Átadták a Radnótiról elnevezett antirasszista díjat - Az elismerés tizenöt éves az idén

nyomtatás

Idén tizenötödik alkalommal adták át a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) alapította.


MTI Fotó: Máthé Zoltán

Radnóti-díjat kapott Borszéki Gyula XIII. kerületi alpolgármester, Fischer Ádám karmester, Galkó Balázs színművész, Holopné Schramek Kornélia XIII. kerületi alpolgármester, Janisch Attila filmrendező, Komássy Gyula, a MEASZ felügyelőbizottságának elnöke, Koncz Zsuzsa előadóművész, Konrád György író, id. Lasz György rendőrségi és biztonságpolitikai szakértő (posztumusz), a Szegő Tamás Díj Alapítvány, Szerényi Jánosné MEASZ-alelnök, a Szombathelyi Zsidó Hitközség, Szunyogh Szabolcs újságíró, Ungvári Tamás irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár és Vitray Tamás újságíró.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke nyitóbeszédében azt mondta: a nemzetközi antirasszista világnaphoz kötődő díj idén tizenöt éves, eddig csaknem kétszáznegyvenen kapták meg.

Fischer Ádám beszédében hangsúlyozta: neki Radnóti Miklós egy jelkép, annak a jelképe, hogy az ember szereti az otthonát. Tragikus sorsnak nevezte azt, ha valakit arra kényszerítenek, hogy elhagyja a hazáját, akár azért, mert életveszélyben van, akár mert a gyermekei számára reménytelennek érzi a jövőt.
Úgy fogalmazott: aljasság, hogy ezeket az embereket kriminalizálják, börtönbe zárják, és "járványszerűen védekeznek ellenük".
Főleg akkor aljasság, amikor populista és demagóg politikusok így akarnak szavazatokat szerezni - jelentette ki.

Olyan személyiségek, közösségek részesülhetnek a Radnóti Miklós antirasszista díjban, akik, illetve amelyek "kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett".

Forrás: MH/ MTI – 2015.03.23. , mixonline

2015. március 23.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 16. Kedd