Megemlékeztünk ’56 zsidó hőseiről és áldozatairól

nyomtatás

Dávid-csillag formájú nemzeti színű virágkoszorút helyezett el közösen a MAZSISZEM képviseletében Rosenfeld Dániel Imre elnök, és Hanti Vilmos a MEASZ elnöke 2014. október 23-án, délelőtt a budapesti Rózsák terén.

Kora délután a MAZSISZEM által szervezett KÓSER FLASH MOB 56 elnevezésű megemlékezés Erzsébetvárosban a Dohány utcai zsinagóga Wesselényi utca felőli részén lett megtartva, ahol a Raoul Wallenberg-emlékparkban fellelhető az 1956-os emléktábla is.
Rosenfeld Dániel Imre az Emlékbizottság elnöke és egyben alapítója köszöntötte az emlékezőket, és felkérte Dr. Róbert Péter urat egyetemi docens történészt, hogy tartsa meg ünnepi beszédét. Majd a Himnusz eléneklése után hagyományunknak megfelelően Sófár fújással tisztelegtünk a zsidó hősök emléke előtt és ezt követte a hősökért, áldozatokért szóló Kél molé kezdetű ima, melyet Rosenfeld Dániel Imre kántor-jelölt először magyarul felolvasott, majd pedig héberül énekelt el a zsidó liturgiának megfelelően. Végezetül Szózat felcsendülése és a koszorúzás után a jelenlévők emlékköveket helyeztek el.

2014. október 25.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek