A MEASZ elnöksége felhívása az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIR) Végrehajtó Bizottsága számára

nyomtatás

A magyarországi radikális, nacionalista, populista Jobbik párt a minapi időközi választáson áttörés-szerű győzelmet aratott az egyik városban, Tapolcán: először jutott egyéni mandátumhoz. A Jobbik az egy évvel korábbi általános választásokon a második politikai erővé vált Magyarországon, és a jelek szerint a Fidesz-KDNP erős kihívója lehet három év múlva. Európában nincs a Jobbiknál sikeresebb radikálisan nacionalista párt.

A szélsőjobbos, kirekesztő, antiszemita és cigányellenes retorikájáról és militáns fellépéséről elhíresült Jobbik igyekszik az utóbbi időben elfedni  a róla kialakult képet. Ez azonban nem szabad, hogy elaltassa Európa éberségét! A Jobbik több országban is szervezkedik, veszélyt jelenthet nem csak Magyarország, hanem egész Európa számára is. Éppen ezért, mint a kontinens antifasiszta lelkiismerete letéteményesét, a FIR-t nyomatékosan kérjük, hogy fokozottan figyelje a magyarországi fejleményeket, a Jobbik térhódítását. Egyúttal kérjük, hogy a FIR amennyiben osztja aggályainkat, vesse latba minden tekintélyét és lépjen fel a magyarországi szélsőjobboldali, radikális, nacionalista eszmék és az azokat hirdető Jobbik térhódításával szemben minden lehetséges nemzetközi fórumon, illetve szervezetnél.

Budapest, 2015. április 14.

A MEASZ elnöksége

2015. április 14.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. március 29. Péntek