70 esztendős a MEASZ

nyomtatás


A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) 1945-ben, politikai és fegyveres ellenállókból, a nácizmus üldözötteiből alakult. Jelenleg körülbelül 3000 tagja van. Valamennyi megyében és a különböző településeken szervezete működik.


A második világháború sokkhatása után az egész világ döbbenten tekintett vissza a véres esztendőkre és minden érintett országban evidensként merült fel a gondolat: „Soha többé fasizmust, soha többé nácizmust!”

A porig rombolt Magyarországon sem volt más a helyzet, annak ellenére sem, hogy hazánk hivatalosan az utolsó csatlósa volt a gyilkos német diktátornak.
Majd egymillió embert vesztett országunk, ráadásul ennek jelentős részét a magyar hatóságok közreműködésével gyilkolták meg a német haláltáborokban.
Városaink jelentős része romokban hevert, Budapest Varsó és Berlin után a legnagyobb pusztulást átélt főváros volt a világháborúban, iparunkat leszerelték és elszállították, a nemzeti bank vagyonát a magyar és német nácik egyszerűen elrabolták.

Ilyen körülmények között alakult meg 1945-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elődje, amely összefogta mindazokat, akik valamilyen módon hazánkban is küzdöttek a nácizmus és az azt kiszolgáló Horthy és Szálasi rezsimek ellen, embereket mentettek a gyilkos embertelenség idején.
A szervezet azóta a magyar antifasiszta mozgalom egyik legjelentősebb szervezete. 1951 óta alapító tagja az Antifasiszta Ellenállók Szövetségének (International Federation of Resistance - FIR), amely tömöríti azon országok szervezeteit, amelyek részt vettek a Németország elleni háborúban.

A MEASZ a rendszerváltásig elsősorban a háborús veteránokat tömörítő szervezet volt, azonban ebben az időszakban érezhetően előre tört a nacionalizmus és ennek farvizén újjáéledtek a revizionista, a fasiszta, sőt a náci mozgalmak is Magyarországon. Azok az emberek, akik fegyvert fogtak egy idegen eszme ellen a magyar szabadság kivívása érdekében, ismét szembekerültek azzal, hogy a gyilkos gondolat újra belopakodik a mindennapokba. Emiatt döntött úgy a szervezet, hogy fiatalításra és a demokratikus értékrendszer melletti folyamatos cselekvésre is szükség van.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége az elmúlt több, mint két évtizedben folyamatosan jelen volt a hazai közéletben. Részben az említett módon akadályozni próbálta a gyűlöleteszmék előretörését, részben pedig folyamatosan megemlékezett a világháború nevezetes eseményeiről, a főváros és Magyarország felszabadulásáról, illetve az antifasiszta koalíció által kivívott európai győzelem napjáról.

A szervezet elnöke Hanti Vilmos szerint a sok évtizedes múltra visszatekintő megemlékezések komoly szervezési és anyagi megterhelést jelentenek ugyan a szervezet számára, de morális kötelességének tekinti a MEASZ azt, hiszen enélkül a nevezetes események könnyen a feledésre kerülhetnek. Alapvetően a jobboldal torz történelemmagyarázatára vezeti vissza, hogy a világháború végét ma az ország többsége nem felszabadulásnak tekinti.

Az Európa összes országában büszkén vállalt antifasiszta múlt szinte csak Magyarországon lett kitagadva a nemzet emlékezetéből, pedig igenis voltak dicső tetteket végrehajtó magyarok is. Itt elég csak Koszorús Ferencre, az esztergomi páncélosok parancsnokára gondolni, aki szinte egymaga akadályozta meg a budapesti zsidóság deportálását. Nem szabadna elfeledni, hogy Ságvári Endre egy megszállt ország szabadságáért küzdve halt mártírhalált, s még sincs becsülete a magyarkodó "magyarok" előtt.

