  tagság 1971 után ismét megszaporodott, mert a választmány határozata alapján felvételt nyertek a Budai önkéntes ezred, a Görgey zászlóalj, a KISKA alakulatok tagjai, a jugoszláv és szlovák egységekben harcoló személyiségek.
Az MSZMP 1975-ben ismét foglalkozott a Szövetség tagfelvételeinek kérdésével :bár elismeréssel szóltak a közben kialakult tudományos munkáról, a nemzetközi kapcsolatok ápolásáról, az ifjúság nevelése érdekében végrehajtott akcióikról, mégis – helyesen, saját felelősségüket is felismerve - azt állapították meg, hogy „...hazánkban nem jött létre olyan szervezet, amely egyesítené a fasizmus ellen különböző módon és különböző eszközökkel harcoló személyiségeket. Hibásan, kimaradt a Szövetségből az ellenállási mozgalom sok aktív tagja, a párt illegális harcosainak és a volt politikai foglyoknak nagy része, a második világháború harcai közben szervezett és megalakult demokratikus honvédség önkéntes katonái (BÖE, Görgey, Táncsics z., Mokán, stb)." Azt javasolták, hogy a Szövetség gerincét továbbra is a volt partizánok adják, de felvételre ajánlották a polgári ellenálló csoportokat, a Magyar Front egykori tagjait is. Az új szervezetben kapjon továbbra is helyet a Nácizmus üldözötteinek Bizottsága-szólt a határozat.
(Az MSZMP hozta létre a „karhatalmista szemléletű” szövetséget. Ezen nagyon nehéz volt változtatni. Személyes tapasztalataim szerint a honvédségnél, a fegyveres szervezeteknél még a 80-as években is, az 56-os karhatalmisták jó része még ekkor is Sztálin-Rákosi fejével gondolkodott. Az MSZMP politikai, gazdasági reformjairól naponta hallottam: Kádár elárulja a”decemberi határozat szellemét”, „karhatalmistaként nem ezért fogtunk fegyvert”, stb.).
A 80-as évek elejétől indult meg jelentősebb változás. Sok belső vita után 1982. január 9-én tartotta országos értekezletét az új nevet felvett szövetség, a MEASZ. Új elnökséget választottak, módosították az alapszabályt. Felhívással fordultak a lakossághoz: várják tagjaik közé a szovjet csapatokkal együtt harcoltakat, a Magyar Frontba tömörült polgári ellenálló csoportok tagjait, az új, demokratikus honvédség önkéntes katonáit.
A szövetség a társadalom fejlődésével, a demokrácia, a nemzeti egység szélesedésével összhangban igyekezett a magyar ellenállási mozgalom szélesítését megoldani. Történelmi és társadalmi realitásként merült fel a magyar ellenállók és antifasiszták egységes szövetségének létrehozása.
Valójában egy lassú, ellentmondásos folyamat kezdődött. Az antifasizmus - a születése idején az egész világon, de mindenekelőtt Európában -, az összefogás jegyében és bizonyos értelemben, ennek kényszerében jött létre. A hidegháború azonban megosztotta az egykori harcostársakat és gyakran szembe is állította egymással.
Ez a megosztottság, hol durvábban, hol enyhültebb formájában érvényesült Magyarországon is. Általában a rehabilitálások, a valódi ellenállás elismertetése, nagyon nehezen ment. Sok vitát eredményezett:ki volt fegyveres-ki nem, ki vonult el hadműveleti területre-ki nem, volt-e eredeti igazolása-sokszor még a Hadtörténeti igazolását sem fogadták el, stb. A vezetés tömeges jelentkezésre, 15-20 ezer új tagra számított, csak elfelejtkeztek a háború óta eltelt időről: a beérkezett6389 kérelem alapján 4080 felvétel történt, a többit elutasították . A felvételi folyamat 1986 végén befejeződött, utána tagfelvételi zárlatot rendeltek el. /Például az 5.,  7. Hadosztály ügye és sok hasonló csak a kilencvenes években rendeződött./
A létszám megnövekedése, a tagozatok kialakítása és munkája ugyanakkor pezsgést hozott a szövetség munkájában, társadalmi és nemzetközi kapcsolataiban.

