Szabó Magda és Ságvári |  |
"Mint várható volt, a Jobbik élen jár a Ságvári Endre emléke elleni kampányban, és lényegében megrendelte Balog Zoltán minisztériumánál a Ságvári gimnázium nevének átkeresztelését. Ők nem bonyolódnak zavaros fejtegetésekbe arról, mi lett volna Ságvári Endréből, ha nem végez vele a csendőrgolyó. Nyíltan kimondják, hogy Ságvári (azaz szerintük Spitzer) Endre „zsidó terrorista” volt."
Európa ezekben a hónapokban a második világháború befejezésének 70. évfordulóját ünnepli. A normandiai tengerparton megrendezett „nyitányon” az ukrajnai válság ellenére a nyugati vezetők és Putyin elnök együtt emlékeztek meg az antifasiszta koalíció hőseiről. Berlinben a szovjet hősi emlékművek környékét csinosítják, hogy áprilisban megfelelő módon ünnepeljék majd meg a felszabadulás évfordulóját. Igen, a felszabadulás, a Befreiung Berlins ünnepét, pedig a német főváros felszabadítása során is történek szomorú dolgok a civilekkel. Északi szomszédunk már tavaly megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulójáról.
Az ünnepségen a szlovák vezetők mellett a cseh elnök is rész vett, s a
megemlékezés a Szent Háború című szovjet katonadallal ért véget. A
szlovák nemzeti felkelés nem sok kárt okozott a náci hadigépezetnek, de
megünneplésével Szlovákia (benne a baloldal és a demokratikus jobboldal
egyaránt) azt kívánja a világ tudtára adni, hogy vannak antifasiszta
hagyományai, s az ország ezekre, és nem egyes szlovák nácik gaztetteire
büszke. Ezt a világ akceptálja is. A mai Szlovákiát, hazánkkal szemben,
sem a nyugati lapok, sem vezető amerikai politikusok nem szokták
„félfasiszta” jelzővel illetni.
Magyarországon viszont éppen a felszabadulás, azaz a második
világháború befejezésének 70. évfordulóján indult újabb hecckampány az
egyik legismertebb antifasiszta mártír, Ságvári Endre emléke ellen.
Sokan sokfélét leírtak már Ságvári védelmében, én egy olyan irodalmi
alkotást szeretnék felidézni, amelyről ma sajnálatosan kevesen tudnak,
még az irodalombarátok között is.
Szabó Magda a hatvanas évek elején írta meg Leleplezés című drámáját,
amelyet 1962-ben mutattak be a Nemzeti Színház kamarájában. A darab egy
ifjú kommunista mártír szobrának leleplezéséről szól. A hős polgári
családból származó, egyetemet végzett fiatal kommunista, akit a nyilasok
tűzharcban ölnek meg. Alakjában nem nehéz felismerni Ságvárit, illetve
hatását, annál is inkább, mert a darabbeli Simon Bálintnak is van egy
húga, aki túléli a nyilas uralmat, és a háború után szintén kommunista
lesz. (Ságvári Ágnessel valóban ez történt.) A szélesebb családi háttér
is a hasonlóságot erősíti. A darabbeli gazdag Simon-család nem örül a
fiatalember politikai balra tolódásának. Feltehetően így lehetett ez
Ságváriéknál is, hiszen anyja a nőegyleti jótékonykodás révén Horthy
Miklósnéval is megismerkedett, apja pedig az első világháború
kitüntetett tisztje volt.
Szabó Magda fontosnak tartotta, hogy a címbeli leleplezés kettős
értelmet kapjon. A szobor felavatásán túl lepleződjenek le azok a
családtagok és rokonok is, akik 1945 előtt ellenezték a fiatalember
kommunista tevékenységét, 1945 után viszont igyekeztek minél több
hasznot húzni a hősi halálból. Szabó Magda 1962-ben aligha gondolhatta,
hogy néhány évtizeddel később „visszafelé” is megéri ugyanezt. Ő maga
sohasem volt kommunista, „csak” polgári humanista, s ezért is nézte
viszolyogva, hogyan váltak egyes „hithű kommunisták” véresszájú
antikommunistává. 2004-ben ki is lépett abból a Magyar Írószövetségből,
amely nem volt képes elhatárolódni a soraiban megjelenő antiszemita és
szélsőjobboldali uszítástól.
Bevallom, magam is csak azért ismerem a Leleplezés című drámát, mert
gimnazistaként – jóval a mű keletkezése után – elolvashattam az Eleven
képét a világnak című kötetben, amely az írónő drámáiból és
rádiójátékaiból ad válogatást. S mert akkoriban gyakori látogatója
voltam „Magda néni” Júlia utcai otthonának, ahol kezdő irodalmi
próbálkozásaimat javítgatta végtelen türelemmel, szép dedikációt is
őrzök tőle a könyvben. Tizenéves koromban Szabó Magda amúgy is nagy
hatással volt rám. Progresszív, szellemes, villódzó egyénisége elbűvölt,
s amellett öltözködésében, viselkedésében nagyon is a korabeli modern
nő finomabb változatát jelenítette meg.
Nem tudom, van-e színjátszó köre a szegedi Ságvári Gimnáziumnak. De
ha színpadra állítanák és eljátszanák Szabó Magda Leleplezés című
drámáját, akkor egyszerre két kiváló emberre, az írónőre és a tehetséges
fiatal értelmiségiből a háború poklában partizánná lett Ságvári Endrére
is méltón emlékeznének. És Szabó Magda nyomán ők is lelepleznék azokat a
visszataszító szélkakasokat, akik mindig a politikai széljáráshoz
igazítják a véleményüket és az úgynevezett „lelkiismeretüket”.
Mint várható volt, a Jobbik élen jár a Ságvári Endre emléke elleni
kampányban, és lényegében megrendelte Balog Zoltán minisztériumánál a
Ságvári gimnázium nevének átkeresztelését. Ők nem bonyolódnak zavaros
fejtegetésekbe arról, mi lett volna Ságvári Endréből, ha nem végez vele a
csendőrgolyó. Nyíltan kimondják, hogy Ságvári (azaz szerintük Spitzer)
Endre „zsidó terrorista” volt. Ismerem Balog Zoltánt, és bevallom,
nagyon csalódnék benne, ha engedelmeskedne a Jobbik ukázának. Ságvári
Endre antifasiszta mártír volt, akit az ország német megszállása idején
gyilkoltak meg a megszállókkal kollaboráló alakok. Aki kommunistasága és
zsidósága miatt megvonná tőle a mártíroknak járó tiszteletet, az maga
talán nem náci, de nem csodálkozhat, ha mégis annak látszik.
Hegyi Gyula / Népszava
2015. március 9.
