"Mi, akik tudjuk, hogy mennyit tűrhet egy erős demokrácia és hol kell megálljt parancsolni. Akik tudjuk, hogy a fejekben jelentkező bajokat, a fejekben kell orvosolni. A tudatlanságot tudással, a kirekesztést befogadással, a gyűlölet beszédet az értelem szavával kell elhallgattatni..."
Tisztelt Emlékező Közönség, Kedves Barátaim!
Soha többé háborút, soha többé fasizmust! – ez a népek üzenete a II. világháborút lezáró következtetésként az utókor számára. Immár 58 éve véste ezt a fejünkbe, a zsigereinkbe a fasizmus feletti győzelem, egy olyan háború lezárása, amelynek során ötvenmilliónyi ember pusztult el és nemzedékek munkája vált a rombolás martalékává. S, ha most csupán a mi sorsunkat vesszük számba:
- olyan háború ért véget, amelyben oda lett a második magyar hadsereg;
- olyan háború, amelyben meggyalázták és elpusztították szinte a teljes magyar zsidóságot, a magyar cigányság jelentős részét;
- olyan háború, amelyben megsemmisült a magyar nemzeti vagyon több mint fele;
- olyan háború, amely nyilvánvalóvá tette, hogy a revánsvágy, a fajgyűlölet, a szomszéd népek álságos szembefordítása, törvényszerűen kölcsönös gyűlölködéshez és öldökléshez vezet;
- olyan háború ért véget, amelyben ismételten bebizonyosodott, hogy az az uralkodó osztály, amelyik hatalma mindenáron való megőrzésével törődik csupán és embertelen eszmék és barbár törekvések szolgájává is szegődik ennek érdekében, képtelen a nemzet sorskérdéseinek a megoldására, alkalmatlan a vezetésére;
- olyan kornak lett vége, amelyben – Radnótival szólva – „az ember úgy elaljasult, hogy önként ölt és nem csak parancsra”.
Szabad ezt elfelejteni? Szabad ezt a borzalmat átfesteni? Eltűrhető e, hogy az azóta bekövetkezett változásokhoz akarják úgymond „igazítani” a közel hatvan éve történteket? Meggyőződésem, hogy nem lehet!
- Nem lehet visszamenőleg igazolni Magyarország részvételét a háborúban a fasiszták oldalán;
- Nem lehet a Horthy-rendszert felmenteni azon bűnök alól, amelyek nyomán a háborúba sodródtunk, amelyek a holokauszthoz vezettek;
- Mintahogyan nem lehet Szálasiról lemosni a gyalázatot, nem múzeumba való a megemlékezés a nyilasok tetteiről;
- Nem engedhetjük meg utólag sem elfogadni azokat a torz eszméket, amelyek a háború szörnyűségeihez vezettek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A sok ezernyi áldozat mellett voltak hősök is, akik nyíltan kiálltak a fasizmus ellen, akiknek volt bátorsága negyvenegyben a Petőfi szobornál tüntetni, akik mentették, bújtatták az üldözötteket, akik partizánként, fegyveres ellenállóként részt vettek hazánk felszabadításában. S, azok is akik, - miként Babits mondta – először merték kimondani, a „százezrek várta … embermegváltó…nemzetmegmentő…szabadító drága szót, hogy elég volt,…hogy legyen béke már…legyen vége már!”
Külön köszöntöm azokat – és köszönöm meg tetteiket – akik azóta és most is itt vannak közöttünk. Éljenek soká még jó egészségben!
Tisztelt Emlékező Közönség! Kedves Barátaim!
A béke első napján 1945-ben bizonyára nem sokan voltak, akik úgy gondolták, hogy még az életükben kiheveri a vén Európa a barna pestis okozta sebeket. Szerencsére és a népek tudatos akaratából, ma elmondhatjuk, hogy Európa egyesült. S, ennek az egyesülő Európának mi magyarok is tagjai lehetünk. Ez jó nekünk mindannyiunknak, mert itt nincs helye az acsarkodásnak, az egymás iránti gyűlöletnek, az erőszak kultuszának, és a szélsőjobb által hírdetett nacionalizmus internacionalizmusának.
Az új egységesülő Európának tiszta szívvel és világos beszéddel legyünk megbecsült részesei. Mi, akik tudjuk, hogy mennyit tűrhet egy erős demokrácia és hol kell megálljt parancsolni. Akik tudjuk, hogy a fejekben jelentkező bajokat, a fejekben kell orvosolni. A tudatlanságot tudással, a kirekesztést befogadással, a gyűlölet beszédet az értelem szavával kell elhallgattatni. Hiszünk a ránk hagyott intelemben: Soha többé háborút, soha többé fasizmust!
2014. július 30.