„E kiállított vagon nyersessége mindenki számára jelentse a sötét üresség emlékének és elmúlásának szomorú szimbolikáját” – fogalmazott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke Szabadkán, a magyarországi Élet Menete Alapítvány 63. vagonkiállításának megnyitóján, pénteken délelőtt. Alábbiakban az elhangzott beszédet olvashatják.
Létezik Magyarországon egy fiatalok által
létrehozott alapítvány, az Élet Menete Alapítvány. Minden évben ők
szervezik Auschwitzba azt a zarándokutat, melyen zsidók és nem zsidók
ezrei szembesülnek hat millió, köztük 600 ezer magyar zsidó áldozat
életének végállomásával.
Auschwitz rámpája ma már szimbolikus erejű,
a vagonokból félájultan kitántorgó emberek sorsa ott döntetett el,
sokaknak ott ért véget. Auschwitzba ilyen marhavagonok százai érkeztek
kelet-Európából, majd 1944 nyarától Magyarországról. E marhavagonok
juttatták el azokat a zsidókat az Auschwitzi rámpákhoz, akik néhány
hónappal, vagy évvel korábban még reményekkel telve élték életüket, akik
terveket és szerelmeket szőttek, akik családot alapítottak, gyermekeket
neveltek, tanították, vagy tanulták a magyar és a héber ábécét, s akik
utolsó pillanatokig bíztak abban, hogy velük nem történhet meg az, ami
később mindnyájuk végzetévé vált.
Gondoljanak csak bele: Budapesten, a budai oldal legnagyobb zsinagógáját
1936-ban építették a zsidók. A numerus clausus után, közvetlenül az
első zsidótörvény előtt.
Szabadka. Szabad királyi város, egy kicsinyítő képzővel. S tudják mi
tette naggyá? Ez a hely a zsidók számára mindig különleges volt. A
városban ugyanis már 1775-tól élnek zsidók. Számuk a 19. században
gyorsan nőtt: 1828-körül még csak 200 fő, a 20. század elején pedig már
4000 lelket számláló közösség. 1903-ban felavatják az akkori
Magyarország második legnagyobb zsinagógáját. S itt álljunk meg egy
szóra.
Hogyan létezik, hogy egy ekkora közösség ilyen hatalmas terhet tudott magára venni?
A válaszhoz tudni kell, hogy a szabadkai ipar a 19. század második
felében született meg. Az ipari kapacitások tulajdonosai között
kifejezetten nagy volt a zsidók részaránya. 1921-ig például az összes
jelentős szabadkai gyár tulajdonosa zsidó volt. Szabadka népességének
pedig 4,5 százaléka.
A zsidók a befektetett tőkéjükkel, a szabadkai iparral, és
nagykereskedésekkel az egész város számára olyan jólétet, megélhetési
lehetőséget, munkahelyek ezreit, a korban még szokatlan szociális
gondoskodást teremtettek, mely méltán tette azt az akkori Magyarország
egyik legvirulensebb városává. A szabadkai zsidóság ezeken a gazdasági
alapokon volt képes megépíttetni zsinagógáját, közösségi létesítményeit
és működtetni szociális hálójukat.
Tudják Önök ki volt Fenyves Ferenc? Csak egy mezővárosi zsidó szatócs
elsőszülött gyermeke. Tehetsége korán kibontakozott. Már az ötödik
osztályban titkos irodalmi folyóiratot alapított.1908-ban a híres
Bácsmegyei Napló szerkesztője lett és rövidesen Kosztolányi Dezső,
Somlyó Zoltán és szinte teljes létszámában a Nyugat nemzedéke
közreműködik a lapban. Nagyvonalúan és gondosan szerkesztett, liberális
és polgári irányultságú lap lett a Bácsmegyei Napló, a legjobb ezen a
tájon. Mindez, egy zsidó szatócs elsőszülött gyermekének tehetségeként.
De beszélhetünk a Ruff családról is, akik állítólag annyira szerették a
konyakos meggyet, hogy az országban egyedülálló módon kezdték
előállítani azt és megalapozták a később európai hírűvé vált szabadkai
Ruff csokoládégyárat. Szabadkán épült meg az ország első jéggyára is: a
zsidó Hartmann család építtette fel. Aki igazi lokálpatrióta, az
pontosan tudja a szabadkai zsidó családok, a zsidó gyárosok történeteit.
Sokat kaptak és sokat adtak városuknak.
Tudom, a szabadkai zsinagóga megújul. Ehhez a megújuláshoz a magyar
kormány is nagyvonalú segítséget nyújt a határon túlról. Köszönet nekik.
Hozzájárulnak egy olyan kulturális- építészeti örökség megőrzéséhez,
melyre büszkék lehetnek a zsidók, a nem zsidók, a szerbek és a magyarok
egyaránt. Emellett azonban létezik szabadkán egy működő zsidó közösség.
Megtépázva, megfogyatkozva, talán a legjobbjaiktól megfosztva: de a
zsidóság megújulásának csíráját hordozva.
A Kárpát-medence legnagyobb zsidó szervezetének vezetőjeként, a
Mazsihisz elnökeként jelzem, e megújulásban minden tehetségünkhöz mért
segítséget meg kívánunk adni.
Méltóképpen emlékezni áldozatainkról ugyanis úgy lehet, ha újra tanuljuk
a vészkorszak alatt elégetett könyvek betűit, ha megismerjük
meggyilkolt elődeink gondolatait, magyarázatait, ha újra olvassuk a
szent szövegeket, s ha folytatjuk azokat a halachikus, vallási
tradícióikat, melyeket a világégés során megpróbáltak megsemmisíteni.
Igen, ez utóbbit a történelem során már sokan megpróbálták, de erősek
vagyunk, s ha bízunk magunkban, egymásban és értékeinkben, akkor soha,
de soha senkinek nem fog ez sikerülni.
Kedves szabadkai zsidó testvéreim! Tartsátok meg a tradícióitokat,
gyakoroljátok és tanuljátok vallásunkat. És hagyjanak Benneteket békében
élni. Ezt kívánom Mindnyájatoknak, s e kiállított vagon nyersessége
mindenki számára jelentse a sötét üresség emlékének és elmúlásának
szomorú szimbolikáját.
Polgármester Úr! Szabadkai zsidók és nem zsidók, magyarok és szerbek!
Kívánom, hogy újra egy virágzó városban, közösen, békében lehessen
együtt élnetek. Emlékezzetek közösen az áldozatokról.
Emlékük legyen áldott.
Forrás: MAZSIHISZ
2014. április 6.