VI. Rendszerváltozás és tovább: A szövetség megújulása
Ilyen körülmények között érkezett a szervezet a rendszerváltás küszöbéig. Kevesen gondoltak akkor arra, hogy Nagy Imre és bajtársai újratemetésének ceremóniáján, a Műcsarnok elé kitett koporsókban jórészt egykori antifasiszta ellenállok holttestei feküdtek. A rendszerváltás előkészítésében kulcsszerepet játszó Kerekasztal megbeszélésekre már meghívást kapott a Szövetség, az úgynevezett harmadik asztalhoz, ahol a társadalmi szervezetek képviselői kaptak helyet.
Megtörtént a Szövetség formális elszakadása az MSZMP-től. 1989-ben Dr. Sárközi Sándor lett a Szövetség elnöke és ebben a minőségében az összehívott - immár független - közgyűlés is megerősítette.
Az első intézkedések egyike volt, hogy megszüntették az úgynevezett 56-os tagozatot. Nem zárták ki egyenként a tagokat, de maguktól is sokan kiléptek, mások - partizán-múltjuk alapján is -, a különböző csoportokba léptek vissza.
A szervezet konszolidálódása két fontos területen is zajlott. Az egyik: létrejöttek azok a csoportok, amelyek egykori tevékenységük szerint szerveződtek. S a csoportok között már ismét helyet kaptak a polgári ellenállás egykori résztvevői is.
A másik nagyon fontos változás a területi szervezetek teljes jogú visszaállítása volt, méghozzá önállóan választott vezetőkkel és függetlenséggel. Ma is ezen az alapon működnek ezek a szervezetek, amelyek fontos szereplői lettek a helyi közéletnek.
A MEASZ 1990. február 11-12-én Országos küldött-értekezletet tartott: áttekintette a szövetség egész történetét, kinyitotta sorait a magyar társadalom felé, önálló, politikai pártoktól független társadalmi szervezetnek nyilvánította magát.
A küldöttértekezlet megerősítette a szövetség elkötelezettségét a társadalmi haladás, a haladó erők nemzeti és nemzetközi összefogása, az emberi jogok, a szabad, demokratikus Magyarország mellett.
Sajnos, nem volt esély 89-90-ben sem antifasiszta, demokratikus egység létrehozására. Míg 1956-ban éltek, aktívan politizáltak a Horthy-rendszer demokratikus ellenfelei, a Hazafias Front egykori létrehozói, 90-re jórészt eltűntek a közéletből, ill. kipusztítottuk őket onnan. Az összeomlott szocializmus híveinek nem volt kivel összefogni, miközben egyre erőteljesebben jelent meg a közéletben a kritikátlan Horthy-nosztalgia.
A MEASZ maga is megosztottá vált: MSZMP-MSZP.....
A politikai megosztottság újabb szakadáshoz vezetett. Zimányi Tibor vezetésével, akit Görgeysként korábban kizártak -, s aki sztálinista kövületnek nevezte a megújuló MEASZ-t -, új egyesületet alapítottak Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség néven. Néhányan átléptek az új szövetségbe, majd idővel többen visszaléptek a MEASZ-ba. A kezdeti szembenállás és gyanakvás néhány év alatt sokat oldódott és a 90-es évek közepétől néhány kérdésben (felszabadulás napi koszorúzások, neonácik, stb.) az együttműködésre is akadt példa.
Sokan nehezen szabadultak a MEASZ-ban a régi beidegződésektől, az összefogás szellemétől idegen avantgárd magatartástól. Jórészt ennek tudható be, hogy a komoly politikai tapasztalatokkal, széleskörű társadalmi-emberi kapcsolatokkal rendelkező, szilárd demokratikus, antifasiszta elkötelezettségű elnök, Fodor István egy év után megválni kényszerült a MEASZ elnöki funkciótól.
Az erőteljesebb megújulás a Szövetségben az ezredfordulótól érzékelhető. A MEASZ igyekezett minden korábbinál jobban tisztázni a magyar nemzeti múlthoz való  viszonyát: középpontjába helyezve 1944 december 21. az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulását, Budapest, majd az ország felszabadulását, az európai béke születésnapját, 1945 május 9-ét. Több figyelem jutott az ellenállás emlékhelyeinek ápolására, az arculat átalakítására is.
Négy elemet hangsúlyoznék, ami a demokratikus összefogás alapja lehetett:
- a tagfelvételi korlátozások, megkülönböztetések teljes megszüntetése,
- Radnóti Miklós antirasszista díj megalapítása és a demokratikus összefogás szellemét erősítő adományozása,
- Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság létrehozása a politikai határokat átmetszve,
- Demokrácia Akadémia indítása és több évig való működtetése, amely képes volt fiatalok megszólítására is.
A 70. évfordulón az antifasizmus kérdésében megosztott társadalomban a MEASZ egységes, demokratikus, antifasiszta szövetségként működik és vállalja küldetését.

Nem volt sem időm, sem módom szólni nagyon sok fontos elemről:
- a sokakat érintő szociális bizottsági és a kegyeleti munkáról, az érdekvédelemről,
- a Történelmi Bizottságról /Nemeskürty Istvántól Nyers Rezsőig és kiváló történészekig, sokan vettek részt ebben a munkában./
- a NÜB munkájáról, támogatásáról, az általa szervezett első Nemzeti Zarándokútról Auscwitzba, az Auschwitz Alapítványt létrehozásáról, amely alapja lehetett a Holocaust Dokumentációs Központ első lépéseinek.
- FIR tagság, a FIR két Budapesti kongresszusáról, Elnökünk FIR elnökké választásáról,
- a Veterán Világszervezeti tagságról, a nemzetközi partnerkapcsolatokról,
- Az éledező, ma már jelenlévő fasiszta, rasszista csoportok elleni egyre gyakoribb fellépésről, írásban, nyilatkozatokban, dokumentumok közzétételével és nem ritkán demonstrációkkal is.

Budapest, 2015. május 19.

2015. május 21.

2024. április 19. Péntek