Az antifasiszta az bűnöző?

nyomtatás

A Jobbiknak nyilván fáj, hogy Ságvári Endre nevét viseli egy tekintélyes szegedi gimnázium, hisz miféle zsidó az, aki nem hal meg szó nélkül, hanem még kapálózik is a hóhérkés ellen?! Az Emberminisztérium kritikátlanul osztozik a kiscicás cukinácik fájdalmán, és ezzel már megint leköpi az antifasiszta ellenállás emlékét.




A ságváris öregdiákok dühösek. Néhány nap alatt több, mint 4000-en lájkolták az oldalukat, kiállt mellettük Kulka János és Jáksó László is; tüntetni készülnek.

“Itt a Délvidéken a ‘ságváris’ és a ‘radnótis’ olyan, mint Budapesten a ‘trefortos’ vagy a ‘berzsenyis’ diák. Ezek fontos fogalmak, nekünk sokat jelent, hogy ezeknek a tekintélyes gimnáziumoknak megtartsuk a szellemiségét és a nevét.” - mondja egy helyi pedagógus. “Ráadásul egy névváltoztatás rengeteg adminisztratív nyűglődéssel jár.” Sok a költség, a vesződség, az elkerülhetetlen hibák, de még csak nem is ez a legfőbb érv az átnevezés ellen.

A jobbikos Szávay István kezdeményezése, hogy a nagy tekintélyű szegedi Ságvári Endre Gimnáziumot nevezzék át: “miként lehetséges az, hogy máig Ságvári Endre kommunista rendőrgyilkos nevét viseli a Szegedi Tudományegyetem egyik gyakorlógimnáziuma” - amivel újabb tanúbizonyságot tett ostobaságáról és a náci megszállás iránti szimpátiájáról. Az emberminisztérium jó szívvel vette az ötletet, Rétvári Bence szerint sem alkalmas ez a név egy ilyen fajsúlyos alma mater névadójának. Vátozatos vilánézetű öregdiákok, pedagógusok és helyi lakosok is meglehetősen idegesek lettek.

Alma mater, az utolsó reményünk

A karizmatikus nagyvárosi gimnáziumok fontos szellemi műhelyek voltak évszázadokon át, amelyeknek most, a közoktatási katasztrófa közepén még nagyobb jelentősége van. A gimnázium az utolsó olyan, többé-kevésbé még elérhető magas szintű oktatási intézmény, amely a társadalmi mobilitást képviseli a végeken. Az utolsó ugródeszka, ahova még épp be lehet jutni pénz nélkül. A karizmatikus gimnázium perspektívát és tartást ad.

A Ságvárinak, mivel gyakorló gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem a fenntartója, akik maguk egyelőre nem szeretnék megváltoztatni az iskola nevét. Talán ők még tudnak olvasni? A névadó ugyanis nagy jelentőségű figurája a ‘30-as és 40-es évek mozgalmainak.

A nyilasház ostroma lehet a Jobbik szemében a szálka

Ságvári Endre előbb szociáldemokrata, később illegális kommunista mozgalmár, ifjúsági mozgalom-szervező, korabeli háborúellenes demonstrációk szervezője, antifasiszta ellenálló volt. A magyarországi antifasizmus egyik fontos alakja, emlékezetét nagy kedvvel ápolta az államszocializmus, ezért ismerős lehet a neve a rákosista gyermekdalokból, de ennek ellenére egy tisztességes és meggyőződéses baloldali volt, aki nyíltan szembeszállt Horthy államával és a német megszállással is.

Sokféle szerveződésben vett részt. 1937-ben egyike volt a Tompa utcai nyilasház ostromlóinak, amiért 8 hónap fogházra ítélték - ezzel nyilván nem lopta be magát a Jobbikosok szívébe, akik ugyan összevissza beszélnek arról, milyen érzelmi viszonyt ápolnak a nyilasokkal és a nácikkal, azért valójában jól követhető, hogy ki is igazán a magyar újnácik forrásvidéke.

