Az 1944. március 22-i börtönlázadás emlékének őrzőit köszöntötte oklevéllel a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége vezetősége. A fasiszta uralom ellen felkelő egykori bajtársak mellett több környező ország nagykövetségének képviselője is részt vett a rendezvényen.

Minden év március 22-én az 1944-es sátoraljai börtönfelkelésre emlékezik a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás A Demokráciáért. Az egykori összefogást szimbolizálja, hogy az érintettek rendre a környező országokból is képviseltetik magukat, nyolc nagykövetség képviselője vesz részt a rendezvényen - számolt be Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke, majd köszöntötte a felkelés emlékének jelenlévő "őrzőit", és átnyújtotta az oklevelet többek közt Godó Ágnesnek, a MEASZ alelnökének, Michel Vanderborght-nak, az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége − Antifasiszta Világ- szövetség belga elnökének, az orosz, a horvát és a szlovák nagykövetség képviselőjének, Fazekas Istvánnak és Szegő Sándornak. Godó Ágnes ezután a börtönlázadásra emlékezett. A politikai foglyokat 1943-44-ben a sátoraljaújhelyi börtön emeleti szintjein zsúfolták össze. A mindkét nemhez tartozó, különböző nemzetiségű (magyar, szerb, horvát, román, szlovák, ukrán) foglyok a hitleri agresszió, illetve annak nemzeti megtestesülése ellen harcoltak. 1943 őszére 423 politikai elítélt gyűlt össze az objektumban, a rabok majdnem fele 23 évesnél fiatalabb volt, és fiatal kora ellenére súlyos ítéletekkel (8-10 éves fegyház és börtön) rendelkezett. A zsúfoltság miatt a felügyelet nem tudta teljesen elszigetelni az egyes zárkák foglyait egymástól, így azok jól szervezett illegális kollektívát és információs rendszert alakítottak ki. A délvidéki Dzsámics Milán vezetésével a rabok egy része megkezdte a szökésre irányuló szervezkedést. A tervek szerint a börtön elfoglalását követően a közeli hegyekbe akartak eljutni, hogy csatlakozzanak a szlovák partizánokhoz, és velük együtt harcolva várják be a szovjet csapatokat, ám a német megszállás keresztülhúzta terveiket. 1944. március 22-én a zárkákba belépő őröket lefegyverezték, majd a megszerzett kulcsokkal kiszabadították társaikat; ám a börtönből való kitörés a riadoztatott magyar helyőrség, a rendőrség és a beérkező német erők fegyvertüzében kudarcot vallott. Az épületből kijutottak többsége észak, észak-nyugati irányba menekült a német katonai egységek gránáttüze elől, másokat a közeli utcákban lőttek agyon. A szökevények elfogására indított csendőrségi offenzíva április 6-ig tartott. A lázadás túlélő szervezői közül a Magyar Királyi Kassai Honvédtörvényszék, mint rögtönítélő bíróság 1944. április 5-én 11 főt halálra ítélt. Az ítéleteket két órán belül végrehajtották. A fájdalmas eseményre való emlékezés után Szegő Sándor olvasott fel az eseményt feldolgozó Börtönfelkelés című könyvből: "mindenki összefogott, nem számított, a felkelők milyen nyelven mondták ki: szabadság" - idézte a kiadvány sorait, majd felelevenítette személyes emlékeit. Húszan zsúfolódtak össze egy cellában, olyan volt, mint egy iskola, csupa 16-17 éves "diákkal"; 19 évével ő volt a legidősebb köztük. Hét évet kapott, mert fasizmusellenes röpcédulákat osztogatott, illetve a demokrácia jelszavát festette a falakra. 1944. március 19-én a börtönablakból kitekintve látták a német tiszteket az udvaron, akkor már tudták, gyorsan kell cselekedniük. Március 21-én érkezett az üzenet a szerb bajtársaktól: másnap kitörnek. A németek golyózáporán végül nem jutottak ki, s menekülés közben halott bajtársaik testén kellett keresztülverekedniük magukat. Az emlékezést Hanti Vilmos zárta azzal a gondolattal, hogy meg kell tenni mindent azért, hogy a régi bajtársak hasonló rendezvények alkalmából a továbbiakban is találkozhassanak, s elmesélhessék saját történetüket, hiszen "a fiatalok így tudják meg, mi is történt akkor ott valójában, nem pedig a történelem. Forrás: mix online

2009. október 13.

2024. április 27. Szombat