Hegyi Gyula: Hóman és Horthy

nyomtatás

 Az egyik bíróságon megkezdődött Hóman Bálint rehabilitációs eljárása. A kezdeményezők  az 1946-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt történész-politikus erkölcsi és  büntetőjogi felmentését szeretnék elérni. Az egyre erősebb jobboldali közhangulatot és a  történelem-hamisítást ismerve talán nem is eredménytelenül.

De talán mégis érdemes szólni arról, amiről a Hóman Bálint tudósi érdemeire és konzervatív közéleti tevékenységére hivatkozók nem beszélnek. Hóman nem csak a "Hóman-Szekfűként" ismert Magyar történet társszerzője és a harmincas évek kultuszminisztere, hanem a Szálasi-puccs után Sopronba menekült nyilas "parlament" aktív résztvevője is volt. Az 1939-ben megválasztott, amúgy erősen jobboldali országgyűlés tagjainak kevesebb, mint egyharmada vett részt ebben a gyászos komédiában. Hóman sajnos köztük volt.
1944. október 15-én a németek szőnyegbe csavarva elrabolták, majd a mauthauseni koncentrációs táborba szállították Horthy Miklós egyetlen életben maradt gyermekét, ifjabb Miklóst. Magát Horthyt és családját - ahogy Horthy Istvánné emlékirataiból tudjuk - fogolyként hurcolták magukkal. A nácik és nyilas kiszolgálóik a zsidók és baloldaliak mellett számos konzervatív politikust és katonatisztet is üldöztek, meggyilkoltak. Maga a társszerző Szekfű Gyula is bujkálni kényszerült. Hómant ezt nem zavarta, ő Szálasival és azzal a nyilas "parlamenttel" tartott, amely hazaárulónak nevezte Horthy Miklóst a fegyverszüneti kérelméért. A németek és a nyilasok kedvéért nemcsak az ország teljes lerombolását támogatta, hanem Horthy Miklóst is gondolkodás nélkül elárulta. Népbírósági perében azzal védekezett, hogy "führerszerű" jelenségnek látta Szálasi Ferencet. Ezt történészi bölcsességnek és konzervatív hitvallásnak aligha lehet nevezni.

Aki Hóman Bálintot, a nyilas "parlament" lelkes tagját erkölcsileg rehabilitálja, az nemcsak a magyar függetlenségi és antifasiszta mozgalmakat, de végső soron Horthy Miklóst és a nácik által meghurcolt családját is árulónak bélyegzi. Reméljük, hogy magyar bíróság sohasem jut el idáig.

Hegyi Gyula / NÉPSZAVA

2014. november 5.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 18. Csötörtök