A börtönből szabadulva Ságvári Hódmezővásárhelyen munkaszolgálatot teljesített, ezután visszatért a fővárosba. Számos háborúellenes megmozdulásban vett részt, az egyik általa szervezett akciót mai szemmel leginkább flashmobnak nevezhetnénk: 1941 október 6-án háromszáz fiatal demokrata egy adott jelre körülvette a Batthyány örökmécsest, és megkoszorúzták, majd szétszéledtek. '42-ben 6-8- ezer fős tömeggel tüntetett a háború ellen, több mint száz embert lecsuktak a tömegből. Illegalitásba vonult, és lapot szerkesztett, újságot írt, az ellenállást szervezte.

1944 július 27-én a Budakeszi úton egy cukrászdában találkozott egy társával, amikor négy csendőr elkapta őket. Társa megadta magát, Ságvári azonban négyből három csendőrt megsebesített, akik közül egy meg is halt; ő maga is halálos lövést kapott. Emléktáblája ott van a Remiz étterem falán.

Az államszocializmus idején a kibontakozó, és károsnak ítélt Che Guevara-kultusszal szemben, afféle honi alternatívának szánták a Ságvári-kultuszt. Rendes fenegyerekként mesélték el,: Hollós Ervin találta ki azt a mesét, hogy a haldokló Ságvárihoz odalépő csendőröknek, amikor a személyazonossága felől kérdezték, ezt válaszolta: “Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi.”

Az MSZP se volt épp jófej

Az őt meggyilkoló csendőrt '59-ben halálra ítélték és ki is végezték - többek között Ságvári haláláért, de más bűntételekért is. 2006-ban, az akkori MSZP-kormány hadügyminisztere rehabilitálta a csendőrt, ami már önmagában elég furcsa vol. A halálbüntetést baloldaliként ugyan nehéz támogatni, de azért mégiscsak sikamlós az az érvelés, hogy Kristóf László szolgálat közben a németek által megszállt Magyarország jogrendjének megfelelően járt el - ezek szerint az MSZP-SZDSZ-kormány is jogállamnak tartotta a náci-uralom alatt Magyarországot. Csakúgy, mint a jelenlegi kormányunk.

Nem javasolt

Ez már önmagában nagyon szomorú, de itt egy újabb nyomasztó húzás: a legendás szegedi Ságvári Endre Gimnáziumot épp át akarják nevezni, hogy ne viselje az MTA-által ‘nem javasolt’ kategóriába tartozó ember nevét. Ságvári állítólag egy önkényuralmi rendszer megalapozásában vett részt, és ilyen embereket a Magyar Tudományos Akadémia nem tart alkalmasnak közterületek vagy intézmények névadójának.

Ez nyilvánvaló baromság: Ságvári egy kommunista ellenálló volt, a Horthy-rezsim és a nácik ellensége, aki ha megérte volna, meglehet, hogy Rákosi ellen ugyanúgy fellázadt volna, ahogyan azt számos korábban illegalitásban vagy szürkezónában szervezkedő kommunista megtette, például 1956-ban. A gimnázium öregdiákjai dühösen tiltakoznak is.

Sztálin örülne

Ságvári is pont annyira bűnrészes az államszocializmus és sztálinizmus aljasságaiban, amennyire József Attila: semennyire. Legitimációként használták őket, pedig ők soha nem fogadtak el sajátjukként elnyomó rendszert.

Ha Ságvárit, az illegális kommunistát azonosítjuk a sztálinizmussal, akkor éppen a szovjet kísérlet teljesen hazug és méltatlan önértelmezését fogadjuk el. De ami ennél fontosabb: elveszítünk egy embert azon kevesek közül, akik mertek aktívan ellenállni az autokráciának, a háborúnak és a náciknak.

Meg kell tartani és ápolni az ellenállás ilyen emblematikus alakjainak emlékét, mint a korabeli feminista egyletvezető anya és sikeres ügyvéd apa gyerekeként, zsidó családban felnőtt kiváló mozgalmár, jogász és újságíró Ságvári Endréé.

De ha már muszáj megváltoztatni a gimnázium nevét, Konok Péter javaslata megszívlelendő:



Papp Réka Kinga / http://magyarinfo.blog.hu/2015/02/22/az_antifasiszta_az_bunozo

2015. február 22.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. március 28. Csötörtök