Minden keresztényben lakik egy zsidó...

nyomtatás

A zsidóság 20. századi genocídiumának egyik neve a Soá. Annyit jelent, hogy csapás. Sajnos az elmúlt év – minden pozitívum mellett is – a holokauszt 70. évfordulójára való emlékezésként hazánkban sok méltatlan negatívumot tartalmazott. – fogalmazott Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára, A beszéd elhangzott a IV. Keresztény-Zsidó Imaórán, a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz templomban, 2015. január 25-én.

Minden keresztényben lakik egy zsidó.  // Senki sem lehet igaz keresztény, ha nem ismeri el zsidó gyökereit!” (Ferenc pápa)

A názáreti Jézus zsidónak született, zsidóként élt és halt meg. A keresztény meggyőződés a Szentháromság egyik személyének vall egy zsidót.

Az Újszövetség mintegy 300 bibliai – keresztény elnevezésben – ószövetségi idézetet tartalmaz. Az Ószövetség nélkül az Újszövetség értelmezhetetlen. Az induló kereszténységnek nem volt külön Bibliája, hanem mivel görögül íródott az Újszövetség, ezért a héber Ószövetség hellenisztikus kori görög fordítása, a Hetvenes fordítás, a Septuaginta volt az ókereszténykor Bibliája.

Itt, ebben a templomban – csakúgy, mint más keresztény templomokban és imahelyeken 1944-ben egyes keresztény hívek sárga csillaggal ültek a padokban és gyülekezetekben nem-zsidó, nem sárga-csillagos társaik mellett a Szentmisén és az Istentiszteleteken. A csillagot azért kapták, mert zsidók. Bűnük az volt, hogy zsidók. A sárgacsillaggal vették magukhoz az Eucharisztiát, az Úrvacsorát. Kivégezték őket  csakúgy mint, minden más zsidót, akármiben hitt vagy nem hitt.

Az auschwitzi megsemmisítésre Adolf Eichmann napi egy vonatot és 3.000 zsidót szánt. Ezt magyar kérésre 4 vonatra és 12 ezer emberre növelték, amit további egyeztetés nélkül néha túlteljesítettek. 1944. július 9-ig, a deportálások leállításáig így 170 ezer embert vihettek volna el szemben az elhurcolt 437 ezerrel, tehát 250 ezer emberrel teljesítették túl a német kérést. (1) 

Lehet, hogy okoskodásunk történelmietlen, de nem jogtalan. A zsidóság 20. századi genocídiumának egyik neve a Soá. Annyit jelent, hogy csapás. Sajnos az elmúlt év – minden pozitívum mellett is – a holokauszt 70. évfordulójára való emlékezésként hazánkban sok méltatlan negatívumot tartalmazott.

Az ókori görög demokráciafogalomról szoktuk mondani azt, hogy ugyan nem tökéletes, de még nem találtak ki jobbat. A demokrácia, a szavazás, a többségi elv uralmi eleme azonban nemcsak a poliszban, a társadalomban, a politikában van jelen, de jelen volt és van a pl. a keresztény vallási szférában is, a hitelvekben vagy éppen az egyházszervezeti struktúrákban.  A győztes nem kezdhet önálló életet, a kisebbséget, hacsak nem jogos, nem lehet kisemmizni, leírni.

A Keresztény-Zsidó Társaság lassan egy évtizede a zsidó-keresztény-iszlám vallási párbeszéddel is intenzíven foglalkozik. A vallásközi dialógus világunk biztonságpolitikai kockázata. A párizsi szatirikus lap elleni merénylet, illetve az azt megelőző és követő merényletek és vérengzések a világban az ún. nyugati világot felrázták. Ez a nyugati világ, civilizáció nem keresztény, legfeljebb keresztény gyökerekkel rendelkezik, vagy keresztény gyökerekkel is rendelkezik. Ez áll Magyarországra is. A vallási fanatizmus, az erőszak, a terrorizmus legyen az bárkinek a zászlaja alatt elfogadhatatlan. Ugyanígy elfogadhatatlan bárki világnézeti meggyőződésének gúnyolása, legyen az hívő vagy nemhívő. Van egy latin-vérmérsékletű pápánk aki ezt mondta a médiák fordításában: „Bárkinek bemosok, aki az anyámat szidja!” A szabadsággal vissza lehet élni és ezt szankcionálni kell, nem pedig dicsőíteni. Az iszlám nem azonos a terrorizmussal. A Biblia tartalmazza a Tízparancsolat két szövegváltozatát, a harmadikat a Koránban találhatjuk meg, a VI. Szúrában (151-153), mely ezt mondja: „Ne öljétek meg a lelket (ti. az embert), amit Allah (ti. Isten) megtiltott, kivéve jogosan.”


Vezessen életünk útján a Zsoltáros szava:

Ásré háís áser ló chálách báácát resáím
úvederech chátáím ló ámád úvemósáv lécím ló jásáv,
Boldog a férfi, aki nem járt gonoszok tanácsán,
sem vétkesek útján nem állt, sem csúfolók ülésében nem ült;

Ki ím betórát Ádonáj hefcó
uvetórátó jehge jómám válájlá.
hanem az ÚR tanításában telik kedve
és az ő tanításáról elmélkedik nappal és éjjel! (2)
 

  1. Ungváry Krisztián: A német megszállás és a magyar kollaboráció. Új Élet 2015. január 1. 4.old. – alapján.
  2. Zsoltár 1,1-2

Forrás: MAZSIHISZ

2015. február 4.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 20. Szombat