Éhező Gyermekekért

nyomtatás


Az Éhező Gyermekekért Alapítvány adószáma:
18175062-1-42

Tisztelettel meghívjuk és várjuk az Éhező Gyermekekért Alapítvány rövidfilmkészítő pályázatának eredményhirdetésére, amelyet február 7-én 13 órától tartunk a Magyar Sajtó Házában (B. VI. Vörösmarty u 47/a).  

Pályázatunkat általános és középiskolás diákok számára írtuk ki azzal a céllal, hogy hívják föl a figyelmet az éhező gyerekek létező problémáira és mozgósítsanak kortársaik megsegítésére. Mindezzel azt kívántuk elérni, hogy a leginkább hátrányos sorsú gyerekek iránt növekedjék kortársaik szolidaritása, ne vessék ki maguk közül őket, hanem legyenek velük megértőbbek, segítőkészebbek.  

A díjátadón a MÚOSZ által fölajánlott helyszínen a Komlósi Oktatási Stúdió (KOS) segítségével értékeljük a pályaműveket. Kiderül, kik fogják kapni a „GYÉMÁNT KEKSZ DÍJAT” és az „ARANY KEKSZ DÍJAKAT „ . Kiderül, kik kapnak különdíjakat. Ezek között figyelemre méltó a KOS  tehetséggondozó ösztöndíj felajánlása, a Pedagógus Szakszervezet üdülési jutalmai, amelyeket két felkészítő pedagógus kap meg. Érdekes egy eredeti afrikai festmény sorsa is, amelyet a CICD nemzetközi segélyszervezet ajánlott föl. Izgatottan várjuk azt is, hogyan szerepelt a pályázaton az egyetlen határon túli diák Kolozsvárról. A díjátadó után a résztvevők jutalmul szakmai látogatást tehetnek az ATV stúdiójában is.

A díjátadó keretében köszönetet mondunk pályázatunk más támogatóinak is, akikről a honlapunkon többet lehet megtudni. Bővebben:   http://www.ehezo.hu/?oldal=palyazat

Tisztelettel
Hanti Vilmosa kuratórium elnöke

(06 20 9 22 66 64)

2015. február 4.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 20. Szombat