Emlékezés Heller Mihályra és társaira |  |
Az idő múlása és a mai politikai helyzet alakulása, változása az, ami az alábbi pár sor leírására ösztönzött, hogy jelezzem, 1944-ben Magyarországon voltak olyan bátor, baloldali emberek is, akik a nyilasok hatalomátvételekor, a német megszállás idején szembe mertek menni a terrorral, akikről az utóbbi időkben nagyon sokan elfeledkeztek.
Ezen emberek cselekedetei csak egy kis epizódja volt az akkori gyilkos terror elleni harcnak, de ők voltak olyan bátrak, és megtették. Véleményem szerint ezen emberek emlékét, az akkor véghez vitt cselekedeteiket, az 1944-ben történt gyilkos események emlékét, a jövő nemzedékének is meg kell ismernie.
Ennek legmegfelelőbb helye, a neve alapján a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége "intézménye", amelynek kötelessége a terorra történő emlékeztetés, a nyilas terror elleni harc bemutatása, a mai aktuális politikai helyzet előtérbe helyezésével (lásd fasiszták eszmei utódai a parlamentben 2010-ben)
A történet megírását, mint az akkori résztvevők egyikének leszármazottjaként kívánom a nyilvánosság elé tárni, hogy az akkori események megtörténte ne vesszen a feledés homályába, és a rendszerváltást követően , a II. világháború magyarországi történelmi eseményeinek ismertetése, megismerése se legyen egyoldalú.
Akikről megemlékezni kívánok Rákosi Sándor, Szegedi István, és Heller Mihály.
Édesapámat Heller Mihályt, mint munkaszolgálatost hívták be, és Aquinkum közelébe vitték az első állomáshelyükre. Innen szökött meg, és nyomdász-fiatal ismerősök révén - bujkálva - került a Szabad Nép előállítására alakult ifi-nyomdászcsoporthoz.
Mindhárman 1944-ben az illegális Szabad Nép nyomdászai voltak. 1944 év végén a fasiszták, a nyilasok, a német megszállók ellen szóló újságokat (négy oldalas röplapokat, az illegális Szabad Népet) nyomták a VIII. ker. Bezerédy utca 4. szám alatti lezárt, üzemen kívül helyezett nyomdában.
Édesapám betűszedőként készítette elő az újságot, és a Szabad Nép címet linóleumból, késsel faragta ki. Tudomásom szerint négy szám került így előállításra, és terjesztésre.
A többnapos illegális nyomda működtetésének a házmester által odavezetett nyilasok vetettek véget. Fegyveres tűzharc alakult ki a nyilasok és az édesapámék között. Szegedi Istvánt menekülés közben agyonlőtték, meghalt. Édesapámat, Heller Mihályt szintén lelőtték, és abban a hitben, hogy meghalt az utcán hagyták. Rákosi Sándor szerencsés véletlen folytán sértetlenül megmenekült.
Édesapámat, mivel valamilyen életjelt adhatott, ismeretlen, jóérzésű emberek a Péterfy kórházba vitték, és ott megmentették. Három fejlövést kapott. Két lövedéket sikerült kioperálni, de a harmadikat egész életében a fejében hordta haláláig (+1975).
Az általuk készített röplapot (ami még fellelhető volt) halála után a nyomdász-szakszervezet részére átadtam. A nyomdagép sokáig a Blaha Lujza téren volt, a Népszabadság-székház bejáratánál került kiállításra, majd felkerült a Várba, a munkásmozgalmi múzeumba.
A rendszerváltást követően a gép a múzeummal együtt eltűnt. A Bezerédy utcai házról az emléktábla szintén eltűnt. Ígéretükkel ellentétben, az akkori Partizánszövetség (mai utódja a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége), a nyomdász-szakszervezet, mind a mai napig egyetlen egyszer sem emlékeztek meg sem róla, sem az akkori társairól.
A leírtak hitelességéről az utóbbi húsz évben részemről semmilyen dokumentumot nem tudtam felkutatni. Egy-egy régebbi könyvben még megtalálhatók a röplapok olvashatatlan képei, de azok készítésével kapcsolatos történés már nem. Egy írásos dokumentációt sikerült az interneten felvadásznom: Vadász Ferenc, Népszabadság 1955. február 1-i száma. Még egy emlékezésre (említésre) vonatkozó feljegyzést találtam a Szabadság nevű online újságban.
A fenti leírást abban a reményben küldöm el ezennel a MEASZ-nak, hogy talán sikerül olyan helyet találni, ahol az édesapám és az akkori harcostársainak emléke maradandóan megmaradjon.
A felszabadulási megemlékezési ünnepség is alkalmat adhat arra, hogy nevük, mint az antifasiszta ellenállás egyik maradandó emlékévé váljon.
Tisztelettel és köszönettel:
Heller Péter.
2015. február 7.
