Kispest 70 -- 1945 - 2015

nyomtatás

 Ma 70 éve, 1945. január 9-én fejeződtek be a II. világháború harcai Kispesten. Ebből  az  alkalomból tartottak megemlékezést a Városház téren álló emlékműnél.

Az ünnepséget szervező Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti szervezete részéről Szonderik Gyula titkár, az önkormányzat nevében dr. Bernát Péter polgármesteri kabinetfőnök helyezte el az emlékezés virágait az emlékmű talapzatán. A csaknem 3,5 méter magas, bronzból készült békét szimbolizáló nőalakot 1960-ban állították fel a Városház téren, a szobor Tar István szobrászművész alkotása.

A 70 évvel ezelőtti időszakot Szonderik Gyula idézte fel, „ezen a napon hagyta el Kispestet a front, a fasizmus elleni harcokban Kispest környezetében 38 szovjet katona vesztette életét, ma rájuk emlékezünk” – fogalmazott. Hanti Vilmos MEASZ-elnök arról beszélt, hogy nem elég csupán az áldozatokra emlékezni, hanem a kort, a háborúhoz vezető utat és Magyarország abban való részvételét is meg kell ismertetni az utódokkal.

Bernát Péter nemes és folytatandó hagyománynak nevezte a közös emlékezést. A túlélők felelősségét hangsúlyozta: „fontos, hogy megismerjük a történéseket, azért, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az a rettenet, ami Kispesten 70 éve fejeződött be” – mondta.

uj.kispest.hu

2015. január 9.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. március 29. Péntek