Nagyon hosszan lehetne sorolni, hogy hány tiszteletre méltó hazafi volt a magyar történelemben, akiknek a jobboldal szerint egyetlen vétkük az, hogy antifasiszták voltak. Megdöbbentő látni, hogy a nácik által meggyilkolt Ságváriról és Bajcsy-Zsilinszky Endréről elnevezett közterületeket neveznek át ma;  a kőbányai jobboldali városvezetésnek is az egyik első döntése az volt, hogy átnevezték a szintén meggyilkolt antifasisztáról elnevezett Pataki István Művelődési házat. Szinte nincs még egy olyan ország Európában, ahol ilyen jellegű lépéseket meg mernének tenni a döntéshozók.

Ma széleskörű demokratikus összefogásra van szükség, ezért is változtatták meg néhány évvel ezelőtt a szövetség nevét: MEASZ-Összefogás a Demokráciáért-ra. Fontos, hogy egyre többen legyenek, akik elutasítják a gyűlöleteszméket.
Ez egy nemzeti érdek, magasan felette áll a pártpolitikai érdekeknek. Az antifasizmus ügyét sok politikai párt próbálja kihasználni, de gyakran ezzel csak ártanak az ügy egészének. Kívánatos, hogy Magyarországon is széleskörű, pártjelvényektől mentesített összefogás legyen ebben a témakörben. Pozitív példaként tekinthetünk Németországra, ahol Drezdában évek óta jobb és baloldaliak összefogásával akadályozzák meg azt, hogy a nácik örökösei emlékezés címén erődemonstrációt tartsanak.
Magyarországon sok szempontból tehát komoly európai hátrányban vagyunk,  látszik is ennek az "eredménye".

Nagyon fontos, hogy az antifasiszta és antirasszista ügy mellett hitet tevő polgártársaink tetteit elismeréssel díjazzuk és példát állítsunk mások elé. Ezért 2000. novemberében a MEASZ megalapította a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat, amelyet évről- évre azoknak ítélik oda, akik elismerésre méltó módon cselekedtek az említett területeken. A díjazottaink száma már több tucatnyi. Újságírók, civil aktivisták, politikusok és művészek büszkén veszik át az elismerést.

Sajnos, a vállalt feladatok és lehetőségek egyre jobban távolodnak egymástól. Sajnos napról napra kevesebben vannak azok az egykori hősök, akik még személyesen küzdöttek a nácizmus ellen. Néhány évvel ezelőtt még önálló tagozata volt a spanyol köztársaságért küzdő veteránoknak, akik aztán beolvadtak a nyugati országokban harcoló magyar ellenállók csoportjába, azonban mára ez a szervezet is megszűnt. A tagság érezhetően fogy, így a tagdíjakból már az alapvető kiadásokat sem lehet fedezni.

A "nemzeti együttműködés rendszerének" bevezetése óta szinte reménytelennek tűnik pályázati úton állami forrásokhoz jutnia a MEASZ-nak. Az egyik tévéhíradóban meg is szólalt pár esztendeje az egy bemondó: "minek a MEASZ-nak állami támogatás, hiszen már régen végert ért a háború".
A mostani kormány nem támogat semmiféle tevékenységet, ami az antifasiszta múlt ápolásával kapcsolatos.

A MEASZ elnöke, a FIR - Nemzetközi Antifasiszta Ellenállói Szövetség - elnöke is, akinek határozott célja, hogy a sok évtizedes munkát folytatni kell, sőt most kell igazán határozottan és szervezetten fellépni, mert a nácizmussal rokonítható eszmék térhódítása a világháború óta ma jelenti a legnagyobb veszélyt. A Jobbik egyre nagyobb erősödése beláthatatlan következményekkel járhat, ezért mindenkivel össze kell fogni, aki antifasiszta hittel kíván cselekedni. Széles az antifasiszták útja, sokunknak kell azon elférnie, még azoknak is, akik esetleg antifasiszták, de nincsenek jóban egymással.

2015. május 19.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 20. Szombat