Közeleg a Köztársaság Emléknapjának 10. évfordulója

nyomtatás

 A MEASZ már több, mint egy évtizede küzd azért, hogy a köztársaság eszménye  szimbólumaiban is erősödjék. Még 2007-ben módosító indítványt javasoltunk a  parlamenti pártoknak: a Magyar Parlament döntsön arról, hogy a 1848/49-es mintára a Kossuth-címer "hivatalosan is" egyenjogúan használható legyen a koronás címer mellett.

A MEASZ három esztendeje üdvözölte, hogy az MSZP is felvállalta, s a Kossuth-címer mellett foglalt állást. Az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila a Kossuth-címer viselését ajánlotta 2012. október 23-án. Ezzel a MEASZ egy régebbi kezdeményezése jutott akkor előbbre, hiszen több mint egy évtizede igyekszik a Kossuth-címert egyenjogúsítani.

Elsőként 1849-ben, a Habsburg-ház trónfosztását követően terjedt el Magyarországon a nem hivatalos, az úgynevezett Kossuth-címer. Az elnyomást szimbolizáló koronás címer helyett a köztársaság eszméjét kívánta szimbolizálni. Az akkori országvezetés megengedte, hogy a hivatalos koronás címer mellett a hatóságok egyenjogúan használhassák a Kossuth-címert. Második alkalommal Károlyi Mihály 1918-tól, a köztársaság kikiáltásától tette hivatalossá a korona nélküli címert. A harmadik alkalommal a Kossuth-címer 1946. február 1-jétől, az új köztársaság első napjától váltja le a nyilas H-betűs, nyilaskeresztes koronás címert. A negyedik megjelenés 1956-hoz kötődik, amikor is Rákosi-címert felváltva a forradalom címerévé vált. Még Kádár János is egy rövid ideig elkötelezte magát a Kossuth-címer használata mellett. E négy történelmi dátum jól példázza, hogy a Kossuth-címer minden esetben a forradalmi gondolkodás, a haladás jelképét hordozta. Azt a gondolatiságot, amit sokan függetlenségnek, demokráciának, igazságosabb közteherviselésnek, parlamentális többpártrendszernek – vagyis köztársaságnak nevezünk.
Sajnálatos, hogy az 1989-90-es parlamenti rendszerváltók többsége nem ezekhez a demokratikus hagyományokhoz, hanem a II. világháború előtti úri Magyarországhoz nyúlt vissza, amelyet a koronás címer szimbóluma is tükröz.

Nem csak az antifasizmus, a köztársaság eszménye sem jobb-, vagy baloldaliság kérdése!

A Magyar Parlamentben a rendszerváltás hajnalán jobb- és baloldaliak egyaránt érveltek a Kossuth-címer mellett: "őseink - valahányszor mód nyílott, vagy úgy látszott, hogy mód nyílik a népfelség elvének érvényesítésére - mindig a Kossuth-címer mellett foglaltak állást." (Dr. Vargha János MDF-es képviselő). A Parlament ezúttal nem a pártpreferenciák mentén hasadt.  Több haladó gondolkodásúnak vélt képviselő is a Kossuth-címer ellen szavazott. A köztársaság hívei – remélve csak időlegesen - akkor elbukták harcukat. Még arra a bölcsességre sem volt képes a Magyar Parlament, hogy az 1848/49-es mintára, amikor hivatalos hatóságok is használhatták a Kossuth-címert, most is egyfajta megengedő változatot fogadott volna el, amellyel a közmegegyezést is erősíthette volna.

Több, mint két évtizede a koronás címer már csak a szokásjog alapján is hódít, s üzenetével mélyen beleivódott lelkeinkbe. A koronás címert már akkor is, ott is használjuk, ahol hivatalosan nem is kellene.

Például a nemzeti színű zászlón nem kapott hivatalosan ugyan helyet, de ennek ellenére még a miniszterelnök is a koronás címerű zászló előtt tett esküt. De ha elmegyünk egy-egy külföldi magyar nagykövetségre, konzulátusra, ott is az ilyen, jogszerűtlenül lengő koronás-címeres zászlóval lehet találkozni.

A MEASZ már több, mint egy évtizede küzd azért, hogy a köztársaság eszménye szimbólumaiban is erősödjék. Még 2007-ben módosító indítványt javasoltunk a parlamenti pártoknak: a Magyar Parlament döntsön arról, hogy a 1848/49-es mintára a Kossuth-címer "hivatalosan is", egyenjogúan használható legyen a koronás címer mellett. Sajnos a MEASZ javaslatából akkor sem lett semmi. Nekünk Mohács kell! - mondja a költő.

2015. január 28.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek