Hetven éve volt a „partizánok nyara“ |  |
A fasiszta csapatoknak a keleti frontról történő visszavonulásával és a második front megnyitásával, a nyugati szövetségesek 1944 nyarán történt normandiai partra szállásával egyre láthatóbbá vált a katonai vereség. Ebben az időben a megszállt területeken a partizánharc szemmel láthatóan megélénkült. Varsóban megkezdődött a honi hadsereg felkelése. Franciaországban az ellenállás harcosai augusztus 23-án felszabadították Párizst. Az 1944. augusztus 28-án kezdődött hősies szlovák nemzeti felkeléssel (SZNF) a délkeleti frontszakaszon egy további próbálkozás történt arra, hogy egy saját hazát a fasiszta megszálló erők alól felszabadítsanak. A szlovák Nemzet Tanács soraiba, amely a Ján Golián vezette katonai parancsnokság alatt állt, mintegy 18 ezer partizán tartozott.
Mialatt a szovjet hadsereg a vele szövetséges román és magyar egységekkel a Kárpátokban húzódó fronton próbált délnyugati irányban előrehaladni, Szlovákia északi részén Besztercebánya (Banska Bystrica) környékén felkelés tört ki a Jozef Tiso vezette kollaboráló rezsim és annak Hlinka gárdája ellen. Mivel Tiso bukása a fasiszta csapatok lehetőségeit alapvetően veszélyeztette, ezért a Wehrmacht és az SS csapatai már kezdettől fogva Tiso védelmére keltek az összecsapásokban. Ezáltal a szlovák nemzeti felkelés a belpolitikai felkelést a Wehrmachttal és az SS-szel való katonai összecsapássá fejlesztette tovább. Ezen túlmenően a harcok északon Szlovákia nagy részére is kiterjedtek.
A Rudolf Viest tábornok vezette felkelők támogatást kaptak a külföldi munkaszolgálatosoktól és sorkatonáktól, akik csatlakoztak a harcosokhoz, valamint a Vörös Hadseregtől, amely további frontok nyitásával lekötötte a német katonai alakulatokat.
Mégis a szlovák nemzeti felkelés harcosai 1944. október 28-án kénytelenek voltak a nyílt ellenállást befejezni.
Egyes egységeknek sikerült a Wehrmacht és az SS támadásai elől a hegyvidéki hátországba visszavonulniuk és a fegyveres harcot helyben folytatni az ország 1945 áprilisában bekövetkezett végleges felszabadulásáig.
Az SZNF példája világosan mutatja, hogy a fegyveres antifasiszta ellenállásnak milyen jelentős szerepe volt abban, hogy a fasiszta csapatok rákényszerültek arra, hogy maradék erőiket ne csupán egy adott frontszakaszra dobják át, hanem az adott megszált országban az antifasiszta erők nyomása miatt vessék azokat be. Ez a Hitler-ellenes koalíció más frontszakaszain harcoló egységeinek helyzetét könnyebbítette meg.
A partizánoknak ezen tettei, mint egyes országoknak a fasizmus alóli felszabadulásához való nemzeti hozzájárulásaként ivódott be mélyen a népek kollektív emlékezetébe. Valamennyi FIR tagszövetség ezen harcosok tisztes emlékét megőrzi.
Hanti Vilmos Dr. Ulrich Schneider
elnök főftikár
Vor 70 Jahren war der „Sommer der Partisanen“
Mit dem Rückzug der faschistischen Truppen an der Ostfront und der Eröffnung der zweiten Front durch die Invasion der Westalliierten in der Normandie wurde im Sommer 1944 die kommende militärische Niederlage immer sichtbarer. In dieser Phase nahm der Partisanenkampf in den besetzten Gebieten einen deutlichen Aufschwung. In Warschau begann der Aufstand der Heimatarmee. In Frankreich konnten die Kämpfer der Résistance am 23. August Paris befreien.
Und mit dem heldenhaften Slowakischen Nationalaufstand (Slovenské národné povstanie, SNP) begann am 28. August 1944 im südöstlichen Frontabschnitt ein weiterer Versuch, die eigene Heimat von der faschistischen Besatzungsmacht zu befreien. Als der slowakische Nationalrat einen militärischen Stab unter Ján Golian berief, traten in seine Reihen fast 18.000 Partisanen.
Während die sowjetische Armee und mit ihr verbündete rumänische und ungarische Einheiten über die Karpaten-Front versuchten nach Südwesten vorzustoßen, begann im nördlichen Teil der Slowakei in der Region Banska Bystrica der Aufstand gegen das Kollaborationsregime unter Jozef Tiso und seine Hlinkas-Garden. Da der Sturz Tisos die Möglichkeiten der faschistischen Truppen grundsätzlich verschlechtert hätte, griffen von Anfang an Einheiten der Wehrmacht und der SS zum Schutz Tisos in die Auseinandersetzungen ein. Dadurch entwickelte sich der SNP von einem innenpolitischen Aufstand zu einer militärischen Schlacht mit Wehrmacht und SS. Außerdem griffen die Kämpfe auf große Teile der nördlichen Slowakei über.
Unterstützung erhielten die Aufständischen unter Führung von General Rudolf Viest durch ausländische Zwangsarbeiter und Dienstverpflichtete, die sich den Kämpfern anschlossen, und durch die rote Armee, die durch die Eröffnung weitere Frontabschnitte versuchte, die Wehrmachtseinheiten zu binden.
Dennoch mussten auch die Kämpfer des SNP am 28. Oktober 1944 den offenen Widerstand beenden.
Einigen Einheiten gelang es, sich dem Zugriff der Wehrmacht und SS in bergiges Hinterland zu entziehen und lokal den bewaffneten Kampf bis zur endgültigen Befreiung des Landes im April 1945 fortzusetzen.
Das Beispiel des SNP zeigt anschaulich, welch bedeutenden Anteil der bewaffnete antifaschistische Widerstand daran hatte, dass die faschistischen Truppen gezwungen waren, ihre verbliebenen Kräfte nicht nur an die jeweiligen Frontabschnitte zu werfen, sondern gleichzeitig zur Unterdrückung der antifaschistischen Kräfte in den jeweiligen okkupierten Ländern einzusetzen. Das entlastete die kämpfenden Truppen der Anti-Hitler-Koalition an den anderen Frontabschnitten.
Diese Taten der Partisanen sind tief im kollektiven Gedächtnis der Völker verankert als nationaler Beitrag zur Befreiung der eigenen Heimat vom Faschismus. Alle FIR - Verbände werden diesen Kämpfern ein ehrenden Andenken bewahren.
Vilmos Hanti Dr. Ulrich Schneider
Präsident Generalsekretär
2014. augusztus 12.
