Hetven éve szabadult fel Szabadka a fasiszta elnyomás alól

nyomtatás

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy Szabadkán az antifasiszta mozgalom résztvevői egyformák voltak, tekintet nélkül különböző vallási, nemzeti hovatartozásukra, az iskolai végzettségükre vagy társadalmi helyzetükre, hiszen mindannyian a szabadságért harcoltak. Közösségként az a kötelességünk, hogy büszkén emlékezzünk erre a dátumra, hogy elhelyezzük a koszorúkat és megadjuk a tiszteletet mindazoknak, akik életüket adták az antifasiszta eszmékért..."

„Büszkén emlékezzünk erre a dátumra!”

Hetven éve szabadult fel Szabadka a fasiszta elnyomás alól

Pénteken, október 10-én Szabadka felszabadulásának napja alkalmából díszülést tartottak a városháza dísztermében, majd emlékünnepség volt a Fasizmus áldozatainak terén lévő emlékműnél, ahol a megjelentek elhelyezték a kegyelet virágait.

A díszülést Ilija Maravić, a képviselő-testület elnöke nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelent vendégeket. Többek között Sergej Kosarevet, a belgrádi orosz nagykövetség titkárát, Vlagyimir Csusevet, a belgrádi fehérorosz nagykövetség nagykövetét, Mikola Džigunt, a belgrádi ukrán nagykövetség konzulját, Dragan Đurićot, a szabadkai horvát nagykövetség főkonzulját, dr. Takács Lászlót, a szabadkai magyar nagykövetség vezető konzulját, továbbá az egyházak képviselőit, a megjelent államtitkárokat, és a köztársasági, tartományi és önkormányzati képviselőket, továbbá a harcosszövetségek képviselőit.

Szabadkának a fasizmus alóli felszabadulásának hetvenedik évfordulója alkalmából megtartott díszülésen elsőként Maglai Jenő polgármester mondott beszédet, aki röviden visszaemlékezett 1944. október 10-re, amikor is a szabadkai partizánosztag harcosai összecsaptak az ellenséggel.

– Nem szabad elfelejtenünk, hogy Szabadkán az antifasiszta mozgalom résztvevői egyformák voltak, tekintet nélkül különböző vallási, nemzeti hovatartozásukra, az iskolai végzettségükre vagy társadalmi helyzetükre, hiszen mindannyian a szabadságért harcoltak. Közösségként az a kötelességünk, hogy büszkén emlékezzünk erre a dátumra, hogy elhelyezzük a koszorúkat és megadjuk a tiszteletet mindazoknak, akik életüket adták az antifasiszta eszmékért – mondta Maglai, kiemelve, hogy napjainkban még mindig vannak próbálkozások a második világháború revíziójára, és megpróbálják a fasizmus ideológiáit átalakítani más gyűlöletszító, erőszakos, kirekesztő ideológiákká, éppen ezért nagyon fontos, hogy határozottak legyünk az ilyen jellegű próbálkozások és politika elleni harcban. Hozzátette, Szabadka egy szabadságszerető város, a tolerancia, a béke és a békés együttélés szimbóluma, ilyen módon pedig mindig is az volt, amit a fasizmus meg akart semmisíteni.

Maksim Bakrač, a szabadkai Harcosszövetség elnöke elmondta, a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg egységei, közöttük az első szabadkai partizánbrigád is a Vörös Hadsereggel karöltve megtörték az ellenség ellenállását és meghozták Szabadka számára a sokáig várt szabadságot.

– Ma kötelesek vagyunk megőrizni ennek az eseménynek az emlékét, de emlékeznünk kell az első szabadkai partizánbrigád híres vezetőjére, Jovan Mikić Spartakra, aki szülővárosának felszabadításáért fiatal életét adta. A felszabadulás után Szabadka több mint kétezer fiút és lányt adott a VIII. Vajdasági Rohambrigád soraiba, akik közül 586-an meghaltak, több mint ezren pedig hadirokkantként tértek haza. Mi, a népfelszabadító harc résztvevői arra kell, hogy törekedjünk, hogy sorainkba fiatalokat toborozzunk, elsősorban a harcosok leszármazottait, akik folytatják majd a népfelszabadító harc ápolását ezekben a nehéz időkben. Azt üzenem a mostani és jövőbeni nemzedéknek, hogy soha ne feledjék a harcosokat és mindig ápolják az emléküket. Akik túlélték a háború borzalmait, a békéért, a toleranciáért és a közös életért szállnak síkra, függetlenül a nemzeti, faji és vallási hovatartozástól, ezzel egy időben pedig elítélik a veszekedést, az összetűzéseket és a háborút – mondta beszédében Bakrač, majd megköszönte az önkormányzatnak, hogy támogatták a rendezvény megtartását.

Svetomir Atanacković, a tartományi Harcosszövetség elnöke és a köztársasági Harcosszövetség alelnöke is szólt néhány szót az egybegyűltekhez. Mint rámutatott, bár a város felszabadulásának megünnepléséért gyűltek össze, de gondolataik azoknál járnak, akik életüket áldozták azért, hogy ők ma itt lehessenek.

– A harcosok 70 évvel később nagy terheket cipelnek a hátukon, amikor az antifasiszta harc eredményeit igyekeznek megóvni azoktól, akik újra akarják magyarázni a történelmet, éppen ezért nem szabad elfeledkezni arról, amit egyesek életük feláldozása árán hagytak ránk – mutatott rá Atanacković.

A hetvenedik évforduló alkalmából a szabadkai Harcosszövetség emlékplakettet adományozott Maglai Jenő polgármesternek, Ilija Maravićnak, a városi képviselő-testület elnökének, Tomislav Veljković alpolgármesternek, Svetomir Atanackovićnak, a tartományi Harcosszövetség elnökének, valamint Stanko Nimčevićnek, a szabadkai Munkarokkantak Egyesülete elnökének.

Forrás: magyarszo.com

2014. október 13.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek