Nevezetes évfordulók mellett megyünk el közönyösen, ha a hatalomnak ez áll érdekében.

Ezért is volt üdítő élmény a Szép Szóban november elején megjelent, az 1918. október 31-ikén diadalmaskodó őszirózsás forradalomra emlékező cikk. Hivatalos ünnepségeket nem rendeztek ezen a napon. Úgy tűnik, a kurzus hagyja lassan feledésbe merülni az ekkor létrejött első magyar köztársaságot. Biztosan az első köztársasági elnök, Károlyi Mihály személye miatt. Nem tudom, mi a bajuk van Orbánéknak Károlyival. Lehet, hogy Károlyi bizonyos esetekben tévedett, de tisztességét kétségbe vonni nem lehet. Ő nem akart gazdagodni, ő hivatásának tekintette a politikát és nem pénzszerzési lehetőségnek. Fél életét emigrációban töltötte - ott is halt meg -, mert nem volt hajlandó semmilyen diktatúrával egyezséget kötni. Jellemző a mostani politikai elitre, hogy szobra egy kies vidéki város, Siófok egyik szép parkját díszíti és nem az ország főterét. Szégyen. Látszik, hogy az egykori "fiúk" rettegnek még holtában is tőle, mert valódi demokrata volt. Hagyni szépen feledésbe merülni több mint hiba: erkölcsi szégyen, melyre nincs - nem is lehet - mentség.



Egy elhallgatott forradalom

A kilencvenhat esztendővel ezelőtti őszön, 1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus forradalom. Magyarország közel négyszáz év után újra független állammá vált.

Négy esztendővel ezelőtt, a Parlament mellett még emlékezhettek erre az eseményre baloldali-demokraták az egykori miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök, emigráns baloldali nagykövet, Károlyi Mihály akkor még ott álló szobránál. Az akkori Szép Szó lapjain baloldali elkötelezettségű fiatal történészhallgatók is emlékeztettek rá; valamint a jeles magyar filozófus, Tamás Gáspár Miklós is hallatta hangját, s feltette a kérdést: „miért gyűlölik Károlyit?”

Mi a baj Károlyival?

Valóban, miért? A kérdés ma is aktuális, hisz az idei nyár óta, egykori pesti szobrának helyére - korábbi ígéretét beváltva - a hatalom Tisza szobrát állíttatta.

„Miért gyűlölik Károlyit?” Azért, mert a nemzeti függetlenséget visszaszerző őszirózsás forradalom az ország élére állította? Azért, mert mereven a területi integritás alapján állt, s az ő kormánya íratta először a plakátokra: „Nem, nem, soha!”? Azért, mert nem volt hajlandó aláírni a trianoni békénél enyhébb fegyverszüneti szerződést sem? Azért, mert az ő nevéhez fűződik a földosztás? Azért, mert fölelevenítette Kossuth gondolatát és a kelet-európai népek összefogását szorgalmazta? Azért, mert elkötelezett antifasiszta volt, aki emigrációjában meg merte szervezni az antifasiszta magyar emigránsok szervezetét, s felhívást tett közzé Horthy „feudális és fasiszta” rendszerének lerombolására? Azért, mert közel három évtizednyi emigráció után a világégést követően azzal az elhatározással tért haza szülőföldjére, hogy pártokon felül álló politikus akar maradni? Azért, mert 1949 júniusában, Rajk László letartóztatásáról értesülve beadta lemondását, majd amikor a volt belügyminiszter ellen felhozott vádak nyilvánosságra kerültek, Párizsban nyilvánosan leleplezte azok hazug voltát?

A kilencvenhat esztendővel ezelőtti őszi forradalom győzelmével Magyarország kivált a világháborúban katonai vereséget szenvedett, és a nemzetiségi mozgalmak felerősödése miatt felbomlott Monarchiából, államformája először alakult köztársasággá. A forradalomnak, a létrejött köztársaságnak, Károlyinak ma is vállalhatók a törekvései.

Valószínűleg – Tamás Gáspár Miklós korábbi gondolatai szerint is – Károlyinak a mai napig azt nem bocsátják meg egyesek, hogy az akkori szervezett munkássággal kötött szövetséget, hogy „elárulta” azt a történelmi osztályt, amelyhez tartozott, és helyette az elnyomottak, a megalázottak, a nincstelenek osztályához, s az igazságosság, a humanizmus, az egyenlőség eszméihez csatlakozott.

Egy másik címer

Károlyiék törvénybe iktatták a sajtó-, az egyesülési és gyülekezési szabadságot, szociális reformokat indítottak, munkanélküli-segélyt adtak, elengedték az adóhátralékokat, betiltották a tizennégy éven aluli gyermekek foglalkoztatását, emelték a béreket, a leszerelt katonáknak jelképes végkielégítést adtak, amnesztiát a politikai okokból bebörtönözötteknek. Elszántak voltak a parasztok földhöz juttatásában, tervezték a nyolc órás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését.

Az 1989-es, harmadik Magyar Köztársaságnak emlékezetpolitikájában vállalnia kellett volna az első Magyar Köztársaságot. Ha nem is nemzeti ünneppé, de legalább nemzeti emléknappá kellett volna nyilvánítania kikiáltásának napját, úgy, mint a második köztársaság, az 1946-os kikiáltásának évfordulóját, s évente, állami szintű emlékezés keretében koszorút helyeznie egy-egy közjogi méltóságnak Károlyi gróf nemzeti sírkertbeli nyugvóhelyére.

De a köztársaság eszményének máshogy, szimbólumaiban is erősödnie kellett volna. 1848 után második alkalommal, Károlyi Mihály intézkedése által, a ’18-as első köztársaságtól újra a korona nélküli címer vált hivatalossá, a '48-as úgynevezett Kossuth-címer. A ’89/90-es rendszerváltoztatók többsége nem ehhez a demokratikus hagyományhoz, hanem a II. világháború előtti úri Magyarországhoz nyúltak vissza, amelyet leginkább a koronás címer szimbóluma fejez ki. Pedig a köztársaság eszménye nem jobb-, és baloldaliság kérdése! Talán egyszer majd az 1848/49-es és 1918-as mintához hasonlóan a Kossuth-címer hivatalosan-egyenjogúan is használható lesz a koronás mellett...

Vállalható elvek

Vállalható mindez, s vállalható a ’18-as gondolatiság: vagyis az, amit sokan függetlenségnek, demokráciának, igazságosabb közteherviselésnek, parlamentáris többpártrendszernek, vagyis egyszóval köztársaságnak neveznek.

A forradalom közelgő századik évfordulójáig reménységül álljanak Károlyi szavai: „Hiszek abban, hogy az eszmék és a szemben álló társadalmi erők jelenlegi küzdelméből – ha marad rá idő – új szintézis fog születni…”




Fotó: Népszava

2014. november 21.

2024. április 26. Péntek